Robert Waldinger, amerikai pszichiáter, a Harvard professzora 2015-ben a TED közönsége előtt számolt be annak a hetvenöt évig tartó kutatásnak az eredményeiről, melyet a Harvard munkatársaival folytatnak. A kutatók hetvenöt éve vizsgálnak embereket, hogy fényt derítsenek a boldog élet titkára. Az eredményeik távol állnak a meglepőtől, azonban komolyan elgondolkoztatnak mindenkit arról, hogy mi igazán fontos az életben.
A vizsgálatot hetvenöt éve kezdték el, hétszáz ember bevonásával, akik közül hatvan még mindig él. Robert Waldinger előadásában a következőképpen számolt be az elképesztő kutatásról:
Egy mostanában napvilágot látott, fiatal felnőttekről készült, s életük legfontosabb céljait firtató felmérésben a megkérdezettek több mint nyolcvan százaléka a meggazdagodást tartotta a legfontosabbnak az életében. Ugyanennek a korosztálynak a fele azt válaszolta, hogy életének másik nagy célja az, hogy híressé váljon. Másfelől folyamatosan azt halljuk, hogy dolgozzunk keményen, ha el akarunk érni valamit. Így aztán jogosan érezhetjük, hogy ezeket a dolgokat kell űznünk egy jó élet reményében, Ám életünknek ezek a vágyai, amelyek befolyásolják döntéseinket, s így végső soron alakítják sorsunkat – nos ezek a vágyak általában elérhetetlenek.
Mi a tanulsága annak a több tízezer oldalnyi információnak, amit ezekből az életekből ki lehetett nyerni? Nos, nem a gazdagság, nem is a hírnév és még csak nem is az egyre keményebb munka. Az egyértelmű üzenet, ami a hetvenöt év alatt kikristályosodott, ez:
A jó kapcsolatok őrzik meg a boldogságunkat és az egészségünket.
Három dolgot tudtunk meg a kapcsolatokról:
1. A közösségi kapcsolatok nagyon jó hatással vannak ránk, míg a magányosság megöl.
Az derült ki, hogy akiknek több a személyi kapcsolatuk – legyen az akár családi, akár baráti, vagy egyéb közösségi kapcsolat – boldogabbak, egészségesebbek és tovább élnek, mint azok a társaik, akiknek kevesebb kapcsolatuk van.
Valamint, hogy a magányosság mérgező: azok az emberek, akik másoktól elszigeteltebbek, mint igényelnék, boldogtalanabbnak érzik magukat, az egészségük hamarabb indul romlásnak, az agytevékenységük is előbb kezd hanyatlani, és rövidebb ideig élnek mint a nem magányosak.
2. A közeli kapcsolataink minősége a lényeg
Nem csak a barátaink száma fontos, és nemcsak az, hogy komoly kapcsolatban élünk-e, hanem a közeli kapcsolatainknak a minősége az, ami igazán számít. Kiderült, hogy a marakodó életmód nagyon káros az egészségünkre. A meleg, szeretetteli kapcsolatok valóságos védőhálót szőnek az ember köré. Mikor a kutatás alanyai már a nyolcvanas éveikben jártak, visszatekintettünk arra az időszakra, amikor középkorúak voltak, hogy lássuk képesek voltunk-e megjósolni, hogy kiből lesz boldog, egészséges ember nyolcvanéves korára és kiből nem. Nem az akkori koleszterinszintjük volt az, ami előrevetítette hogyan fognak megöregedni. Sokkal inkább az, hogy mennyire voltak elégedettek a kapcsolataikkal.
Azok váltak nyolcvan évesen a legegészségesebbé, akik ötven éves korukban a legboldogabbak voltak a kapcsolataikkal!
Úgy tűnik, hogy a jó, szoros kapcsolataink meggátolják az öregedésünket.
A legboldogabb párok – férfiak és nők egyaránt – arról számoltak be a nyolcvanas éveikben, hogy még a legnagyobb fizikai fájdalmaik közepette is a hangulatuk ugyanolyan jó maradt. Ellenben azok, akik boldogtalan kapcsolatban éltek, amikor komoly fizikai fájdalomról számoltak be, azt az érzelmi fájdalmaik még jobban megerősítették.
3. A jó kapcsolatok nem csak a testünket védik meg, hanem az agyunkat is.
Stabil, biztonságos kapcsolatban élni, tartozni valakihez az időskori éveinkben, igazán oltalmazó. Azok, akik ilyen kapcsolatban élnek, amelyben tényleg azt érzik, hogy ha kell, számíthatnak a másikra, ezeknek az embereknek a memóriája tovább marad éles.
A hetvenöt éves kutatásunkban azok az emberek váltak a legboldogabb nyugdíjasokká, akik aktívan munkálkodtak azon, hogy a munkatársaikat játszótársakra cseréljék. A mai fiatalokhoz hasonlóan, a mi kutatásainkban résztvevők is felnőtt életük hajnalán ugyanúgy a hírnevet és a gazdagságot, illetve a kitüntetést és a karriert tartották a tökéletes élet kulcsának.
De újra és újra, hosszú éveken keresztül a kutatásunk azt mutatta, hogy azok szerepelnek a legjobban, azok jutnak el legtovább, akik képesek a családjukra, a barátaikra támaszkodni.
A lehetőségek végtelenek: például felkeresni egy családtagot, akivel évek óta nem beszéltünk, hiszen ezek a túlságosan is gyakori családi viszályok iszonyatosan sokba kerülnek azoknak, akik képtelenek megbocsátásra.
Az előadó egy Mark Twain idézettel zárta beszédét, amit a szerző élete végén írt: „Az élet olyan rövid, hogy nincs benne idő veszekedésre, bocsánatkérésre, megbánásra, számonkérésre. Csak a szeretetre van idő, és ha szabad így kifejeznem: csak egy pillanat van rá.”
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
