Kötőszó

Évről évre egyre többen mondanak le valamiről a húsvétot megelőző böjti időszakban: húsevésről, kávéivásról, internethasználatról. A lemondás célja is többféle lehet, van, aki a testi megújulást várja tőle, van, aki pedig a függőségeitől akar megszabadulni, hogy közelebb kerülhessen Istenhez. Jézus is negyven napig böjtölt, az ő példáján azt láthatjuk azonban, hogy a böjt célja valójában nem az egyéni spiritualitás elmélyítése.

Szöveg: Kovács Barbara

A Bibliában a böjt a gyász, a bűnbánat jele, és az imádságban való elmélyülést segíti. Az ételről való lemondást azonban gyakran úgy is definiálják, mint ami segít közelebb kerülni Istenhez. Ez a gyakorlat hozzájárulhat a gyengeségünk és bűneink felismeréséhez, és emlékeztethet, hogy mennyire rá vagyunk szorulva Isten erejére. A böjt Krisztus követése is egyben, a vele való egyesülés egy módja, mivel Jézus negyvennapos pusztai böjtjére emlékezünk általa. Bár mindez nagyon jól hangzik, felmerül a kérdés, hogy valóban az egyéni spiritualitásra és testi-lelki egészségre való koncentrálás az igazi cél-e. Ha jobban megnézzük Jézus Krisztus negyvennapos böjtjét, akkor talán érdemes fontolóra vennünk, hogy ne magunkért, hanem másokért böjtöljünk.

Talán furcsának tűnhet, hogy Jézus is böjtölt, főleg, ha figyelembe vesszük a böjt fenti jelentéseit. Mi szüksége lett volna Jézusnak bűnbánatra? És miért akart volna ő közelebb kerülni az Atyához, hiszen ő egy volt vele! Egy lehetséges magyarázat szerint így készült fel nyilvános szolgálatára. Ugyanakkor ez egyáltalán nem olyan felkészülés volt, mint amilyennek elképzeljük. Jézus nem azért ment a pusztába, hogy Istennel találkozzon. Hanem éppen, hogy szembenézzen az ördöggel (Mt 4,1). Ez jóval több volt, mint szolgálatra készülés, neki magával a gonosszal kellett ott találkoznia. Mégpedig azért, hogy felelevenítse és jóvátegye mindazt, amiben Izrael elbukott. Nem saját maga miatt ment ki a pusztába, hanem a rábízott emberek miatt. Jézust negyven napig kísértette az ördög, miként Izrael negyven évig vándorolt a pusztában. Ők számtalanszor elbuktak a kísértésekben, amelyek éppen ugyanazok voltak számukra, mint Jézus számára: az étel hiánya, Isten szeretetének és gondviselésének kétségbe vonása és a bálványok tisztelete. Jézus is ugyanezekkel a kísértésekkel küzdött meg, de ő kiállta azokat a próbákat, amelyeket Izrael, a nép nem. Hitt akkor, amikor ők nem hittek.

Krisztus egész életét másoknak szentelte, mások szolgálatával töltötte, és a pusztai böjt is ennek példája. Nem magáért böjtölt, hanem azért a népért, akik közé eljött. A böjt számára nem öncélú cselekedet, hanem a mások érdekében való lemondás egy formája. Pontosan az, amiről Ézsaiás is beszél: „Nekem az olyan böjt tetszik, amikor leoldod a jogtalanul fölrakott bilincseket, kibontod a járom köteleit, szabadon bocsátod az elnyomottakat, és összetörsz minden jármot! Oszd meg kenyeredet az éhezővel, vidd be házadba a szegény hajléktalant, ha meztelen embert látsz, ruházd fel, és ne zárkózz el testvéred elől!” (Ézs 58,6–7)

A böjt tehát nem csak a személyes spiritualitásban való fejlődésről vagy az öncélú egyszerűségről szól. Van egy nagyon erős szociális dimenziója is. Hasznos lehet lemondani a tévéről, az édességről vagy az alkoholról, de mi lenne, ha az idei böjt a magunkra koncentrálás helyett az egymásra figyelésről szólna? Mi lenne, ha a lemondásainkból mások számára kovácsolnánk előnyt? Ha a pénzt, az időt és az energiát, amelyet megtakarítunk, mások számára ajánlanánk fel?

Jézus Krisztus pusztai böjtjének története segít, hogy a keresztény életet három dimenzióban lássuk: egy felfelé, egy befelé és egy kifelé irányuló törekvésként. Segít felfelé tekinteni, hogy lássuk Krisztust mint Megváltónkat és minden erőnk forrását. Befelé, hogy megvizsgáljuk a szívünket, és önismeretre jussunk. És végül segít kifelé tekinteni másokra, hogy szolgálni tudjunk egymásnak, és odaadjuk magunkat, ahogyan Krisztus is ezt tette értünk.

Borítókép: Unsplash.com/Tony Eight Media