Kötőszó

Szombat este van. Eszedbe jut, hogy holnap reggel templomba kellene menned, de nincs kedved hozzá. Nyűgösnek és hasztalannak érzed, keresed a kifogásokat, és szomorúan veszed tudomásul: rutinná vált az istentiszteletre járás. Ha ehhez hasonló gondokkal küzdesz, új rovatunkat neked találtuk ki. A Hangolódó sorozat utazásra hív, melyben különböző zenei útvonalakon gondolkodunk Isten és ember viszonyáról. Néha személyes hangvételben, néha nagyon is közérthetően, de mindenképpen a vasárnapi események felé tekintve. Mai válogatásunk a keresztény tökéletesség feszültségéről szól.

A korai keresztények egészen máshogyan viszonyultak a keresztséghez, mint mi ma. Nem teológiailag gondoltak mást, hanem egyszerűen más szerepet töltött be a keresztség az életükben. Egy keresztény ember a 2–3. században évekig járt felkészítő órákra, hogy megtanulja a keresztény hit tartalmát, és hogy később tudásával és odaadásával bizonyítsa azt a gyülekezetnek: „méltó vagyok arra, hogy az óember bennem meghaljon és hogy újjászülessek Krisztusban”.

A keresztség, ez az újjászületés teljesen megváltoztatta az ember életét, mert a korai kereszténység gondolkodásában az az ember, aki megkeresztelkedett, már Krisztusban él, és ha valaki Krisztusban él, az nem követ el bűnt. Annak élete tiszta, és az az ember a világ számára ártatlan.

Irigylem a korai keresztényeket. Valószínűleg sokkal nagyobb akaraterővel és elhívással rendelkeztek, mint én. Számomra ez a magatartás rémisztő, és nem azért, mert a korai keresztények rosszul gondolkodtak volna a keresztségről. Azért rémisztő, mert tökéletességet vár el. Egyfajta szent ártatlanságot, melyet mi, emberek képtelenek vagyunk elérni vagy fenntartani.

Ha valaki olyan, mint én, hogy folyamatosan azon őrlődik, hogy egyes cselekedete után mit gondolhat róla a másik ember, mit gondolhat róla Isten, akkor ez borzasztó nagy teher. Őszintén megértem azokat az akkori keresztényeket, akik csak a haláluk pillanata előtt keresztelkedtek meg, mert azt hitték, hogy nem részesülhetnek a keresztség szentségében, mert ha a keresztség után valami bűnt követnek el, nem mehetnek be Isten országába. És itt nem a keresztségen van a hangsúly, hanem azon a gondolkodáson, miszerint a keresztény élet egyenlő az ártatlansággal, jósággal, tökéletességgel. Ez az a különös teher, melyet mindannyian hordozunk. Ez az a teher, mely mindig ránk nehezedik, mikor számonkérik rajtunk, hogy hogy lehet az, hogy véletlenül kicsúszott a szádon egy káromkodás, vagy hogy lehet az, hogy te hívőként alkoholt iszol. Ennek lehetetlen megfelelni, és rendkívül nehéz fenntartani ártatlanságunk, jóságunk, tökéletességünk teljességét mások számára úgy, hogy mi magunk nem fáradunk ebbe bele. De talán van szabadulás ebből a görcsből.

Luther Márton erre a szabadulásra gondolhatott, mikor ezt írta Melanchthonnak: 

„Ha a ke­gye­lem pré­di­ká­to­ra vagy, ak­kor ne ki­ta­lált, ha­nem va­ló­di ke­gyel­met hir­dess, de ha a kegye­lem va­ló­di, ak­kor va­lós, ne ki­ta­lált vét­ke­ket tö­röl­jön el! Légy bű­nös, és vét­kezz bát­ran, de még bát­rab­ban higgy és örülj Krisz­tus­ban, aki le­győz­te a bűnt, a ha­lált és a vi­lá­got.”

Hiba lenne Luthert úgy olvasni, hogy ezzel a kijelentésével engedélyt kaptunk a féktelenségre, a bűnök elkövetésére. Inkább arra utal, hogy görcsös törekvésünk arra, hogy tökéletesek legyünk, sokszor olyan feszültségeket és problémákat generál, amelyek valójában nincsenek ott, és amelyek ellehetetlenítik azt, hogy Krisztus megváltó kegyelme megmutatkozzon, és a hívőnek békés lelkiismeretességet ajándékozzon. 

Remélem, mi is megérezzük egyszer ezt a szabadító érzést, mely sokkal inkább bűnösségünk felvállalásáról és beismeréséről szól, mint ártatlanságunk, jóságunk, tökéletességünk nehézkes fenntartásáról. 

Számok listája:

• The Tams – Be Young, Be Foolish, Be Happy
• Wilco – Jesus, etc.
• Cat Stevens – Where Do The Children Play?
• Jeff Buckley – I Shall Be Released (live @ Sin-é)
• Johnny Cash – Hurt
• SOAK – I Can't Make You Love Me
• Stevie Wonder – I Believe
• The Beatles – Let It Be