Kötőszó

„Amit tehát Isten egybekötött, azt ember el ne válassza!” – hangzik a házasságkötés szertartásából is ismerős ige Máté evangéliumának 19. fejezetében (Mt 19,6). Talán kevesen tudják, hogy a „Quod Deus coniunxit homo non separet” feliratként – általában így, latinul vagy németül – ékszereken is közkedvelt díszítés volt. A közép-, illetve kora újkor folyamán előszeretettel vésték eljegyzési gyűrűk belsejébe rejtve oly módon, hogy a felirat esetenként csak akkor tűnt elő, ha viselője a gyűrűt „szétcsúsztatta”. Luther Márton is ilyen gyűrűt viselt.

Szerző: Isó M. Emese

Luther gyűrűje látszólag egyszerű, igen kifinomult, elegáns darab: drágakövekkel, gyémánttal és rubinnal díszített pecsétgyűrűkre emlékeztető kialakítású köves ékszerként hat. Ha azonban jobban szemügyre vesszük, megláthatjuk, hogy voltaképpen egy „ikergyűrűről” van szó, amely nagyon elterjedt darab volt a korszakban, s a legkülönfélébb ötvösdíszítésekkel, kövekkel vagy domborműként kidolgozott jelenetekkel válhatott a legizgalmasabb ékszerek egyikévé.

A többrétegű iker-, avagy gimmelgyűrűk (latinul gemellus: 'iker') rafinált kialakítását két vagy három egymásba illő karikagyűrűből állították össze. A divatos ékszert használták személyazonosításra és hitelesítésre. Főként azonban az vált hagyománnyá, hogy a jegyespár mindkét tagja egészen az esketési szertartásig egy-egy különálló, saját gyűrűt viselt, az alkalom során pedig a két különálló darabot összeillesztették, s lett belőle egy – ily módon is szépen szimbolizálva a bibliai igét: „…és lesznek ketten egy testté.” (1Móz 2,24) Az eljegyzési gyűrűk esetében egyébként díszítés céljából leggyakrabban szívet tartó kezek kulcsolódnak össze. Ilyenkor három karikából áll össze a gyűrű, s a harmadikat a tanú őrzi a házasság napjáig. Az eskütétel alkalmával ily módon egyesített, többrétegű ékszer aztán legtöbbször a feleség ujjára került.

Mivel a rétegek takarják egymást, a gyűrűn – pontosabban a gyűrűben – olvasható üzenet az ujjon rejtve marad. A reformátor házaspár esetében úgy tudjuk, hogy Luther viselte az ikergyűrűt, s az ő gyűrűjén is csak levéve, a két karikagyűrűt szétcsúsztatva válik olvashatóvá a bevésett felirat: „WAS • GOT • ZU • SAMEN • FIEGET • SOL • KEIN • MENSCH • SCHEIDEN”, azaz a Máté evangéliumából vett ige német fordításban. A bibliai ige mellett az M L D betűk olvashatók ki még a vésetben, Luther Márton nevének rövidítése, jelezve azt is, hogy viselője a teológia doktora.

Luther Márton gyűrűje és egy hasonló ötvösmű a korszakból/ Kép forrása: GettyImages, V&A

Luther Márton gyűrűjéhez hasonlít egy 1631-ből származó, ma a New York-i Metropolitan Museum gyűjteményéhez tartozó ékszer. Köves díszítésű darab, s szétcsúsztatva belőle is a latin nyelvű bibliai idézet tűnik elő. Különlegessége, hogy az eljegyzéshez, illetve házasságkötéshez kapcsolódó gyűrű „holtomiglan, holtodiglan” üzenetét sajátos képi formában fejezte ki készítője: egy gyermek (újszülött) és egy csontváz plasztikusan megformált alakja bukkan elő belőle. A memento mori (Emlékezz a halálra!) motívuma egyébként nem volt ritka a korabeli ékszereken – mely a világi hívságok hiábavalóságát volt hivatott viselője emlékezetébe idézni –, házassági gyűrűn azonban meglepő találkozni vele. A memento mori vagy vanitasmotívumok (vanitas: 'hiábavalóság') festményeken, metszeteken és ékszereken egyaránt a halált és mulandóságot fejezték ki allegorikus formában.

Reneszánsz gimmelgyűrű memento mori motívummal

Bora Katalin ékszereit nemcsak id. Lucas Cranach festményeiről ismerjük, hiszen ránk maradt egyik gyűrűje. Ragyogó rubin ékköve és az azt körbevevő díszítmény igencsak különleges: az armatura Christit, Krisztus fegyvereit, azaz a passiójelvényeket ábrázolja. A Megfeszített szenvedésének eszközei (azok a tárgyak, szimbólumok, amelyek Krisztus elárulásával, kínzatásával és megfeszítésével kapcsolatosak) ölelik körbe a gyűrűt: az egyik oldalon a kereszten szenvedő Krisztus, mellette a lándzsa, a vesszőnyaláb és Júdás jelennek meg s a kereszt alatt a kocka (a gyűrűn összesen három dobókocka van, ahányat a hagyomány is számontart), amellyel a katonák kisorsolták egymás között a ruháit. A másik oldalon Pilátus palotájának egy oszlopa domborodik – ehhez hozzákötözve ostorozták meg a Megváltót –, körülötte kötelek és kalapács, amellyel a szögeket verték a testébe, a létra (rajta az INRI felirattal), amellyel a keresztre ment – szimbolizálva a kereszthalál önként, értünk való vállalását –, és egy szablya, amellyel talán Péter apostolra és Krisztus elfogatásának pillanatára utal a készítő. Az arma Christi között ábrázolják még általában a harminc ezüstpénzt, a töviskoronát, a szivacsot, a szögeket és a fogót, mellyel a töviskoronát a fejére helyezték.

Bár Kataliné nem ikergyűrű, üzenete azonban ennek is rejtve marad: pántjának belsejében a házaspár nevének rövidítése mellett a kézfogójuk időpontját rejti, amelyre 1525. június 13-án került sor, esküvőjüket pedig két héttel később, június 27-én tartották.

Bora Katalin gyűrűje (Stadtgeschichtliches Museum, Lipcse)
Képek forrása: The Met, Wikimedia

Mivel a házasságkötés ebben az időszakban még nem volt szabályozott, így a szerelmi ajándékoknak igen nagy szerepük volt, a fiatalok szándékának komolyságát is bizonyították, tanúságtevők voltak, melyek elfogadása elköteleződést is jelképezett. Luther Márton sokat foglalkozott írásaiban a család és a házasság kérdésével, hiszen e korban magasabb rendű állapotnak tartották a cölibátust – a nőtlenség állapotában a pap tökéletesebben tud ragaszkodni Krisztushoz –, így házasságról és családról alkotott véleményével szembement a koreszménynek. Hite szerint a család élén álló apa „a család lelkésze és püspöke” is egyben, s a családanyával együtt arra kell törekedjenek, hogy egész házanépük megismerje az Urat és a hitet.

Így írt erről 1522-ben: „Isten maga vezette be a házasságot, adta össze a férfit és a nőt, hogy gyermekeket nemzzenek és felneveljék őket. Így biztosak lehetnek abban, hogy a házasság Istennek tetsző dolog, annak minden sajátosságával, cselekményével, szenvedésével és egyéb velejárójával együtt.”

Esketési könyvecskéjében mintegy megteremtette az egyházi esküvő fogalmát: „Eddig a szerzetesek és az apácák szentelésénél páratlan pompát fejtettek ki, noha az ő rendjük és életük nem Isten szerinti, csupán az emberi elme szüleménye, amelynek semmi alapja sincs az Írásban: mennyivel inkább kell akkor ezt az isteni rendet tisztelnünk és mennyivel ünnepélyesebben kell megáldanunk, imádkoznunk érte és felékesítenünk! Mert a házasság egészen világi rend ugyan, de Isten igéje tanúskodik mellette, és nem emberek találták ki vagy alapították, mint a szerzetesek és az apácák rendjét. Ezért hát a kolostori rendnél százszor lelkibbnek kellene tartanunk.”

Kiegészítés: Bora Katalin gyűrűjének másolata megtekinthető az Evangélikus Országos Múzeumban. 

Részlet a Szerelemládikó – avagy a házasság dicsérete című könyvből (Luther Kiadó, Budapest). Várható megjelenés: 2020 februárja.