Ez a néhány soros üdvözlet nem azt a semmitmondó sablon-köszöntést tartalmazza, hogy „kellemes ünnepeket!”, hanem nagyon lényegre törően így fogalmaz: „Ne félj!”
„Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó, és az élő; halott voltam, de íme, élek örökkön örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai:” (Jel 1,18)
Szokás húsvétkor üdvözleteket küldeni egymásnak. Talán írtunk is, kaptunk is rövid, néhány soros köszöntéseket. Most szeretnék a képeslapok, e-mailek és sms-ek mellé még egyet, ráadásul egy különleges üdvözletet odahelyezni. Az üdvözletet, nagyon-nagyon régen, János apostol adta postára Patmosz szigetén, ahová hite és meggyőződése miatt száműzték, ám a feladó maga az élő Jézus. Ez a néhány soros üdvözlet nem azt a semmitmondó sablon-köszöntést tartalmazza, hogy „kellemes ünnepeket!”, hanem nagyon lényegre törően így fogalmaz: „Ne félj!”
Ha egy kisgyerek fél a sötétben, az talán érthető, ám hogy felnőtt, meglett emberek féljenek?! Pedig a gyakorlat azt mutatja, hogy ez gyakran így van, ma is így van. Korunkban az emberek megtanultak újra félni. Félünk a jövőnket illetően: mi lesz velünk; nem fordul-e rosszabbra sorsunk; hogy jövünk ki a fizetésből vagy a nyugdíjból; mi történik, ha továbbra is így károsodik a természet; nem támad-e meg alattomos kór bennünket; hogyan tudunk farkasszemet nézni a halállal.
Ezekben a napokban, a szörnyű brüsszeli merénylet után – amelyet megelőzött számos szörnyűség Párizsban, Isztambulban, a Közel-Keleten és szerte a világban – talán mi is félünk. Aggódunk, hogy nem lesz-e a közelünkben valahol újabb robbantás, sőt háborús tűzfészek, biztonságban tudhatjuk-e szeretteinket és javainkat.
A bűn természete miatt valóban körültekintőnek kell lennünk. Igaza van az igének: „Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el...” (1 Pt5.8). Jézusnak a Jelenések könyvében feljegyzett szava azonban oldja a félelem görcseit. Egy ugyanennek a szerzőnek tulajdonított iratban, János első levelében ezt olvassuk: „A teljes szeretet kiűzi a félelmet”.
„Ne félj!” Húsvét után, éppen Jézus ajkán különleges tartalmat nyer ez a felszólítás. A megbocsátást rejti magában: új lehetőséget kap az ember. Jézus nem áll bosszút azokon, akik hűtlenül otthagyták. Vigasztalást is rejt ez az ige: vigasztalja azokat, akik Jézus halála miatt elcsüggedtek, és mindazokat, akik nem tudnak szabadulni a halálfélelem sötét démonaitól.
Minden remegő szívű, félelmektől megkötözött, szorongásokkal és aggódással teli testvéremnek szól a húsvéti üdvözlet: Ne félj!
Jézus az első és az utolsó. Érthetjük ezt szó szerint is oly módon, hogy egy-egy napunk vagy vállalkozásunk kezdete és vége is ő lehet. Szép hagyomány, hogy a régiek „Jézus nevében” kezdtek egy utazást, egy évet, egy munkát, egy vállalkozást. Ugyanígy neki adtak hálát mindezek végeztével. Így folyik-e le egy napunk? Ő-e a kezdet és a vég a napirendünkben, bokrosnak hitt teendőink közepette is? Valóban ő áll-e szolgálatunk élén, és végül hozzá térünk-e mindig vissza?
Őt keressük-e az igében, őt látjuk-e testvéreinkben, gyülekezetünk tagjaiban? Hitelesen tanúskodunk-e róla a világban?
Jézus az Élő. Húsvétkor nemcsak a patmoszi száműzetésben élő Jánost szólítja meg, hanem minket mindannyiunkat a magunk gyülekezetében, amelyet hajlamosak vagyunk saját kis szigetünknek tekinteni. Ő nekünk is ezt mondja: „Halott voltam, de íme, élek!” Jézus húsvétkor életjelt ad magáról. Ő a világ élete és éltetője: ha ki akarnánk őt taszítani, a világ szívét tépnénk ki. Pilinszky szép szavával:
A tények mögül száműzött Isten újra és újra átvérzi a történelem szövetét.
Húsvét óta azonban nemcsak a véres szövet van szemünk előtt, hanem az a szépen összehajtogatott fehér lepel is, amire az üres sírra rábukkanó első tanítványok találtak.
Szolgálatunkban szüntelen az élő és feltámadott Jézusról kell tanúskodnunk. Ő az egyház éltetője. Adja Isten, hogy az élő Jézusnak minél több élő gyülekezete, élő oktatási és diakóniai intézménye és munkaága legyen a Magyarországi Evangélikus Egyházban!
Jézus végül személyes életemben is élő valóság lehet. János apostolt hite miatt száműzhették Patmosz szigetére, ő ott is megtartotta az Úr napját. Küldhették bármilyen messzire, ő ott is az élő Úrral találkozott. Az élő Jézus ment őutána. A váratlan találkozás annak bizonyítéka, hogy a legnagyobb rossz is jóra fordulhat, az élő Jézus éleszt benne is új hitet.
Húsvéti üzenetet kaptunk, ajánlott levélben, személyre szólóan. Válaszoljunk rá igehirdetéseink szavaival és életünk tanúbizonyságával.
Testvéri köszöntéssel:
Dr. Fabiny Tamás püspök
Forrás: evangélikus.hu
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
