Kötőszó

Amikor felekezeti különbözőségeinkről beszélünk, azt kell mondanunk, hogy túl a teológiai problémákon az alapvetően sérült istenkapcsolatunk, és ebből következően sérült emberi kapcsolataink is okai az egység hiányának. Azt kellene tennünk, amit Bárák tesz, amikor azt mondja Debórának, a prófétanőnek, hogy elindulok megoldani a problémát, elmegyek oda, ahova Isten küld engem, de csak akkor, ha te is velem tartasz. Bárák meg tudta ugrani azt a lécet, azt az akadályt, hogy Debóra egy nő, és abban, hogy ez a nő vele tart, meglátta azt az egységet, amely mögé Isten is odaáll, és garantált a győzelem.

Liszka Viktor Gábor igehirdetése az ökumenikus imahétre.

Isten igéjéről szólva először is el kell mondanom, hogy miért pont a Bírák könyvének egy szakaszát választottam ma estére. Azért, mert egy nőről van benne szó. És ha az ökumenéről, az egységről akarunk beszélni, akkor először is meg kell keresnünk az okait annak, hogy ez az egység mitől és miért ilyen töredezett, hiányos, repedésekkel teli.

Ezen a héten nagyra becsült lelkésztársaim sokféle irányból és módon fogalmazták meg ennek az egységnek a hiányát, és mindehhez szeretnék hozzátenni magam is egy szempontot, egy olyan szempontot, ami egyszerre vádol bennünket, de ugyanakkor kicsit talán fölmentés is. És ennek a vádló mentésnek, vagy mentő vádnak a középpontjában egy olyan igeszakasz áll, amely egy nő köré épül fel.

Ismerve az Ószövetséget, illetve olvasva az akkori zsidó nép társadalmi viszonyait elég pontosan kitapintható, hogy az a világ egy férfiközpontú rendszer volt, egy nő számára a legjobb helyzet is csak egy elismert, fontos férfi feleségeként jöhetett létre a családi tűzhely melegének fönntartása révén. Arról, hogy egy nő bármilyen szinten is kivegye részét a komoly döntések meghozatalában, szó sem lehetett.

Mózes már meghalt, Józsué elfoglalta az Ígéret földjét, és fölosztotta a héber törzsek között. Király nincs, központi hatalom nincs, a törzsek maguknak élnek, héberesen szólva mindenki magának csinál szombatot. Ez egyfajta ősdemokrácia képét ölti, amikor Izráel törzsei csak abban az esetben egyesülnek, ha nagy külső veszély fenyeget, de akkor egy-egy bíra vezetése alatt összefognak, és ha elmúlt a baj, akkor minden visszazökken a rendes kerékvágásba.

És ebben a rendszerben egyszer csak fölbukkan egy nő, Debóra, aki nő létére próféta és bíra is egyben, ennek a férfiközpontú társadalomnak a tagjai gyakran hozzá mennek vitás kérdések eldöntéséhez, ítéletek meghozatalához, és amikor a Sisere-had megtámadja őket, akkor egy férfi vezető azt mondja neki: csak akkor állok ki a hódítókkal, ha te is velem tartasz. Nélküled el se indulok.

Döbbenetes pillanat ez. Egy férfi azt mondja az egyébként másodrangúnak tartott nők közül egynek, hogy csak akkor tudom megakadályozni népünk szétszóratását, ha te is velem tartasz, mert veled van az Úr.

Ezért mondtam, hogy vád és felmentés egyszerre ez az igeszakasz: Istenben való hitünk, a hitben való megosztottságunk nem csak teológiai alapokon nyugszik, hanem magában az emberlétünkben való megosztottságunk is ugyanennyire az oka.

Felment, mert nem csak arról van szó, hogy másként gondoljuk el a keresztséget, vagy az úrvacsorát helyesként, tehát nem csak az Istenhez való közeledésről gondolkodunk másként, hanem régebbi a probléma: maga az emberkép is töredezett, férfiként és nőként sincs köztünk egység.

Hogyan tudnánk egyetérteni Istennel kapcsolatban, ha még a legalapvetőbb emberi kérdésekben is meghasadt a gondolkodásunk? Pedig Isten egységre és egymás segítőtársainak teremtette meg a férfit és a nőt. De már a kezdetektől fogva egymás eluralására törekszünk. Magyarán a probléma régebbi, mint a Krisztuskövetés kérdése.

Ugyanakkor vádol is bennünket ez a tény, mert így volt ez sok ezer évvel ezelőtt, és bár nagyon sokat fejlődtünk az évezredek folyamán, még ma is komoly probléma ez, amit nem sikerült megnyugtatóan elrendezni. Az Édenből való kiűzetés történetében leírt törés az Isten és ember kapcsolatában azonnal tovább hasadt, és annak következményeként létrejött az ember és ember közötti meghasadtság is. Ez a meghasadtság pedig a mai napig létezik, nem tudtuk megoldani. Ez súlyos vád.

Tehát amikor felekezeti különbözőségeinkről beszélünk, azt kell mondanunk, hogy túl a teológiai problémákon az alapvetően sérült istenkapcsolatunk, és ebből következően sérült emberi kapcsolataink is okai az egység hiányának.

Azt kellene tennünk, amit az igebeli Bárák tesz, amikor azt mondja Debórának, a prófétanőnek, hogy elindulok megoldani a problémát, elmegyek oda, ahova Isten küld engem, de csak akkor, ha te is velem tartasz.

Bárák meg tudta ugrani azt a lécet, azt az akadályt, hogy Debóra egy nő, és abban, hogy ez a nő vele tart, meglátta azt az egységet, amely mögé Isten is odaáll, és garantált a győzelem.

Vajon mi tudjuk-e azt mondani egymásnak, hogy elindulok az úton, amelyre Isten küld, de csak akkor, ha te is velem tartasz? Tudjuk-e azt mondani egymásnak, hogy nem érdekel, melyikünké lesz a nagyobb dicsőség, vagy lesz-e egyáltalán, az érdekel, hogy te is velem gyere ezen az úton Isten felé, mert szükségünk van egymásra?
A másik lehetőség, hogy megmaradunk olyan tanítványoknak, akik az emberiség történetében megjelenő legnagyobb és legfontosabb isteni üzenet és történés, Jézus árnyékában továbbra is csak arról vitatkoznak, hogy ki üljön közelebb az asztalfőhöz.

Gyere velem Isten felé az úton, testvérem, mert szükségem van rád. Felőlem lehetsz nő, vagy bárki, aki a világ szemében csak sokadrangú és gyönge, én nélküled el se indulok.

Van nekem egy titkom ezzel az ökumenikus gondolattal kapcsolatban, amit már régóta hordozok, és használok. Ezt a titkomat most megosztom. Sokfelé jártam már az országban, és azon túl is, és sok helyen éreztem, tapasztaltam azt, hogy a felekezetek közötti ellentétek néha több száz év alatt fölhalmozódott sérelmeken nyugodnak. Mindenkinek volt és van valamilyen jogos történelmi vagy személyes sérelme, és ettől nagyon be tudunk zárkózni.

Az én titkom az, hogy bár minden más tekintetben nagyon fontosnak tartom a múlt tiszteletét és a hagyományok őrzését, ebben az egy esetben rendre bezárom a fülem és a lelkem. Nem akarok tudni a sérelmekről, eleresztem őket a fülem mellett.

Ezt azért teszem, mert a sérelmek már megtörténtek, elmúltak, mi viszont élünk, és az egyetlen dolgunk az életbe nézni, a jövőbe indulni, és egész pontosan Isten felé lépdelni. És ki akarom mondani, hogy testvérem, nélküled el sem indulok.

Így aztán engem a felekezeti különbségek sokkal inkább gyönyörködtetnek. Nagyon érdekesnek találom, amikor új szokásokat ismerek meg, örömmel tölt el, amikor fölismerek egy-egy felekezeti jellegzetességet mondjuk egy prédikációban, például amikor egy református igehirdető a prédikációjának ötvenedik percében így szól, hogy „a második gondolat, testvérek, amit fölírtam magamnak”.

És akkor nem a jeges veríték borít el, hogy ez a prédikáció még nagyon sokáig fog tartani, hanem még inkább figyelek, mert tudom, hogy a református testvéreknél az igehirdetés központi jelentőségű, és fontos, hogy ne öt-tíz percig tartson csupán.

Vagy ha egy katolikus templomban járok, mindig magával ragad az az áhítatos csönd, ami a liturgia egyes elemei között van, és megrendülök, amikor a katolikus testvérek azt mondják: én vétkem, én igen nagy vétkem. Baptista gyülekezetnél járva külön kértem, hogy megnézhessem az imaház keresztelőmedencéjét.

Mert érdekel, mert ezek nagyon érdekes, és szép dolgok, a sokszínűségünk nem kétszínűség, hanem egy olyan paletta, egy olyan színkészlet, amiből Isten az ő végtelen bölcsességével nagyon érdekes és szép emberképet fest a valóság vásznára.

Ajándékodban gyönyörködöm, szoktuk énekelni az ifjúsági énekek egyikében, és milyen jó volna, ha így tudnánk egymásban is gyönyörködni, és legfőképp: kimondani ezt a fájóan hiányzó mondatot, hogy megyek a világ harcaiba, de csak ha te is velem jössz. Nélküled, testvérem, el se indulok.

A mai alapige a Bírák könyvéből, amelyben Debóra segítségével a túlélésért küzdeni harcba indul a nép. Nagyon aktuális, ha a férfi és a nő egységéből indulunk ki, ahol a férfi és a nő az ember két olyan arca, ami csak együtt tud Isten felé fordulni.

De más szempontból is nagyon életszerű, és nagy jelentőségű. Ha rátekintünk erre a mi világunkra ma, azt láthatjuk, hogy ez a világ harcol. Folyamatosan forrong és küzd, ez a világ most éppen leszámol az illúzióival. Egyre inkább fölismeri, hogy nem élhet úgy, ahogy eddig, és sok dolgot alapjaiban meg kell változtatnia.

A régi és felesleges, netán káros szokásaitól, berögzültségeitől meg kell szabadulnia. Ezen dolgozik a mai világ. És sajnos az a helyzet, hogy azok között, amiket réginek, avíttnak, és fölöslegesnek tart a világ, az egyház intézménye is ott van. A kereszténység lélekszáma fogy, az egyházellenesség pedig nő.

Fogyatkozunk, és ez azért harc, mert ilyen, sokszor ellenséges közegben is tudnunk kell megmaradni Krisztus-arcúnak, és valahogy meg kell próbálnunk a szeretet szelíd hangjának megmaradni ebben a zűrzavaros, értékeit elfelejtő, és hangosan kiabáló világban.

És ebben a harcban hosszú távon nincs többé helye a felekezeti ellentéteknek. Én ebbe a harcba nélkületek, testvérek, el se indulok. Akkor fölösleges.

Az egyház Krisztus teste, írja Pál apostol, és fölteszi a kérdést is: részekre szakítható-e a Krisztus? Ezen a héten minden nap úgy feleltünk, hogy nem. Hadd tegyek hozzá még egy rövid hasonlatot.

Talán emlékszünk a saját serdülőkorunkra, kiskamasz korunkra, vagy ha túl rég volt, akkor gyerekeinken, unokáinkon láthatjuk, hogy az miféle testi változásokkal jár.

Mintha minden végtagja annak a kamaszgyereknek önálló életre kelne, nem tud mit kezdeni vele, teljes összevisszaságban mozognak azok a hirtelen megnyúlt karok és lábak. Össze-vissza váltakozik magasság és mélység között az a mutáló hangszál. Időbe kerül a serdülőnek, amíg megtanulja koordinálni, irányítani megváltozott, felnőttségre kész testét. De amikor megtanulja összehangolni a mozdulatait, akkor meg egy kész kis felnőttel találjuk szembe magunkat.

Talán tekinthetjük így azt a testet is, amit egyházaink alkotnak.

Kicsit hosszúra nyúlt a gyermekkor, de lassan megtanuljuk együtt használni, harmonikus egységben mozogni, mert szükség van arra, hogy Krisztus teste, az egyház önmagával békében, felnőttként működjön a világban, ahol az a feladata, hogy Jézus hangján szólaljon meg, és Krisztus cselekedeteit cselekedje.

Testvérem; nekem mindegy, hogy férfi vagy nő vagy, görög vagy zsidó, baptista vagy katolikus, szükségem van rád ebben a harcban, és ha velem jössz, együtt oda tudunk fordulni Isten felé, és együtt tudjuk Jézus arcát mutatni a világnak. Ha nem tartasz velem, el se indulok.

Elhangzott 2014. januárjában, Pilisen.