Kötőszó

A Luther Kiadó gondozásában jelent meg Fabiny Tamás A kötényes Isten – Igehirdetések az irgalomról és a vigasztalásról című könyve. A kötetről, az igehirdetés fontosságáról és a kötényes Isten követésének lehetőségéről Illisz L. László beszélgetett az evangélikus püspökkel.

Miért lett A kötényes Isten a kötet címe?

Nagyon fontos számomra, hogy Jézus valóságos Isten és valóságos ember, de ahogy Pál apostol fogalmaz, nem élt vissza azzal, hogy Isten, hanem szolgai formát vett fel, emberekhez lett hasonlóvá, megalázta magát. A cím ezért az utolsó vacsora történetére utal, azon belül is arra, amikor Jézus kötényt kötött maga elé és megmosta a tanítványai lábát. Ezt jelképesnek érzem. A kereszténységnek olyan Istene van, aki nem az „olümposzi magasságba” helyezi magát, hanem lejön a mélybe, megalázkodik és odakuporodik az emberek mellé. A cím ugyanakkor arra is utal, hogy ennek a kötényes Istennek a tanítványai kell hogy legyünk, vagyis a szeretetszolgálatban, a diakóniában, az esendő embernek a segítésében kell részt vállalnunk. Lehet hajléktalan, roma, anyaóvóban menedéket találó édesanya vagy menekült, a lényeg, hogy mindenkihez oda kell fordulnunk.

A mai világban az emberek nem közelednek, sokkal inkább távolodnak egymástól. Iszonyú feszültségek között élünk. Jézus arra biztat minket, hogy a mélységet szenvedő mellé álljunk, sőt, az ellenségünket is szeressük. Mennyire illúzió ez a mai világban? Lehet-e egy kötettel hatni az emberekre?

Pont ez a társadalmi helyzet ad arra lehetőséget, hogy az egyház mást mondjon, mint amit az emberek a médiában, pártoktól vagy másoktól hallanak.

Az itt megjelent írásokat én tudatosan igehirdetésnek tekintem. Ezek nem az egyházi publicisztikám részeit képezik, amelyek adott esetben viharokat is kavarnak. Azt is fenntartom és fontosnak tartom, de ezek itt kimondottan igehirdetések. Egy püspöknek vagy lelkésznek az elsődleges feladata az, hogy az Igét hirdesse. Isten beszéde egyenes, nincs benne kompromisszum. Az irgalmas szamaritánus példázatánál Jézus megtehette volna, hogy egy kicsit PC-vé teszi a történetet, hogy farizeusoknak is elfogadhatóbb legyen, de nem így történt. Jézus amennyire lehetett feszítette a húrt, mert vannak helyzetek, amikben nincsen kompromisszum. Amennyiben egyértelműen akarok beszélni, akkor biblikus alapon kell maradnom. Erre törekszem.

Elég régóta hirdeti az igét. Változnak az emberek?

Az igehallgatás fokozatosan is átalakíthatja az embert. Aki folyamatosan kiteszi magát az igehirdetés hatásának – akár templomban, akár az olvasott igén keresztül – az változik. Optimista vagyok. Aki Jézus követője, az magáévá teszi ezt az értékrendet.

A könyv öt részre tagolódik. Hogyan épül fel a kötet?

Számos itt olvasható írás már korábban megjelent vagy elhangzott. Többet különböző alkalmakkor, családok átmeneti otthonában, felszólalásokkor mondtam el, több közülük az evangelikus.hu honlapon, vagy a Kötőszó blogon jelent meg. Ezeket akartam összegyűjteni. Az első fejezet bibliatanulmányokból áll. Itt nagyobb szellemi koncentrációt igénylő olvasmányok találhatók, ahol nem szaktudósoknak, hanem a nagyközönségnek bibliai szövegeket elemzek. A megértést könnyíti, hogy szépirodalmi illusztrációkat is hozok, amelyek az asszociáció-sorozatnak a kiszélesítését segítik.

Több írás bizonyos alkalomhoz kapcsolódik…

A reformáció és tolerancia évéhez kapcsolódóan aktuális volt arról beszélni, hogy mi hiányzik a toleranciából a mai társadalmi életünkben. Akkor elég sokat beszéltem az együttélésről, elfogadásról, romakérdésről, előítéletekről és azok feloldásáról. A kötet második fejezete a 2015-ös Útmutató évi igéje alapján a befogadásról szól. Ennek apropójából több beszédet tartottam és több cikket is írtam. Ide korábbi írásaimat is be tudtam venni, amikor például a romakérdésben volt – több oldalról is – mondanivalóm. Olvasható a Roma Szakkollégium megnyitásakor elhangzott beszéd, vagy a MEVISZ Bárkával kapcsolatos írások is. Utóbbit nagyon fontosnak érzem, fiatalok önkéntesként odateszik magukat és a nyári szabadságukat azzal töltik, hogy kerekesszékesekkel táboroznak, pelenkázzák, etetik őket, vagy múzeumot látogatnak velük. 2015 tavaszán voltak olyan prédikációim, amelyek érintették a menekültkérdést. Többek között olvasható a Sant’Egidio Közösség által szervezett ökumenikus istentiszteleten mondott beszédem, ahol a menekülés közben elhunyt gyermekekre emlékeztünk. Karácsonyi prédikációim sokszor érintik, hogy míg mi hangulatos gyertyafényben ünneplünk, addig sokan az utcán töltik a karácsonyt és nincsen közösségük…

Ehhez kötődik a kötet Hajléktalan Jézus című fejezete is.

Ez egy krisztológiai fejezet. Arról szól: mit jelent, hogy Jézus megalázta magát. Itt utalok arra, hogy nekünk is azt a magatartást kell vállalnunk, mint amit a Megváltó mutatott. Krisztus szamarai címmel olvasható egy írás, amit önkéntesek beiktatásán mondtam. Ez arról szól, hogy nekünk azt a szolgálatot kell elvégeznünk, amit a virágvasárnapi történetnél a szamárnak, hogy Jézust elvigye az emberek közé. Lehet, hogy minket is szamárnak neveznek – mint ahogy az őskereszténységben is szamárfejű Krisztust ábrázoltak egy gúnyrajzon –, többször kicsúfolják az embert, de ezt nekünk vállalnunk kell.

Írásaiban többször visszatér Weöres Sándortól az az idézet, hogy „szolga csak egy van: az Isten, / s uraktól nyüzsög a végtelenség”.

Úgy érzem, hogy a mai kort ez jól kifejezi. Mindenki úrként éli, vagy akarja élni a világát. Nekünk viszont a Jézustól tanult szolgai magatartást kell önmagunkévá tenni.

Mélységekben címmel külön fejezet szól azokról a katasztrófákról, amelyeket akár a világban vagy az országunkban átéltünk.

Itt olyan igehirdetések olvashatók, amiket a vörösiszap-katasztrófa kapcsán mondtam, vagy a norvégiai terrortámadást követően, amikor a következő napokban már a Budavári templomban egy, az áldozatokra emlékező istentiszteletet tartottunk. A börtönben végzett szolgálatok is ide kerültek, amikor elítélteknek beszélek a tékozló fiú példázatáról. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet különböző alkalmain elhangzott beszédeim is itt olvashatók.

A kötényes Isten utolsó fejezete az Áldás címet viseli. Érdekes, hogy különböző emberek bemutatásán túl itt olvasható egy igehirdetése az ország legszegényebb településéről, Csenyétéről is.

Valóban, itt olvasható a csenyétei kápolnaszentelésen elhangzott igehirdetés. Ott azt élhettük át, hogy egy kis tejcsarnokból átalakított kápolnában cigányok között hirdethettem az igét. Számomra nagyon fontos esemény volt. A Sarepta otthon felszentelésénél mondott igehirdetésemnél egyházunk diakóniai szolgálatát próbáltam ismertetni. Több igehirdetésben konkrét személyek is előkerülnek. Például Endreffy Mária diakonissza, akinek századik születésnapjára írt születésnapi köszöntése olvasható, vagy Bódi Emese teológiai tanár édesanyjáról szóló megemlékezésem is itt kapott helyet.

Ez a könyv olyanokhoz is eljuthat, akik nem feltétlenül hallgatják templomban az igét. Kit képzelt el olvasónak?

Kettős kép él bennem. Aki adott esetben hallotta egyik-másik beszédemet, az talán örömmel olvassa újra. Szolgálatunk egyik nehézsége, hogy az igehirdetés alapvetően verbális. Én sem tudom olvasni a prédikációt, sokszor még – merem mondani, hogy a Szentlélek hatására is – a szószéken is alakul a szöveg. Ugyanakkor a másik oldalt is meg szeretném célozni, azaz a teljesen világi embert. Ezt már az Ajtórésnyi zsoltár, vagy a Kereszt fogantyú nélkül címet viselő köteteimmel is megpróbáltam. Utóbbinál – mely a Kossuth rádió műsorában elhangzott gondolataim gyűjteménye – arra tettem kísérletet, hogy hogyan lehet azokat az embereket megszólítani, akik nem feltétlenül járnak templomba, de autóban ülve, vagy mosogatás közben hallgatják a rádiót. Ezt a világi közeget érzem megszólíthatónak ezzel a kötettel is.

Több mint negyven írás található a kötetben. Minden fejezet elején olyan képek találhatók, amelyek nem egyszerűen csak illusztrációk, hanem a megértést próbálják segíteni. Hogyan érdemes olvasni a kötetet?

Választhatja valaki a kronológiai sorrendet, vagy azt a fejezetet olvashatja, ahol éppen kinyílik a kötet, mindkettőnek van logikája. Számomra annyira intenzív élményt jelentett a szövegek megírása – az egyes eseménnyel való azonosulás miatt is –, hogy feltételezem: az olvasó is valami hasonlót tud átélni, ehhez viszont időt kell rászánni. Napi egy fejezetnél nem feltétlenül érdemes többet elolvasni, gyümölcsözőbb „adagolni”.

Lejegyezte: Galambos Ádám