Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Átlátni a szitán – A Fesz lesz könyvről, ahogy még senki
Az Úristen egész biztosan kiismeri magát a Hit Gyülekezete ügyén

A Hit Gyülekezetének gondozásában megjelenő Hetek című közéleti hetilap információja szerint „augusztus 18-ával a legnagyobb magyar könyvterjesztő hálózatok, a Libri és a Bookline országosan azonnali hatállyal beszüntették valamennyi boltjukban Bartus László Fesz lesz című könyvének árusítását”. Az Amerikai Népszava online kiadása augusztus 18-án viszont arról tájékoztatott, hogy „a Hit Gyülekezete különféle fenyegetésekkel bombázta a Librit és a könyvet árusító boltokat, hogy a Fesz lesz című könyvet ne árulja”. Az Amerikai Népszava tulajdonosa és főszerkesztője: Bartus László…

Szerző: T. Pintér Károly

ke_pernyo_foto_2020-10-16_8_35_43.png

„Az Isten se tudja kiismerni magát, mi igaz, mi nem a Hit Gyülekezetével és az alapító vezetőjével, Németh Sándorral kapcsolatos vádakból” – fakadt ki ismerősöm, miután az „amerikai” forrásból idéztem neki egy augusztus 13-án íródott cikket, miszerint: „Bartus László Fesz lesz című könyve szó szerint alapjaiban rázta meg a Hit Gyülekezetét, mert a kezdetektől kezdve bemutatta, hogy Németh Sándor egy csaló, szélhámos, aki mindent lopott, a budaörsi időktől fogva, legutoljára még saját gyülekezetét is meglopta. Németh Sándor az ATV-ben levő gyülekezeti többségi tulajdont a saját nevére íratta, közben kinőtt a földből egy erődítménynek beillő milliárdos kastélya, amelynek az adómentes lelkészi fizetést leszámítva nincs látható fedezete. […] Emellett a könyv feltárja, hogy Németh Sándor milyen titkosszolgálati eszközöket használ, milyen földalatti szervezetet működtet a Hit Gyülekezete leple alatt, hogyan terrorizálja az embereit, hogyan kötözi meg, teszi őket lelki rabszolgákká. Milyen hazugságokkal hiteti el, hogy aki neki ellentmond, az Istennek mond ellent.”

A jó hírünk az, hogy az Úristen egész biztosan kiismeri magát a Hit Gyülekezete és Németh Sándor viselt dolgaiban, miként előtte nem titok egyikünk cselekedete sem!

Némi szerencsével világi hatóságok is fel tudnak göngyölíteni köztörvényes bűncselekményeket, visszaéléseket, de naivitás lenne feltételezni, hogy az igazság teljessége feltárulhat „ideát”. Azt azért lehet tudni, hogy a Libri, illetve a Bookline valóban a gyülekezetből érkezett ügyvédi „megkeresésre” függesztette fel Bartus László könyvének forgalmazását az Európai Unió általános adatvédelmi rendeletének (a GDPR-nek) való megfelelés tisztázásáig, és azt is, hogy már a Nemzeti Adóés Vámhivatal is vizsgálódik a különös tulajdonszerzés ügyében. (A Hetek szerint ez még csak „felderítő szakaszban van”.)

Lehetséges, hogy a Fesz lesz csakugyan alapjaiban fogja megrázni a Németh Sándor által 1979-ben alapított Hit Gyülekezetét, a helyzet azonban az, hogy Bartus László jó húsz éve egyszer már alapjaiban megrázta.

Nagyon sokan – a szerző példáját követve – a Fesz van címmel megjelent könyv hatására léptek ki a közösségből, amely a 2001. évi népszámlálás alapján a tizenkettedik legnagyobb volt a hazai felekezetek között. Csakhogy a magát a reformáció szellemi örököseként meghatározó, pünkösdi-karizmatikus mozgalomhoz sorolt felekezetnek azóta mintegy háromszáz közössége működik az országban és a határokon túl. A gyülekezet istentiszteleteit rendszeresen látogató hívek száma meghaladja a hetvenezer főt, és – az egyszázalékos személyijövedelemadó-felajánlások 2019–2020-as adatai alapján – immár a negyedik legnagyobb hazai egyházzá nőtte ki magát…

Akinek némi utánajárással sikerül beszereznie a Fesz lesz-t, bizonyára kíváncsi, hogy a szerzőt mi indíthatta a Németh Sándor elleni újabb, megrendítőnek szánt támadásra. Nos, bármennyire igyekszik Bartus László teológiai tekintetben fogást találni a vezető prédikátoron, nyilvánvaló, hogy a legfőbb motiváció a személyes sértettsége. A húsz évvel ezelőtti támadást ugyanis Németh Sándor a szerző hiteltelenítésével próbálta tompítani. Annak az utóbb bíróság előtt is hamisnak bizonyult vádnak a terjesztésével, hogy a múlt rendszerben Bartus László besúgó volt. (Ezzel szemben az éveken át tartott bírósági procedúra során kiderült, hogy Németh Sándor egyik legközvetlenebb munkatársa volt III/III-as ügynök.)

Bartus László profi újságíró, 1995-ben még a Soros Alapítvány Tényfeltáró Újságírás Díját is elnyerte. Fesz lesz című könyvének olvasójában olvasás közben aligha merülnek fel kétségek a kompromittáló adatok hitelességével kapcsolatban, még ha érzékeljük is, hogy – ellentétben az előző kötet érdemben húsz év óta nem cáfolt állításaival – „itten mostan” a sárdobálás szintjén zúdulnak ránk az információk.

A „fesz van” egyébként egy Németh Sándor nyomán meghonosodott hitgyülis kifejezés a feszültségre okot adó helyzetekre. Őszintén reméljük, hogy azok az ezrek (tízezrek?), akik Németh Sándor szolgálata révén találtak rá Krisztusra, feszültséggel immár nem megingathatók. És Krisztusra látásukat nem tudja elhomályosítani sem egy vezető személyiség, sem egyház, sem gyülekezet vélt vagy valós bűne, gyarlósága. Miként – remélhetőleg – a miénket sem.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 85. évfolyam, 37–37. számában jelent meg 2020. szeptember 27-én.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr4816253776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_t_10.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása