Úgy látszik, sok – a harsányságot és hatásvadászatot sem mellőző – Christopher West-előadáson kell még túlesnie az emberiségnek ahhoz, hogy az évszázadok alatt a szexualitást démonizáló egyházi, keresztényinek beállított tévképzeteket, élet- és lélekellenes regulákat átfogalmazhassa, újraalkothassa önmagának és az erre a témára különösen érzékeny külvilágnak is. A bestseller-író és teológus Christopher West május 18-án tartott hangzatos címmel előadást – Isten, szex és az élet értelme – a Jégpalotában, amelyre korosztálytól és családi állapottól függetlenül nagyon sokan kíváncsiak voltak.
Szöveg: Kinyik Anita
II. János Pál pápa A test teológiája című teológiai-antropológiai és életvezetési előadássorozatával, illetve az ebből készült könyvvel nagyban elősegítette a szexualitás mibenlétéről, az ember életében betöltött szerepéről való gondolkozást, az erről a témáról folytatott értelmes és őszinte párbeszéd kialakítását. Christopher West amerikai teológus arra vállalkozott, hogy a pápa gondolatait népszerűsítse, érthető formába öntse és hirdesse. West társalapítója a test teológiájával foglalkozó intézetnek Philadelphiában, ahol a 90-es évek vége óta posztgraduális kurzusok és egyéb képzési programok folynak.
Ha West – kedvelt hasonlata ellenére, amely a latin desiderare szó eredeti értelmére, a ’csillagokra nézésre’ utal – nem is repíti hallgatóit az egekbe, világossá teheti az ehhez a témához kesztyűs kézzel, prüdériával, félelemmel vagy épp gátlástalansággal közelítők számára, hogy a testi szerelemben micsoda (isteni) titok van elrejtve, és hogy a róla való gondolkodás minősége, reflektáltsága mennyire kulcsfontosságú lehet boldogságra sóvárgó földi életünk során. „Ennek az erósznak nevezett gyúlékony energiának az a rendeltetése, hogy az üzemanyag legyen, amely a végtelenbe repíti rakétánkat” – írja a Boldogságkeresés és szexualitás – A test teológiája című könyvében és él a hasonlattal előadásában is.
A szerelmi vágyról, az erószról való filozófiai gondolkodás – nem meglepő módon – ókori görög gyökerekhez nyúlik vissza. Platón Lakomájának résztvevői a szerelmi szenvedély, az erósz nyomába erednek, és megfejtik, hogy – előidézője, a nagybetűs – Erósz lényegét tekintve daimón, azaz ’hírvivő’ istenek és emberek között. A szerelemben ugyanaz a hajtóerő munkál, mint a megismerésben, ugyanaz hajt az isten(ek) felé, mint a kedvesünk felé. Ha tehát szerelmünk tárgyát jól választjuk meg, nagy eséllyel szintet léphetünk platóni lajtorján, azaz emelkedhetünk szellemi-lelki értelemben.
A keresztény antropológia egész más alapokon nyugszik, mint a testet a lélek börtönének tekintő görög. Az embert oszthatatlan egységnek és – ahogy ezt West is hangsúlyozza – megtestesült léleknek, átlelkesített testnek tartja. West szerint II. János Pál arra buzdít, hogy „tanuljuk meg az erószt (a vágyat) Erósz felé irányítani.
Arra hív meg, hogy felismerjük: a szexualitás birodalma arra rendeltetett az isteni tervben, hogy az Istennel való misztikus egyesülés birodalmába vezető híd legyen. Ezért lesznek ketten „egy testté”: hogy felfedjék Krisztus egyházzal való egyesülésének „nagy titkát” (lásd Ef 5,31–32).
A szerelmi vágy - West szerint - nem elfojtandó, hanem táplálandó, de fontos, hogy a csalétkek és csúsztatások kultúrájában ne keverjük össze a nemi vágyat a szerelemmel, és ne vétsük el és adjuk alább a célt, amely a végtelen. Az előadó őszintén vall saját harcairól, arról, hogy keresztény neveltetésében mennyire tabuként kezelték a témát a szülei, és mennyire nem kapott választ a kérdéseire. West arra biztat, merjük kérni a Teremtőt, hogy rendezze vágyainkat, engedje meglátni a szív legmélyét, és tanítson szeretni, azaz önmagunkat megnyitni és átadni a másiknak.
Könyvében West három „erószkezelő” eljárásmódot ismertet: a sztoikust, a szenvedélybeteget és a misztikust. A maradandó boldogságot ígérő misztikus utat a katolikus hívek előtt olyan nagynevű szentek nyitották meg, mint amilyen Avilai Szent Teréz és Keresztes Szent János, „akiknek volt bátorságuk lelkükben és testükben megérezni a vágy feneketlen mélységét, és az ima sóhajtásaiban megnyitni e vágyakozást Őelőtte, aki képes meggyógyítani »a szeretetük sebét«.” Egy következő cikk témája lehet az, hogy a protestánsok miféle misztikus képekbe kapaszkodhatnak. Mindenesetre Szent Bonaventura szerint a lelki elragadtatásra vezető isteni szemlélődésre egyedül „a vágyak embere” alkalmas.
A kereszténység tehát megváltotta az erószt, ezért a vágy vallásának nevezhető; örömre, bőségre és – West szavával – lakomára hív, így válhat az érzéki öröm is a kegyelem forrásává és a másik szeretése az örök, mennyei boldogság előképévé.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
