Kötőszó

„Stresszesek! És mind a mindfulnesst hívják segítségül!” – állt egy népszerű gazdasági magazin online szalagcímében. Szinte nem telik el nap, hogy ne találkoznánk újabb és újabb cikkekkel, tudományos magyarázatokkal a mindfulness, azaz a tudatos jelenlét gyakorlásának pozitív hatásairól. Minek köszönheti népszerűségét? Valódi életformáló ereje van, vagy csak felkapott divathullám?

Szerző: Kovács BarbaraA mindfulnessnek számtalan definíciója van, a legegyszerűbb meghatározás szerint a tudatos és együttérző jelenlét gyakorlását jelenti. Olyan gyakorlatot, amelyben érzékeljük a környezetünket, a gondolatainkat és a testünket, anélkül, hogy ítéletet alkotnánk róluk, vagy megpróbálnánk megváltoztatni őket. Célzottan figyelünk a jelen pillanatra és felszínre törő érzéseinkre.

Vannak bizonyos hívószavak – mint például a jóga, meditáció, jelen pillanatra fókuszálás – amelyek keresztény körökben ösztönös ellenállást váltanak ki, mert egyből tibeti buddhista szerzetesekre vagy New Age gurukra asszociálnak róluk. Ezért félő, hogy a mindfulness is felkerül az „ördögtől való gyakorlatok” listájára, mielőtt még rájönnénk, hogy mennyire fontos, a keresztény hagyománytól korántsem idegen gyakorlatról van szó.

Egyrészről a mindfulness nem más, mint a világban való lét. Egy alapvető tapasztalat, amelyet minden ember átél, csak talán nem nevezi nevén. Amikor elmélyülünk egy adott cselekvésben – zenében, művészetekben, sportban – akkor teljes egészében az adott pillanatra koncentrálunk. Nem gondolkodunk a múltunkon, sem a jövőn, nem aggódunk, hanem minden energiánkat leköti a feszült figyelem. Ez az állapot a tudatos jelenlét. Ebben az állapotban nem az érzelmeink irányítják a döntéseinket és nem befolyásolnak minket a negatív gondolataink és félelmeink.

A mindfulness az élet minden területén megjelenik, legyen szó egy nehéz vizsga előtt vett mély lélegzetről vagy a gyerekeinkkel közös játékra való összpontosításról. Emellett azonban a legtöbb világvallásban megjelenik a tudatos jelenlét hitmélyítő, vallási dimenziója is. A keresztény kontemplatív ima, a buddhista meditáció, a szúfi misztika, a zsidó sabbath a jelen pillanatban Isten jelenlétének észlelését, a vele való kapcsolatot ragadja meg. Vallási gyakorlatunk legnagyobb része aktív részvételen alapul: szavakkal megfogalmazott imádságokon, az igehirdetés hallgatásán, a liturgián. Emellett azonban olyan hitgyakorlat is lehetséges, amely mellőzi az aktivitást és pusztán az észlelést helyezi a középpontba. Ezt hívjuk kontemplatív, vagy szemlélődő imádságnak. Jálics Ferenc jezsuita szerzetes szerint „a kontemplatív ima minden gondolkodástól, képzelettől, az imában való beszélgetéstől, az érzelmekkel való foglalkozástól mentes: teljes kiüresedés minden aktív imamódtól. Ez az észlelésnek a következménye. A kontemplatív ima olyan, mint az intenzív csodálkozás: tiszta észlelés. Hosszú út ezt elérni, mert következetes gyakorlatot igényel.”

Az észlelés azonban nem passzivitást jelent. Bár nem tettek útján valósul meg az ima, hanem csendben zajlik, mégis sokkal nagyobb elmélyülésre ad lehetőséget. Amíg zajt keltünk magunk körül, addig az érzelmeket könnyen el lehet nyomni. A csendben azonban sok minden felszínre kerül, de a szemlélődő imádságban az ember megtanulja ezeket elfogadni és a figyelmét Jézusra irányítani. 

A kontemplatív ima és a mindfulness tehát ugyanazon alapszik: a jelen pillanat megélésén és az észlelésen. A különbség azonban az, hogy a szemlélődő imádság végső célja a Jézus Krisztussal való közösség megtapasztalása. Nevezzük bárhogyan is, a tudatos jelenlét gyakorlása a keresztény emberek számára is rendkívül hasznos lehet. Egyrészről segít önmagunk, a helyzetünk és a körülöttünk élők elfogadásában. Mivel átéljük, hogy mi is elszakíthatatlan részei vagyunk a világnak, ezért könnyebben tudjuk szeretni a többi részét is. Másrészről kivirágozhat a hitünk is, hiszen a gondolataink és aggodalmaink nem állják útját az Istennel való találkozásnak. A templomban könnyebben tudunk jelen lenni, figyelni Isten igéjére és nem kalandozunk el a hétköznapi teendőkre. Végső soron pedig megtanuljuk tisztelni a testünket, mint a Szentlélek templomát. A testünk érzékeny receptoraival folyamatosan üzen nekünk, de az állandó rohanásban nem tudunk rá figyelni. A tudatos jelenlét gyakorlásával azonban megismerhetjük és megtanulhatjuk értelmezni ezeket a jeleket, amelyek a lelkünkkel összhangban egységélménnyel ajándékoznak meg minket.