Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

„…de ehhez meg kell térnie a pénztárcámnak is”

A fenti mondatot néhány hónapja hallottam valakitől. Nem tudom már felidézni, hogy kivel és miről beszélgettünk. Ez a félmondat azonban belém égett. Szinte nincs olyan nap, hogy eszembe ne jutna, és ne kezdenék el gondolkodni rajta. Fontos azonban már az elején látnunk, hogy maga a mondat („…de ehhez meg kellett térnie a pénztárcámnak is”) teológiailag helytelen, hiszen a tárgyak nem tudnak megtérni, csak az emberek. Sokkal inkább a pénztárca megszemélyesítéséről van szó, mely egy fontos felismeréshez vezethet el bennünket.

Szerző: Pethő Jucus

Kép: Origo

20150528forint-penz-penzugyek-penztarca-bankkartya.jpg

Mielőtt elindulnánk ebbe az irányba, a nem gyakorló keresztyének kedvéért hadd álljon itt először annak a tisztázása, hogy mit is jelent a megtérés. (A többiek bátran ugorják át ezt a bekezdést!) Először a hivatalos formát írom.

A Keresztyén bibliai lexikon ezt íjra róla: „Az a gondolati, hitbeli, valamint ezzel együtt magatartásbeli folyamat, amelynek során az ember Isten iránt engedetlen magatartásával felhagy, és azzal a szándékkal fordul Isten felé, hogy akaratának engedelmeskedjék.”

A szakszerű magyarázat mellett a megtérés szó magyar eredete is segíthet nekünk. Régen úgy fogalmaztak a hétköznapi nyelvben, hogy például „Elmentem dolgozni, aztán megtértem az otthonomba.” (Mi úgy mondanánk már, hogy „Elmentem dolgozni, aztán hazatértem.”) A megtérés tehát a magyar nyelvben eredetileg a visszatérést, az eredetihez való visszaérkezést jelentette. Vagyis keresztyén értelemben Istennek az igazi, eredeti és örökkévaló szeretetéhez való megérkezést és visszaérkezést. Azt, amikor csatangoltunk jobbra és balra, aztán teljes lényünkkel megtapasztaltuk Isten mindent felülmúló szeretetét. Van, amikor mi, keresztyének úgy fogalmazunk, mintha ez egyetlen pillanat lett volna. Azonban ahogyan a fenti hivatalos magyarázatban olvastuk, ez sokkal inkább egy folyamat. Egy hosszú belső út eredménye. (Mint amikor például a földben hosszú ideig pihen, majd növekszik a vetőmag. Egyszer csak kibújik a földből, és látható lesz, de az nem egy pillanat alatt történt.)

A szómagyarázat után térjünk vissza oda, ahol tartottunk a pénztárca megszemélyesítésekor! Teológiailag tehát nem helytálló a mondat, de ha tudjuk már ezt, akkor biztonsággal bepillanthatunk a címben szereplő félmondat mögé! Ebben éppen a megszemélyesítés segít nekünk. Olyan ez, mint amikor a kisgyermeket egy szakember figyeli játék közben. Amíg a gyermek megszemélyesíti a babát vagy éppen a plüssállatot, a szakértő meg tud állapítani belőle számtalan dolgot. Vagy olyan, mint amikor lépten-nyomon – öntudatlanul is – úgy fogalmazunk, hogy „az ember…”. Például egy ilyen helyzetben: „Nagyon hosszú sor állt a boltban a pénztárnál. Hát nem jogos, hogy az ember elveszti ilyenkor a türelmét?” Pedig a mondatnak igazából az az értelme, hogy én elvesztettem a türelmemet a sorban álláskor. Ezt az „emberes” általánosítást az eredményezi, hogy így eltávolíthatunk magunktól valamit, amit nem akarunk vállalni. 

A megtért pénztárcára kivetítve tehát a megszemélyesítés azt segít megérteni, hogy többnyire sajnos különválasztjuk a hitünket és a pénztárcánkat. Pedig ha úgy gondoljuk, hogy megtértünk, de a pénztárcánk azt mutatja, hogy nem, akkor baj van. Ez a megszemélyesítés pedig furcsa módon éppen egy teológiai igazsághoz vezet el bennünket. A mindennapi megtéréshez.

Ezen a ponton ismét egy rövid kitérőt teszünk azok kedvéért, akik erre a kifejezésre nem kapták fel a fejüket, hogy „Áhá! Értem, mit jelent ez!” Nos, akik tényleg értik, azok átugorhatják ezt a bekezdést is! Luther Márton kifejezése ez, akinek munkásságából nőtt ki az evangélikus egyház a 16. században. A mindennapi megtérés azt jelenti, hogy nem elegendő egyszer az életben „letudni” a megtérést. Most tudatosan használom „az emberek” kifejezést: mi, emberek olyanok vagyunk, hogy ha van egy nagy élményünk, akkor azt hisszük, hogy mindig e szerint tudunk majd élni. Aztán a mindennapok sodrásában mégis mindegyik elhomályosul, sőt sokszor el is vész. Bár azt hittük, hogy a mély élményünk örökké ugyanolyan lüktető lesz, mégis fakul és halványul bennünk. A mindennapi megtérés kifejezés erre figyelmeztet. Nem volt elég egyszer megtérni, sőt nem elég időnként sem megtérni! Igazából mindennap újra és újra el kellene jutnunk ide.

Mi köze van a pénztárca megtérésének és a mindennapi megtérésnek egymáshoz? Mondjuk úgy, hogy a pénztárcánkkal való bánás – átvitt értelemben – kitűnő lenyomata annak, hogy hogyan áll a hitünk. Jézus a Hegyi beszédben ezt mondja: „Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Tüskebokorról szednek-e szőlőt vagy bogáncskóróról fügét?” (Mt 7,16) Vagyis ha például nem vagyunk hajlandók adakozni, holott nagyon sokszor hallunk erről Jézustól, akkor a hitünk langyossá vált. Újabb megtérésre van szükségünk. És fordítva is igaz! Ha először életünkben vagy újra átéltük a megtérést, akkor az élő hitből adódóan a jézusi szavaknak megfelelően tudunk gazdálkodni a pénzünkkel. 

Ehhez képest mi az, amit többnyire megtapasztalunk történelmi egyházainkban? (Megjegyzés: A mondatok kitaláltak. Bárminemű egyezés a véletlen műve.)
„A hitem egy dolog, a pénztárcám egy másik.”
„Fel kell újítanunk egy épületet a gyülekezettel. De miért én adjak bele pénzt? Magamnak is alig van. Adjon a központi egyház! Vagy pályázzunk! Vagy keressenek egy jól menő vállalkozót! Én nem adok!”
„Így is elég magas már az egyházfenntartói járulék!”
„Adjon tizedet minden hónapban a fizetéséből az, akinek sok pénze van!”
„Majd ha többet keresek, akkor elgondolkodom a tizeden.”
„Miért a gyülekezettől kér valaki támogatást? Mi vagyunk mi, jótékonysági szervezet?”
„Miért mi tartsuk fenn a gyülekezetet? Tartsa fenn a központi egyház vagy az állam!”
„Kevés pénze van a gyülekezetünknek. Tehát kihúzzuk a missziót, a gyerekmunkát és az idősek támogatását.”
„Ha minden vasárnap templomba megyek, az a perselypénz miatt kész csőd.”

 Vagy ilyen helyzetek alakulnak ki, melyek, ha jól belegondolunk, ellentétesek az élő hittel: 
„Jó, jó, keresztyén vagyok, de azért bejelentett állás nélkül dolgozom, mert nem akarok adót fizetni.”
„Oldjuk meg számla nélkül, jó? Nem akarok áfát fizetni! (Több marad a gyülekezetnek.)”
„Ó, nem csalás ez, csak élelmes vagyok!” 

Vagy pedig elbújunk a hitünk mögé, és nem védjük meg magunkat: 
„Sokadjára is átvágtak a pénzzel. De nem szólok, mert én keresztyén vagyok.”
„Én akkor sem kérek fizetésemelést, ha mindenki más többet keres ugyanebben a pozícióban. Mit szólnának, hiszen tudják, hogy hívő vagyok?”
„Ó, én nem váltok munkahelyet, mert az olyan lenne, mintha nem lennék megelégedve, hogy Isten annyit ad nekem, amennyit.”

Valóban mindennapi megtérésre lenne szükségünk. Ezt mutatja az is, ahogyan a pénztárcánkkal bánunk. Legyen szó akár a benne lapuló készpénzről, akár a bankkártyánkról. Amikor élő a hitünk, könnyen és jól mennek ezek. Bár ekkor is nagy a megszokás veszélye. Mert ha például megszoktuk, hogy elkerüljük az adó megfizetését, akkor élő hittel is könnyen ugyanezt tesszük. Aminek az eredménye viszont rögtön az lesz, hogy csorbát szenved és kiüresedik a hitünk. Tehát ismét indul a mindennapi megtérés szükségessége.

És hogy miket mond a Biblia, hogyan bánjunk a pénztárcánkkal? 
Például…
…adjam meg a császárnak, ami a császáré, vagyis fizessem meg az adót.
…ha valaki kölcsönkér tőlem, annak adjak.
…adakozzunk.
…mindig legyünk becsületesek.
…Jézus már nem beszél kötelező tizedről, de azt tudjuk, hogy minél gazdagabban adakozunk, annál inkább megáldja a pénztárcánkat.
…nem az a kérdés, hogy mennyit adunk, hanem hogy mennyit adunk ahhoz képest, amennyink van.

Végül pedig szeretettel megosztom egy olyan teológiát végzett ember cikkét, akit a legtöbben pénzügyi szakemberként ismernek. Csernok Miklós a népszerű Kiszámoló.hu oldal szerzője. Ebben a cikkében kimondottan bibliai igékről ír a pénz vonatkozásában.

Áldott, teremtő feszültséget kívánok mindenkinek a témában!

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr6815448250

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_tr.png

ksz.png

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása