Kötőszó

Farkas Annának a holdkalendáriumához, az Anaptárhoz írt doktori disszertációja az 1954-ben alapított Red Dot díj kommunikáció- és márkadizájn kategóriájának Best of the Best elismerését kapta. Farkas Anna Anaptár, művészet és tudomány metszéspontja című doktorijával az első magyar grafikusnőként lett a kategória egyik legjobbja a nemzetközi versenyen. Többek között a Luther Kiadó, a Zeneakadémia és a Magvető Kiadó logójának megálmodóját legújabb díja kapcsán kérdeztük.

Szerző: Torda Eszter

Idén a német alapítású Red Dot nemzetközi dizájndíj Best of the Best minősítésével jutalmazták a munkáját, a különleges nevű Anaptárt. Mit takar ez a szokatlan elnevezés?

Először 2015-ben kaptam Red Dot elismerést a különleges plakátnaptáramra, bár igaz, hogy akkor nem a Best of the Best címet nyerte el, de maga az Anaptár hosszabb projekt, hiszen körben ábrázolja az évet, megjelenítve a csillagászati holdadatokat, amelyek az Anaptáron átlós rajzolatokban jelennek meg, és minden évben más és más az alakjuk, de nagyjából tizennyolc és fél évente periodicitást mutatnak. Ez már önmagában új adatábrázolási mód, amelyet én fejlesztettem ki 2009-ben, és 2010-ben jelent meg először. A mostani díj viszont abban más, hogy én erre az újszerű adatábrázolásra egy egész kutatási programot fűztem fel. Idén doktoráltam a képzőművészeti egyetemen, az Anaptár – Művészet és tudomány metszéspontja című disszertáció pedig a hozzákapcsolódó kutatásaimból készült – megírtam, grafikailag megterveztem, betördeltem, és meghímeztem a borítókat. Végül ezt a könyvet adtam be az idei Red Dotra, és elnyerte ezt a kiemelt díjazást.

Egy ilyen hosszú, tizennyolc évig tartó munkánál mi az inspiráció, a belső hajtóerő?

Bevallom, én nagyon szeretek monoton dolgokat csinálni, nagyon érdekelnek az ehhez kapcsolódó munkamechanizmusok és -módszerek. A csillagászati adatok és számoszlopok vizualizációjában leginkább a szerzetesi türelmet és alázatot igénylő munkafolyamat az, ami megragad. Megnyugtat és leköt, nem adok lehetőséget magamnak, hogy eluralkodjon rajtam az unalom. Ilyenkor az agy teljesen külön életet él, ami nagyon igaz erre az állapotra is. Az ember lenyugszik, a képzelet elkezd kalandozni, és jön egy csomó új, kreatív gondolat. Néha azt feltételezné az ember, hogy ez mennyire unalmas, pedig nem.

Mondhatjuk, hogy ez inkább kikapcsolódás, nem is munka?

Igen, ez így van, és szerintem ezzel nemcsak én vagyok így, hanem sok más alkotó is.

Az Anaptárnál és a Batisz Miklóssal közösen tervezett Starry Light lámpánál is a csillagászat a visszatérő elem. Személyes érdeklődés, ami megmutatkozik a munkáiban, vagy inkább egy olyan téma, amely megihleti önt, és könnyű vele dolgozni?

Ez gyerekkori érdeklődés nálam. Kertes házban nőttem fel, kis koromban sokszor kiszöktem éjjel, és néztem a csillagos eget. Nagyrészt ismertem a csillagképeket. Régóta követem az ismeretterjesztő, csillagászati műsorokat, szeretem tudni, hogy milyen új asztrofizikai felfedezések vannak az univerzummal kapcsolatban. Ugyanakkor teljesen laikus érdeklődő vagyok, az Anaptár kapcsán igyekeztem beleásni magam ebbe a témába, amennyire tőlem telt. A lámpa már kicsit más történet, mivel ott egy 2011-es projekt keretein belül kértek fel huszonöt kortárs tervezőgrafikust, hogy dekoráljanak egy ipari lámpabúrát. Erre kaptam meghívást én is. Hirtelen nem tudtam, mit kezdjek a feladattal. Rajzoljak vagy írjak rá valamit? Ez mind olyan sablonos ötletnek tűnt. Végül, egyik este, amikor mentem haza, felnéztem az égre, és jött az a bizonyos isteni szikra, hogy ott van a csillagos ég, amit olyan jó lenne bevinni a szobánkba! Innen jutott eszembe, hogy a búrába csak bele kell fúrni a csillagos eget. Persze ez nem volt ilyen egyszerű, egy másik interjú témája is lehetne, hogy miként találtunk ki egy új fényforrást a lámpához…

Könnyebb hozzákezdeni egy ilyen munkához, mint Szabó Magda Abigél című regényének könyvborítója vagy az Európa Bisztró arculata?

Nagyon más az Anaptár, hiszen saját projekt, és nem megrendelés. Tervezőgrafikusként általában azzal keresnek meg, hogy például az Európa Bisztrónak szüksége lenne egy emblémára, arculatra és egyedi tapétadizájnra. Az ilyen jellegű feladatoknál szeretem a kötöttségeket és azt, ha adnak valamilyen kapaszkodót a munkához, ha elmondják, hogy mi a konkrét tervezési feladat, és mit szeretnének viszontlátni a munkám kapcsán, milyen legyen a stílusa, a hangulata, kikhez szóljon, stb. Az Anaptár kapcsán senki nem mondta, hogy tervezzek egy különleges és egyedi körnaptárt, ez egy teljesen önálló ötlet, fejlesztés és munka volt.

Ha már a tervezésnél tartunk, hogyan kezdett hozzá a Luther Kiadó logójához?

Ha jól emlékszem, akkor ez egy nyílt pályázat volt 2008-ban. Négy tervet adtam be, és legnagyobb meglepetésemre a jelenlegi nyert. Négy egymásra helyezett könyv, amelyek a gerincük felől látszódnak, és kicsit el vannak forgatva úgy, hogy megjelenjenek a könyvek lapjai is. A piros könyv lapjaiból több látszik, jobban el van fordítva, ami azért is lényeges, mert így a negatív tér egy fél keresztet rajzol ki. Ez a „rejtett” keresztmotívum – az első perctől kezdve – fontos és szándékolt eleme volt ennek a tervemnek.

A piros és fekete színeknek milyen jelentőségük van a logóban?

Az alapötletet a Luther-rózsa adta, amelynek közepén a piros szívben fekete kereszt látható.

Befolyásolta-e a pályázat benyújtásakor, hogy ez egy egyházi szervezetnek készülő munka, illetve grafika?

Ha nem a Luther Kiadóról lett volna szó, elképzelhető, hogy nem indultam volna a pályázaton – talán azért, mert protestánsként keresztény lelkületű és értékrendű embernek gondolom magam.

Van olyan borítótervezés vagy arculat, amely esetleg különösen is kedves önnek?

Nagyon szeretem a munkámat és a tervezést. Szinte minden megbízást szívvel-lélekkel csinálok, szerencsére azok a munkák nem nagyon találnak meg, amelyeket nem vállalnék el.

Általában két csoportra tudom osztani a munkáimat. Van olyan megbízás, amikor egy pillanat alatt jön az ötlet: ilyen volt a Starry Lighté vagy a Zeneakadémiáé. Ez utóbbi emblémája szintén egy tenderre készült, és a brief elolvasása után rögtön láttam magam előtt az arany babérkoszorú közepén a stilizált lantformát, akárcsak a Magvető Kiadó logójánál a magokat az „m” fölött, mintha a hungarumlauttal kiegészített betű új karakter lenne. Ilyenkor van az a bizonyos isteni szikra, de van, amikor az ember kínlódik. Nem feltétlenül a megvalósítás a nehéz, hanem mert nem jön azonnal az ihlet. A Luther Kiadónál is kicsit hasonló volt a helyzet, ezért is készítettem több változatot.

Ennyi rangos elismerés után milyen tervei vannak a jövőre nézve?

A munkámban fontos a visszaigazolás, ezért is szoktam sok pályázatra nevezni, de nem az motivál, hogy legyen még egy díjam. Szeretném végigcsinálni ezt a tizennyolc és fél évet az Anaptárral, ez biztos. Remélem, hogy lesznek a jövőben is megrendeléseim, és tudok dolgozni. Az utóbbi időben igencsak lekötötte a figyelmemet a doktorim, ez elég nagy cél volt, amit el is értem – ezt pedig ez a díj koronázta meg igazán.

Borítókép: Villányi Csaba