Kötőszó

Tekintsük az előttünk álló hónapokat, a járványügyi rendelkezéseket szombatidőnek, Istennek szentelt időnek, mely egy új életforma lehetőségét ígéri hosszú távra is.

Szerző: Kézdy Péter

2Móz 16,16–32: Rendelkezések a mannáról 

„Ezt parancsolja az Úr: Szedjen belőle mindenki annyit, amennyit meg tud enni: fejenként egy ómert, a lélekszámnak megfelelően. Annyi adagot szedjetek, amennyien egy sátorban vagytok! Izráel fiai így is cselekedtek, és szedett ki többet, ki kevesebbet. Amikor azután megmérték ómerrel, nem volt fölöslege annak, aki többet szedett, sem hiánya annak, aki kevesebbet szedett. Mindenki annyit szedett, amennyit meg tudott enni. Mózes azt mondta nekik: Senki se hagyjon belőle másnapra! […] Így mindenki annyit szedett reggelenként, amennyit meg tudott enni. […]

A hatodik napon történt, hogy kétszer annyi kenyeret szedtek, fejenként két ómerrel. Akkor elment a közösség összes főembere, és jelentették Mózesnek. Ő így szólt hozzájuk: Ez az, amiről az Úr beszélt, hogy a nyugalom ideje lesz holnap, az Úr szent szombatja. Süssétek meg, amit sütni akartok, és főzzétek meg, amit főzni akartok, és tegyétek félre magatoknak mindazt, ami fölösleg, hogy megmaradjon másnapra. Félre is tették másnapra, ahogy Mózes megparancsolta, és nem büdösödött meg, féreg sem volt benne. Akkor ezt mondta Mózes: Ma ezt egyétek, mert ma az Úr szombatja van: ma nem találtok mannát a mezőn. Hat napon át szedhetitek, de a hetedik napon szombat van: akkor nem lesz. […]

Ekkor azt mondta az Úr Mózesnek: Meddig akartok még ellenszegülni parancsolataimnak és törvényeimnek? Láthatjátok, hogy az Úr adta nektek a szombat napját. Ezért ad ő a hatodik napon két napra való kenyeret. Maradjon mindenki otthon, a hetedik napon senki se mozduljon ki a helyéről! Ezért pihent a nép a hetedik napon.”

***

Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Böjt van. Negyven nap, mint Jézus pusztában töltött negyven napja, Illés negyvennapos útja a Hóreb hegyéhez, Izrael népének negyvenéves pusztai vándorlása. A böjti idő arra szolgál, hogy változtassunk gondolkodásunkon és életformánkon. Idei böjtünket a járvány határozza meg. Rendelkezéseket kell betartanunk magunk, de főleg az egész közösség védelmében. Ezek a rendelkezések nem akadályok, amelyeket kerülgetni kell, hanem iránymutatások, amelyek segítséget, kereteket adnak az együttes cselekvéshez, a közösség megőrzéséhez. 

A pusztai vándorlás során az Úr rendelkezéseiből négy mondatot emelek ki, amelyek számunkra is iránymutatók lehetnek nemcsak a járvány túléléséhez, hanem gondolkodásunk, életformánk megváltoztatásához is.

1. rendelkezés: Istenbe vetett bizalom 
Mindenki annyit szedjen, amennyit meg tud enni! (2Móz 16,16)

Ne spájzoljatok! Az emberek félnek, hogy lesz-e elegendő élelem. Gyerektáborokban megfigyeltem, hogy az első napokban a gyerekek többet vesznek a tányérjukra, aztán sok kerül az emésztőbe. Néhány nap után már mindenki nyugodtabb, annyit vesznek, amennyit meg tudnak enni. „Ne aggódjatok a holnapért” – mondja Jézus a Hegyi beszédben. Ehhez bátorság, bizalom és kockázatvállalás szükséges. A sareptai özvegy bátorsága, aki az utolsó morzsa lisztjéből és utolsó csepp olajából sütött Illésnek kenyeret, és a tanítványok bátorsága, akik Jézus szavára öt kenyerüket kezdték el osztani az ötezer embernek.

2. rendelkezés: Tekintettel lenni embertársainkra
„Nem volt fölöslege annak, aki többet szedett, sem hiánya annak, aki kevesebbet szedett.” (2Móz 16,18)

Az elmúlt napokban azt lehetett látni, hogy sokan hatalmas mennyiségű élelmiszert vásároltak, bevásárlókocsijuk púpozottan meg volt rakva. Fölöslege volt annak, aki többet szedett. A bevásárlóközpontok polcai kiürültek. Aki később érkezett, annak már üres volt a kocsija, már nem jutott a lisztből és a cukorból. Hiánya volt annak, aki kevesebbet szedett. 

Az Úr második rendelkezése ennek az ellenkezője, az, hogy legyünk tekintettel egymásra. Azt olvassuk a történetben, hogy „Annyit szedjetek, amennyien egy sátorban vagytok!” (2Móz 16,16) Gondoskodjatok a veletek együtt élőkről! Egy sátornyi emberről, aki körülöttetek él. A háztömbben, az utcában. Most különösen az idősekről. 

Legyünk tekintettel egymásra – felelős döntéseinkkel, megfontolt szavainkkal! Azzal is, hogy igyekszünk gátolni a fertőzés terjedését. Nemcsak a magunk biztonságát szem előtt tartva, hanem arra is gondolva, hogy mi is megfertőzhetünk másokat.  

Az ötezer ember megvendégelésének történetét Gerd Theissen úgy meséli el, hogy mindenkinél volt némi elemózsia. Ismerték a pusztát, nem készületlenül vonultak ki. Csakhogy ahol ínség fenyeget, ott félelem és bizalmatlanság uralkodik, mindenki féltve őrzi, amije van, csak magára van tekintettel. Jézus leültette őket, hálát adott, megtörte és osztotta a maguk kevés kenyerét. És egyszer csak megnyíltak az emberek egymás felé. Adtak a magukéból. Csoda történt.

3. rendelkezés: Az Istenbe vetett bizalomból és a felebarát iránti szeretetből fakadó felelős cselekedetek
Tegyetek félre, hogy megmaradjon másnapra! (2Móz 16,23)

A rendelkezések között azt is olvashatjuk, hogy ne tegyetek félre, néhány sorral később pedig, hogy tegyetek félre. A két rendelkezés mégsem mond ellent egymásnak. Mert nem a tartalékolás kérdéséről szól a parancs. Hanem egyfelől a bizalomról, másfelől arról, hogy legyetek tekintettel egymásra. Ahogyan Jézus összefoglalta az egész törvényt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat.” (Lk 10,27) Az Istenbe vetett hit és a felebarát iránti szeretet felelős, megfontolt, előrelátó cselekedetekre indít. Ilyen lelkülettel, józanul és felelősen kell átgondolnunk és megterveznünk az előttünk álló napokat. Felelősen megtervezni a bevásárlásokat, megszervezve a körülöttünk élő idősek és rászorulók számára is, végiggondolni az utazások lemondását és a megváltozott életmódhoz szükséges lépéseket a következő hetekre, hónapokra előre.

4. rendelkezés: Isten böjtje új életformára indít
„Maradjon mindenki otthon, […] senki ne mozduljon ki a helyéről.” (2Móz 16,29)

Az Úr szombati parancsa ez. A szombatra vonatkozó parancs nem kényszerintézkedés. Hanem ajándékul kaptuk: legyen Istennek szentelt idő a pihenésre, a feltöltődésre, istenkapcsolatunk átélésére, az emberségünkhöz való visszatalálásra. Jézus bírálta a farizeusokat, akik a szombat betűjének betartását, egyúttal ahogy csak lehet, a szabályok megkerülését folytatták. „A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért…” – mondta Jézus. Vagyis Isten ajándéka a szombat, hogy emberibb életet élhessünk. Ne úgy tekintsünk tehát a nyugalom napjára, esztendejére, az Úr napjára, a böjti időre, hogy hogyan lehet megkerülni az ő rendelkezéseit, mintha utunkba eső, kikerülendő akadályok lennének, megszokott életritmusunk akadályozó tényezői. Hanem mint új életformára, mely jobb életet, megújulást hoz. 

A szombat törvénye a rászorulókat és a természetet is védi. A szolidaritás gyakorlására és a természet pihenésére, megújulására is rendelte az Úr. „De a hetedik esztendőben legyen teljes nyugalma a földnek, az Úr nyugalomnapjához hasonlóan. Meződet ne vesd be, és szőlődet ne mesd meg.” (3Móz 25,4) „A hetedikben azonban hagyd parlagon, bevetetlenül, hadd egyenek róla néped szegényei! Ami pedig még rajta marad, egyék meg a vadállatok! Így cselekedj szőlőddel és olajfáiddal is!” (2Móz 23,11)

Tekintsük az előttünk álló hónapokat, a járványügyi rendelkezéseket szombatidőnek, Istennek szentelt időnek, mely egy új életforma lehetőségét ígéri hosszú távra is. Megtanít arra, hogy a családban többet figyeljünk egymásra. Hogy örömöt leljünk csendesebb elfoglaltságokban, és ne élményt élményre kergessünk. Megtapasztalni, hogy milyen nem elrepülni egy fapados hétvégére egy népszerű városba, végighömpölyögni a tömeggel a látnivalókon, hogy feltehessük a képeket a Facebookra, hanem sétálni vagy biciklizni. Welnesshétvége, plázázás helyett beszélgetni délután a barátokkal. Csökkenteni a tengeren túli termékek fogyasztását, a repülőutakat, a dugókban álldogálást – ezzel egyszerre emberibb életet élni és óvni a természetet.