Virtuális evangélikus arcképcsarnok indul 2016. október 31-én, melynek az alapötletét a Humans of New York, a Homeless of Budapest és a Budapest katalógus kezdeményezései adták. A szerkesztők egy év alatt az ország valamennyi evangélikus gyülekezetét fel szeretnék keresni.
„A reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójához közeledve szeretnénk bemutatni, hogy az evangélikusság nemcsak múlt, hanem jelen és reménység szerint jövő is” – fogalmaznak a Láthatóan evangélikus címmel október 31-én induló kezdeményezés szervezői. A blog címe a Magyarországi Evangélikus Egyház Láthatóan evangélikus elnevezésű stratégiájára utal. Az oldal ötletgazdái és szerkesztői - Galambos Ádám újságíró és Magyari Márton fotós - a felületen az ország különböző pontján élő evangélikusokat mutatnak majd be, akik saját szavaikkal elmondják, miért fontos számukra, hogy ehhez a felekezethez tartoznak.
Az alapötletet a Humans of New York, a Homeless of Budapest és a Budapest katalógus kezdeményezései adták. Ezek a projektek is portréfotókon és tömör történeteken keresztül mutatnak be egyes embereket, illetve tárják fel a lakók városhoz, saját környezetükhöz fűződő viszonyát. Sikerességük a sokszínűségben és a rövid képes és szöveges üzenetben rejlik. Ezt emelik most át a Láthatóan evangélikus blog ötletgazdái, és valósítják meg az evangélikus egyház keretei között.
Az oldalon hetente három portré jelenik majd meg, minden fotóhoz néhány bekezdésnyi szöveg társul majd. „Fontosnak tartottuk, hogy a reformáció 500. évfordulójához kapcsolódó emlékévet megelőzve indítsuk el kezdeményezésünket, hogy ezzel is segítsük az evangélikusokat az ünnep megélésében. A magunk oldaláról a legjobb formának az egyes ember bemutatását, az egyéni hitvallások összegyűjtését találtuk. Az előkészületek során örömmel ismertük fel, hogy sokan vannak, akik beszélnek a hitükről, vállalják, sőt egzisztenciális kérdésként élik meg, hogy evangélikusok” – mondja két szerkesztő. Azt tervezik, hogy két év alatt valamennyi evangélikus anya- és leánygyülekezetet felkeresik.
„Számunkra a legkisebb gyülekezet ugyanannyira fontos, mint a legnagyobb. Ahol eddig voltunk, mindenhol megélhettük, hogy egy közösség tagjai vagyunk.”
A projekt Facebook-oldalát már itt meg lehet nézni, a blog pedig hétfőn startol, és a lathatoan.hu oldalon lehet majd elérni.
Fotó: Magyari Márton
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.