Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Még a mi életünkben visszatér…

Még a mi életünkben visszatér… nem a járvány, Jézus.

Szerző: Homoki Pál

greg-rakozy-ompaz-dn-9i-unsplash.jpg

Mennybemenetel ünnepére készül a keresztyén világ. Az apostolok cselekedeteiről szóló könyv első fejezete szerint „Miután ezt mondta, szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől. Amint távozása közben feszülten néztek az ég felé, íme, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában, akik ezt mondták: Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe.” (9–11. versek)

A magára maradt tanítványoknak innentől kezdve egyetlen kérdése maradt: Rendben, visszajön, de mikor?

Az első generációs tanítványok azt várták, hogy még az ő életükben visszajön Jézus. A második generáció is így gondolta, bár az apostoloknak azért figyelmeztetni kellett némelyeket, hogy a nagy Krisztus-várásban nem ártana, ha dolgoznának és élnék az életüket a megszokott mederben. Majd eltelt két évszázad, kialakultak a ma ismerős keresztyén ünnepek, és az egyház immáron hosszú távú várakozásra rendezkedett be.

Kísértetiesen hasonlót élünk át ma is. Halljuk a világsajtó jelzéseit, hol van éppen felfutóban és hol van csökkenőben a járványos megbetegedések száma. Kína kijelentette, hogy náluk már legyőzték a vírust, lassan Európa déli fele is magára talál. Indiáról nem tudunk szinte semmit, holott a világ második legnépesebb országa, talán némi enyhítés van ott is a kijárási szigorításokban. Az arab világról is csak ritkán hallani, s az USA-nak, ahol tízmilliók nem rendelkeznek egészségbiztosítással, szurkolunk, hogy túléljék, mindenesetre ott hat hét alatt már harmincmillióan munkanélkülivé váltak. Afrika sajnos a várható éhezéssel karöltve érkező vírus terén valószínűleg ismét nagyobb mortalitásnak lesz kitéve, mint a világ más földrészei. Nálunk – több európai országgal együtt – épp lassú enyhülésre számítanak a szakértők, és vidéken lassan el is indulhat újra a megszokott élet. Közben halljuk a háttértanulmányokat, hogy a lakosság hatvan százaléka így is, úgy is elkapja, őszre várható a második megbetegedési hullám, és igazából, amíg nem fejlesztik ki a világ valamelyik laboratóriumában azt a bizonyos vakcinát, senki sincs biztonságban.

Mi következik ebből? Meg kell tanulnunk együtt élni azzal, ami van.

Ahogyan megtanulták az első tanítványok, hogy Jézus még nem tért vissza az életükben, de ettől ő még az Isten Fia, aki életét adta értünk, legyőzte a halált, és örök életet hozott, nekünk is meg kell tanulni, hogy elképzelhető, hogy még évekig maszkkal a farzsebünkben indulunk a boltba és a piacra. De ettől még nem állhat meg a világ!

A most még hatvanas éveik elején járók, akik legyintenek, hogy ez az öregek betegsége, lehet, hogy maguk is „beleöregednek” a fenyegetett kórba. De ismét mondom, rá fogunk döbbenni, hogy attól még nem állhat meg a világ! Sőt pont ezért be kell rendezkednünk az együttélésre. 

Rengeteg tanulmány születik arra nézve, hogy milyen lesz a járvány utáni világ. Mindenki elmondja, hogy más lesz. Mindenki reménykedik, hogy mindabból tanul majd az emberiség, ami előidézte ezt a helyzetet. És rövid távon, az átélt traumatikus élmény miatt biztosan változni fog több minden. De aztán nagy valószínűséggel újra felüti a fejét az emberi gyengeség, a haszonelvűség, az önzés és a nyereségvágy, a kényelem, a felesleges pazarlás, a gőg, a belénk kódolt egoizmus…

És ekkor kell majd nagyon figyelnünk és emlékeznünk. Emlékeznünk, hogy miként menekültünk meg.

Az őskeresztyén egyház is meghalhatott volna, hiszen Krisztus nem tért vissza „időre”. Elhagyhatták volna a hívei, de nem hagyták el, mert tudták, hogy az Isten Fiát, a világ Megváltóját követik. Egy szójátékkal élve: „mi is tudjuk, hogy nem tudjuk”, meddig kell kibírnunk a jelenlegi állapotot, de ettől még és pont ezért élnünk kell az életet tovább.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr4415645720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_tr.png

ksz.png

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása