Kötőszó

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc besúgói a nemzeti felkelés elfojtása után egy rendkívüli módon megszervezett hálózat tagjaiként szolgálták az uralkodót. A nevesebb feljelentők listáját Tábori Kornél író-újságíró bányászta ki a bécsi levéltárakból, és tette közzé a Titkosrendőrség és kamarilla című, 1921-ben megjelent könyvében. Árulkodó, hogy az informátoroknak csak a családnevük maradt fenn az utókornak. Elfogott levelek, hangulatjelentések, merényletek – ritkán hallott történetek!

Szerző: Kő András

Egy bizonyos Kiamil írta 1849. július 7-én Félix Schwarzenberg hercegnek, az eszmék nélküli, cinikus miniszterelnöknek, hogy a lázadók Törökország felé fognak menekülni. „Én vállalkoznék a magyar propaganda számontartására, energiával és megbízhatóan végezném a munkámat. Feladatul tekintem: A forradalom vezetőinek nyomon követését, s annak a megfigyelését, hogy másokkal, kivált idegen követekkel hogymint érintkeznek. […] A siker érdekében jó volna már most Pesten forgolódni a felkelők körében, sőt velük – sohasem egyedül és utánuk, hanem együtt és ugyanakkor – akár a határig utazni.”

A világosi fegyverletétel után, augusztus 25-én, vélhetően Mihalovics Belgrádból küldte a jelentést, amelyből, egy-egy példányt kapott őfelsége, továbbá Haynau és Jellasics: „Kossuth a társaival együtt nagyon felszerelt bárkán, amelyen körülbelül 40-en ültek, elindult Vidin felé. Ada Kaleh pasája segítette, akihez sehogy sem tudtam bejutni. A török zárkózottság rendkívüli, a magyarok iránt való szimpátiájuk pedig már valósággal veszélyesnek is nevezhető.”

Az osztrák kormány széles körű tervet dolgozott ki Kossuth, Dembinszky és Mészáros elfogásának reményében. Már egy hónappal a világosi fegyverletétel előtt szétküldték személyleírásukat, hátha horogra akadnak.

Schwarzenberg herceg arról is értesítette Bach belügyminisztert, hogy pénzzel is segítik a kémek munkáját. Athénban például a rendőrség embereinek nagy jutalmakat ígértek, ha az oda tartó Szemere Bertalant elfogják. Hosszú átiratokat küldtek Bécsből az egyes külföldi kormányoknak, amelyekkel igyekeztek elhitetni, hogy közös érdek a lázadók kézre kerítése.

Kiamil 1849. november 4-én beszámolt arról, hogy milyen merényleteket lehetne végrehajtani. Beszélt olyan emberekről, akik a Handstreichnél, a rajtaütésnél segíthetnek. Hetekig nyomoztak az ügyben is, hogyan juthatnak el a levelek Kossuth Lajoshoz, illetve Törökországból Pestre, a feleségéhez. És újabb letartóztatások követték egymást. Tárgyi bizonyítékok nélkül is minden magyar Kossuth-Hundnak [-kutyának] minősült.

Haynau 1850-ben egy elfogott levélről számolt be Schwarzenbergnek: „Épp most jött meg Konstantinápolyból Wagner Gyula [honvéd tüzér őrnagy] levele, amelyben értesíti anyját, hogy a menekültek legkésőbb augusztusban elhagyják Kis-Ázsiát.” A spicli Berndorf tudatta 1850. július 1-jén Londonból: „Beöthy és Pulszky levelet kaptak Kütahyából. Kossuth még mindig legitim kormányzónak meri tekinteni magát…” A hírszerzők tudni vélték, hogy az orosz cár csak rendet tenni érkezett Magyarországra, és nem a bosszú hajtotta. Nem kívánt akasztásokat. Állítólag az aradi kivégzések híre fel is bőszítette. Négy tábornokra – Bemre, Dembinszkyre, Wysockira és  Zamojskyra – viszont fente a fogát, akik már korábban is harcoltak ellene, de mind a négyen megszöktek.

A cseh tisztviselők, fizetett besúgók és osztrák zsandárok adataiból hangulatjelentéseket gyártottak.

1850. októberi jelentés: „Győr megyében minden titkos üzelem főemeltyűje a protestáns papság. Pest megyében sincs jobban. Kecskeméten Miho református prédikátor a főrepublikánus, megint állásban ül. De így van a ceglédi katolikus pap, Bobory Károly esetében is.” 1850 novembere: „A református papság állandóan a legnagyobb mértékben izgatja a népet. A helyzet javításának módja: internálni a gazembereket!” „Egerben az uralkodó jólétéért való imát elferdítik. Joó rajztanár a Függetlenségi Nyilatkozat kiadója írt egy utószót, tele szidalmakkal a dinasztia ellen, tele forradalmi szellemmel.” A Bach-korszak első évében harmincnál több embert csuktak le azzal az ürüggyel, hogy ő írta, illetve adta ki a Függetlenségi Nyilatkozatot.

A törökországi ügynökök és kémek mindig tagadták, hogy ártalmatlanná akarták tenni Kossuth Lajost, noha török földön háromszor kíséreltek meg merényletet ellene.

Mihanovics 1850. december 4-én bizalmasan közölte Bach belügyminiszterrel: „Jó volna, ha Kossuth és környezete a monarchiára nézve ártalmatlanná válna.”

A titkos jelentések szerint 1850 őszén történt az első nyilvános Kossuth-nóta affér, amelyet aztán sok száz követett az ország minden részében, esztendőkön, sőt évtizedeken keresztül. A csendőrség főfelügyelője jelentette a 228. sz. alatt őfelségének, hogy milyen botrány tört ki Erdélyben: „A kolozsváriak arra vetemedtek, hogy Kossuth-nótát is énekeljenek. Ez már tűrhetetlen – hét ember elfogatott, és megkapta a magáét a banda is.”