Kötőszó

Sokszor kiüresedett és rosszul használt a kereszt és csak díszítőelemként funkcionál? Annyi baj legyen. A hívő nem a keresztben hisz, hanem Krisztusban, nem tárgyat isteníti, hanem a személyt dicsőíti. A rosszul használt kereszt legyen a legnagyobb bajunk. Bárcsak mindenütt ott heverne, fityegne, lógna, elterülne, díszítene a kereszt, hogy rámutatva beszélhetnénk arról, aki már nincsen rajta.

Szerző: Kovács Viktor

Jelen írás válasz Bence Áron A kereszt nem jel – a svéd kereszt-botrány margójára című publicisztikájára. Az itt közölt vélemény-cikkek nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját, de fontosnak tartjuk közölni ezeket, hiszen így válhat a KötőSzó eredeti céljainak megfelelően, a nézetek sokszínűségét bemutató, valódi párbeszédet elősegítő tereppé.

Nagy örömmel olvastam Bence Áron cikkét. Nem csak azért, mert nagyon jó barátomnak tartom a szerzőt, hanem azért is, mert jó látni azt, hogy az evangélikus közéletnek nem csupán színe, de színei vannak. Hátha ezen írással kaphat egy újabb árnyalatot a paletta.

Én habzok. No nem a szám – az távol áll tőlem –, de a lelkem. És nem, nem a nyáltól, hanem attól a vihartól, ami benne van. Miért? Mert az Egyháznak (értsd: az egyetemes csupanagybetűs EGYHÁZ) abszolúte nincsen szüksége immanens botrányra.

A kereszt botrány, de transzcendens és másmilyen botrányra nincsen szükség. A féltő szeretet lehet az egyetlen motiváció a botrány okozásra és befogadásra.

Istent az atyai féltő szeretet késztette az emberiség megmentésére Krisztus által, aki ugyanettől a szeretettől hajtva verte ki a biztosítékot rendszeresen a környezetében és végül felfeszült a legnagyobb botrányhősként. Ugyanez a féltő szeretet hozta létre az Egyházat a Lélek által, hogy legyen egy csapat, aki ennek a féltő szeretetnek az üzenetét, örömhírét őrzi, alkalmazza és terjeszti. A zsiger és a fej mellett ez is jó kiindulópont lehet. Szerintem.

Felmerült bennem a kérdés, hogy vajon eme motiváció mennyiben játszott szerepet akkor, amikor Eva Brunne felvetette a keresztek eltávolításának ötletét a stockholmi Tengerésztemplomból? Vajon egy püspöknek nem leginkább az Úr által rábízott közössége, népe, Egyháza sorsát, boldogságát és boldogulását kellene szem előtt tartania a Tőle tanult féltő szeretettel? Szerintem de.

Értem én, hogy a nyitottság fontos más vallások felé. És igen, sok mindent tudunk együtt és egymásért tenni, de vajon nem az-e a legnagyobb trollkodás, ha valaki szétveri ezt a törékeny vallások közötti toleranciát és ökumenét azzal, hogy saját híveit fordítja maga ellen, és pont az ellen az ügy ellen, amit képvisel? Mert a keresztek negligálásának gondolatával (akárcsak egy templomból is), pont ezt tette. Szerintem. És főleg egy olyan templom kiszúrásával, ami nem tartozik a „fennhatósága” és felelőssége alá. Főleg püspök-keresztel a nyakában. Főleg. (Megjegyzés: Eva Brunne javaslatát a Tengerésztemplom lelkésze elvetette, tehát a keresztek maradnak a templomban – a szerk.)

Egyet tudok érteni a szerzővel abban, hogy a kereszténység korrektívum. De globális. Isten korrigálta, Jézus által a kapcsolatát a tőle eltávolodott emberiséggel, hogy akik távol voltak, most közel legyenek hozzá. De vajon nem az-e a legnagyobb trollkodás, hogy meghívom a más vallású embertársam a kereszt nélküli csupasz falak közé imádkozni, és közben hiszem, hogy nincs más út az Istenhez, csakis Jézus által?

Sokszor kiüresedett és rosszul használt a kereszt és csak díszítőelemként funkcionál? Annyi baj legyen. Mert a hívő nem a keresztben hisz, hanem Krisztusban, nem tárgyat isteníti, hanem a személyt dicsőíti. A rosszul használt kereszt legyen a legnagyobb bajunk. Bárcsak mindenütt ott heverne, fityegne, lógna, elterülne, díszítene a kereszt, hogy rámutatva beszélhetnénk arról, aki már nincsen rajta.

Ha ettől troll vagyok, akkor leszek én a kereszt trollja.

Kép: innen.