Azt szokták mondani, hogy utoljára a pénztárcánk tér meg. Kemény mondat, de ha magunkba nézünk, nem mindig jön szívből az a pénzbeli segítség. Egyáltalán, miért és kinek jó, ha adakozom? – kérdezhetjük. Mit mond erről a Biblia? A választ Pál apostoltól tudjuk meg.
Szerző: Neil Potts
„Mégis jól tettétek, hogy közösséget vállaltatok velem nyomorúságomban. Azt pedig tudjátok ti is, filippiek, hogy az evangélium hirdetésének kezdetén, amikor eltávoztam Makedóniából, az ajándékozás és elfogadás tekintetében egyetlen gyülekezet sem vállalt velem közösséget, csak ti egyedül, mert egyszer-másszor Thesszalonikába is küldtetek szükségleteimre. Nem mintha az ajándékot kívánnám, hanem azt kívánom, hogy bőségesen kamatozzék az a ti javatokra. Átvettem mindent, és bővelkedem. Megvan mindenem, miután megkaptam Epafroditosztól, ami tőletek jött jó illatú, kedves, Istennek tetsző áldozatként. Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőséggel Krisztus Jézusban. A dicsőség pedig Istenünké és Atyánké örökkön-örökké. Ámen.
Köszöntsetek minden szentet Krisztus Jézusban! Köszöntenek titeket a velem levő testvérek. Köszöntenek titeket a szentek mind, főként pedig a császár udvarából valók. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen a ti lelketekkel!” (Fil 4,14–23)
Pál apostol azzal zárja levelét, hogy köszönetet mond a filippieknek. Ők voltak egyedül, akik anyagilag támogatták missziós útján. Nemcsak megköszöni ezt, hanem azt is részletezi, hogy milyen jót tettek azzal, hogy segítették őt. Azzal, hogy Pálnak adtak, olyan helyekre is eljutott a jó hír, ahová ők személyesen nem juthattak el. Pált segítették, ezek az ajándékok gyümölcsöt teremtek, ami tetszett Istennek. Nem holmi törvény betartása miatti kényszerből adtak, hanem igazán, szívből.
A Biblia arra buzdít, hogy szívből adakozzunk, ne kényszerből vagy vonakodva, hanem Isten munkáját támogassuk, embertársainkon segítsünk (2Kor 9,7). Az ilyenfajta adakozás megörvendezteti azt is, aki ad. Amikor Dávid király saját aranyát és ezüstjét adta a templom építésére, sok zsidó nemes követte a példáját. Miután adtak bronzot, vasat, rezet és drágaköveket „örült a nép az önkéntes adakozásnak, mert tiszta szívből, önként adakoztak az Úrnak.” (1Krón 29,9).
Az ünneplés részeként Dávid így dicsérte az Urat: „Bizony, tőled van mindez, és csak azt adtuk neked, amit a te kezedből kaptunk!” (1Krón 29,14) Istené minden. Ha ezt észben tartjuk, akkor könnyen tudunk adni, hiszen csak visszaadjuk, ami az Istené.
A 19. igeversben ígéretet kapunk arra, hogy Isten betölti minden szükségletünket. Ez nem azt jelenti, hogy a keresztények nem lesznek soha szegények. Isten arról gondoskodik, amire szükségünk van, nem pedig arról, amit akarunk. Ő tudja, mire van szükségünk, és azt szívesen megadja. Tehát nyugodtan lehetsz bőkezű. Legközelebb, amikor anyagiakat, energiát vagy időt kell adnod, hogy Isten munkáját támogasd, vizsgáld meg a hozzáállásodat! Szívből és bőkezűen adsz? Isten szereti a jókedvű adakozót.
Az írás eredetileg megjelent a Szentírás Szövetség gondozásában kiadott Útjelző – Ifjúsági bibliaolvasó, 2012. július-szeptemberi számában.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
