Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Lehet egy gyilkosból pap?
Corpus Christi – filmajánló

Krisztust a „bűnösök barátjának” is nevezik, hiszen elhívja és felkarolja a vétkeseket. Ennek ellenére nehezen elképzelhető, hogy egy büntetett előéletű emberből pap legyen. A mozik bezárása miatt talán kevesebben láthatták a 2020-ban Oscar-díjra jelölt, lengyel Corpus Christi című filmet, pedig elgondolkodtató, tartalmas, és mindenképpen megérdemli a figyelmet, legyen a néző hívő keresztény vagy sem.

Szerző: Szebenszki Noémi

boritokep.jpg

A magyar mozikban 2020 júliusában bemutatott Corpus Christi (Boże Ciało) című lengyel film számos díjat és elismerést elnyert tavaly, a 92. Oscar-gálán pedig a legjobb nemzetközi játékfilm kategóriájában jelölték. Az aranyszobrot végül az Élősködők című dél-koreai film zsebelte be, ez azonban nem von le az alkotás értékéből, érdemes az online filmes oldalakon felkutatni.

Egyház nélküli hívek

Az alkotás Jan Komasa rendező harmadik nagyjátékfilmje, melynek témája az aktuális lengyel viszonyokra is reflektál, hiszen a katolikus országban az emberek több mint kilencven százaléka hisz Istenben, mégis csak a töredékük gyakorolja intézményesen is a vallást. A rendező elárulta, hogy a kommunizmus évtizedeiben egyedül az egyház tudott biztonságot, közös teret nyújtani az emberek számára, a rendszerváltás után azonban visszaesett az egyház népszerűsége. Az emberek úgy gondolták, már nem kell templomba járniuk ahhoz, hogy szabadnak érezzék magukat, így a hívő keresztények aránya meredeken csökkent. Az egyház éppen így veszélyeztetve érzi magát, ezért nem támogatja a modern kezdeményezéseket úgy, ahogyan a Corpus Christi című filmet sem. 

kep_2.jpg

 Daniel Krisztus előtt (forrás: mafab.hu)

A témaválasztás aktualitását erősíti, hogy a film alapjául egy igaz történet szolgált. Lengyelországban több olyan eset is előfordult, hogy valaki papnak adta ki magát, akár több éven keresztül is. Az indokok között többnyire a vagyonszerzés dominált. Ennek a filmnek a főszereplője azonban azért szeretne pap lenni, hogy Istent szolgálja. Daniel (Bartosz Bielenia) azonban büntetett előéletű, rablások és gondatlanságból elkövetett emberölés miatt ítélték el, így nem teljesülhet az álma. Egy ilyen ember nem lehet pap. Vagy mégis?

Megváltó reverenda

Daniel a javítóintézetben szolgáló karizmatikus katolikus pap hatására tér meg. Jó magaviselete miatt feltételes próbaidőre engedik, amelyet egy kis település melletti fűrésztelepen tölt. Hazugság és véletlenek folytán Daniel helyettesíti az alkoholproblémái miatt kórházba kényszerülő helyi papot. A reverenda felöltése a múlt bűnei és az emberek előítéletei alól szabadítja fel a főhőst, aki megtapasztalja a papi hivatás örömeit és nehézségeit egyaránt: prédikál, gyóntat, feladja az utolsó kenetet.

A karizmatikus fiatal egyre több támogatóra talál, de szembesülnie kell egy a falut megrázó tragikus baleset fájó emlékeivel is. Kiderül, hogy a település hét lakója esett áldozatul egy autóbalesetnek. A megemlékező táblán azonban csak a hat fiatal képe szerepel, akik egy autóban utaztak. A másik kocsit egy idősebb férfi, a baleset feltételezett okozója vezette. Neki és özvegyének sem tudtak megbocsátani a gyászoló családok, így a férfi holtteste özvegye házában marad, aki nem temettetheti el bűnös férjét. Daniel célja, hogy megbékítse a falu lakóit, és megértesse velük, hogy bármi is történt a múltban, az igazi szeretet és megbocsátás elfedez minden bűnt.

„A megbocsátás nem egyenlő a felejtéssel. A megbocsátás a szeretetet jelenti. Vétkei ellenére szeretni valakit. Akármiben is vétkes” – fogalmazza meg Daniel a film fontos tanulságát.

A megbocsátás felszabadító története

A Corpus Christi jelentése: Krisztus teste, mely nemcsak az oltáriszentséget jelenti, hanem úrnapja ünnepét is. Ilyenkor szokás a katolikus egyházban körmenetet tartani, ez is látható a filmben. Emellett Krisztus teste az egyház is, mely szintén fontos szereplője a filmnek. 

film20200120.jpg

Úrnapi körmenet (forrás: mafab.hu)

A főszereplő egyfajta modern, esendő Krisztus-karakterként is értelmezhető, melyet az evangéliumi utalások is erősítenek, mint például a Júdáshoz hasonló áruló alakja vagy a film végén a Krisztusra tekintő, ruháját eldobó Daniel jelenete. Ennek ellenére a főszereplő hangsúlyozza saját és az emberek bűnösségét és vele szemben Krisztus tökéletességét. A film egyes elemei egyházkritikaként is értelmezhetők, mely azt sugallja, hogy sokszor hiányzik az együttérző pap alakja, aki a szertartásos elemek mellett nehezen vállal közösséget a hívekkel.

Az izgalmas történet mellé megrázó képi világ társul, mely reálisan ábrázol minden élethelyzetet. A főszereplőt alakító Bartosz Bielenia szuggesztív játéka végig magával ragadja a nézőt. A film erőssége a számos értelmezési lehetőséggel bíró forgatókönyv, mely az események átgondolására készteti a nézőt. Annak ellenére, hogy elítéltem a megbocsátani nem tudó falusiakat, valahol mélyen azonosultam is lelkületükkel, hiszen a történet elején én magam Danielt ítéltem el, és nehezemre esett megbocsátani múltbéli vétkeit és hiányosságait. A történet végére a film számomra a megbocsátás felszabadító történetévé formálódott.

Az előzetes itt tekinthető meg:

Borítókép forrása: Port.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr4416402342

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_tr.png

ksz.png

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása