Kötőszó

A homoszexualitás és a melegházasság az a kérdés, amely az egyik legkomolyabb véleményformáló és ítéletalkotó hatást váltja ki egyházon belül – az ezzel kapcsolatos indulatokat most is láthatjuk elszabadulni, a norvég evangélikus egyház meleg párok megáldására vonatkozó döntése okán. Ezért vállalkoztunk most a téma higgadt, biblikus áttekintésére.

Szerző: Laborczi Dóra

Ma Magyarországon a keresztények homoszexualitásról alkotott véleményformálása leginkább egy ideológia elleni harc benyomását kelti, sokan olyan jelenséget értenek alatta, amelyik fenyegetettséget jelent kereszténységből evidenciaképpen következő értékeik, elsősorban a heteroszexuális család számára. Ennek következménye az a szomorú tapasztalat, hogy a két világ – a keresztény közösségek és a homoszexuális emberek – között idehaza egyelőre nincs átjárás, ami nagyban megnehezíti a téma indulatoktól mentes, párbeszéd-alapú feldolgozását.

Bolhák az elefánt lábainál

A témával (társadalmi nemekkel, esélyegyenlőségi kérdésekkel) foglalkozó újságíróként számos konferencián vettem rész, ahol a „gender versus társadalmi megítélés” diskurzusa hamar átalakult a „melegházasság versus katolikus egyház”, leegyszerűsítő vélemények megfogalmazásának teret engedő vitájává. Az egyházi élethez több szálon kötődő evangélikusként pedig azt tapasztaltam, hogy bármifajta egyházi szervezésű, homoszexualitásról szóló konferencia – ha elvétve vannak, voltak is ilyenek – alkalmával éppen maguk az érintettek nincsenek jelen. Ebből kifolyólag gyakran reflexió nélkül maradnak az itt elhangzó értékítéletek, amelyeknek hangoztatói legtöbbször negatív állításokat fogalmaznak meg róluk (hogy például bűnösök, betegek, perverzek, stb.).

Megfigyeltem, hogy mindkét oldalon – a melegek jogaiért küzdő szervezetek és kutatók részéről, de az egyházak részéről szintúgy – nagy, fenyegető mumust látnak a másik félben. Az egyházak korszellemet és meleglobbit emlegetnek, a civil szervezetek pedig úgy érzik magukat a nagy és erős, jól szervezett (elsősorban a katolikus) egyházzal szemben, mint bolhák az elefánt lábainál. Meggyőződésemmé vált, hogy ezek a félelmek és leegyszerűsítő válaszok elsősorban félreértésekből, információ-hiányból és a két világ közötti eddig át nem hidalt távolságok miatt születnek.

Ezzel kapcsolatban azt állítom, hogy ma Magyarországon biblikus alapokra hivatkozva kirekesztik a homoszexuális embereket a gyülekezetekből. Akadhatnak kivételek, de igen kevés az olyan közösség, ahol őszintén, netán szeretettel fogadnának valakit egy coming out után is. Ahol pedig a lelkész fordul megvetés helyett nyitottsággal egy homoszexuális emberhez vagy párhoz, ott a gyülekezeti tagok botránkoznak meg ezen, még akkor is, ha szó sincs házasságról. Ha netán a gyülekezet is elfogadja ezt, akkor pedig biztos, hogy közegyházi felháborodás robban ki az ügy kapcsán. Aki ma vállaltan melegeket enged be a gyülekezetébe, maga is megbélyegzetté válik.

Ezzel az általánosan megfigyelhető tendenciával szemben mégis sokan úgy gondolják, hogy nem kellene ennek szükségszerűen így lennie,

hiszen a kirekesztő attitűd semmiképp sem összeegyeztethető a valódi krisztusi értékekkel - és nem azokkal, amelyekre éppen a homoszexualitás kapcsán hivatkozni szokás. Ezzel a magatartással hosszútávon az egyház nem jár jól, mert elveszítheti a támogatásra és – adott esetben – lelkigondozásra szoruló homoszexuális híveit, sőt, mi több, akár azok keresztény barátait is.

Biblikusan: de hogyan?

Ugyanakkor vitathatatlan, hogy nehéz dolga van az egyházaknak és a keresztény embereknek, hogyha kapaszkodót keresnek azzal kapcsolatban, hogyan viszonyuljanak homoszexualitáshoz.

A kérdésfelvetés pontosítása azonban máris sokat segíthet a helyzeten, hiszen nem mindegy, hogy az azonos neműek közötti szexuális kapcsolatról, a szexuális orientációról, a homoszexuális emberről vagy a homoszexuális kapcsolat megáldásáról, netán a melegházasságról beszélünk. Hiszen a biblikus válasz minden esetben másképp fest: a homoszexuális aktust a Biblia több helyen is elítéli, mint Isten teremtő szándékával ellenkező magatartást. A szexuális orientációt viszont a kor egyáltalán nem ismerte – sok más, ma ismert tényező mellett. A harmadik kategóriát,

az embert, legyen bármily bűnös is, a Szentírás nem rekeszti ki Isten irgalmának csodálatos világából, sőt, azt állítja: nem jó az embernek egyedül lenni, valamint: ne ítélj, hogy ne ítéltess (Powell, 2003).

Az azonos neműek közötti szexualitást illető biblikus tanítás mégis feladja a leckét, hiszen látszólag két teljesen ellentmondó, kizárólagosságot követelő teológiai érv fogalmazódhat meg ezzel kapcsolatban. Egyrészt igaz, hogy ahol a Biblia azonos neműek közötti szexuális viszonyt említ, ott azt minden esetben szégyenletes és megalázó cselekményként, elfogadhatatlan magatartásként írja le, ami Isten teremtő szándékával ellenkezik. Másrészt, nyilvánvaló, hogy Isten nem kívánja az embertől (így feltételezhetően a homoszexuális embertől sem), hogy magányosan, elszigetelten éljen, megfosztva a bensőséges szeretet és odaadás kötelékétől. A kérdést tehát nem intézheti el az egyház olyan egyszerűen, hogy kiválasztja valamelyik igeszakaszt, és figyelmen kívül hagyja a többit. A célja nyilvánvalóan az kell legyen, hogy hűséges maradjon a Szentírás egészéhez (Powell, 2001). Ezt a célt pedig érdemes lenne a szeretet parancsához  (Mt 5,  43-44) igazítva elérni.

Melegházasság vagy párkapcsolat megáldása?

Az említett negyedik kategória, a melegházasság tehát csak egy tényező a sok közül ebben a kérdésben, mégis ez az a front, ahol a homoszexualitásról szóló küzdelmek leghangosabb ütközetei zajlanak.

Ezért röviden kitérnék a melegházasság és a párkapcsolat megáldásának, valamint egyházi esküvőnek a problematikájára, hiszen ez az a kérdés, amelynek média-megjelenése a legkomolyabb véleményformáló és ítéletalkotó hatást váltja ki – az ezzel kapcsolatos indulatokat most is láthatjuk elszabadulni, a norvég evangélikus egyház meleg párok megáldására vonatkozó döntése okán.

Fontos tisztázni, hogy a melegházasság egy jogi lehetőség, amely az állam által elfogadott házasságot, állami esküvőt jelent. Mindennek önmagában semmi köze ahhoz, hogy egy lelkész mit gondol az azonos neműek házasságáról, vagy, hogy megáldana-e meleg párokat. Ez tehát az egyházakra nézve semmilyen kötelezettséggel nem jár.

A melegek pedig, azt a néhány keresztény meleg párt leszámítva, akiknek fontos lenne az egyházi áldás, nem várják el az egyházaktól, hogy templomokban adják össze őket – legalábbis idehaza biztosan kevesekben merül ez fel lehetőségként.

Példa egy valódi párbeszédre

Pár éve egy keresztény szervezésű kerekasztal-beszélgetés alkalmával a szervezők kezdetektől nyilvánvalóvá tették, hogy cél az, hogy közelebb jussunk Krisztus igazságához, amely csakis a másik megismerésén keresztül, párbeszéd útján valósulhat meg. A beszélgetésből kiderült, hogy a legkülönbözőbb álláspontok is közelíthetőek egymáshoz, amennyiben egy asztalhoz ültetjük a feleket, hogy a gyűlölködő hangok nyomban visszaszorulnak, hogyha lehetőség nyílik a személyes beszélgetésre.  A felek a beszélgetés során – mindkét részről – biblikus és teológiai alapokra hivatkoztak: Szőnyi Szilárd újságíró a hagyományra, a családra, Léderer András pedig a szeretet és a békés együttélés privilégiumára.

Igehelyek a homoszexualitásról

A helyzet aktualitásának áttekintése után érdemes megvizsgálni, mit mond a Biblia ténylegesen a homoszexualitásról. A legfontosabb szempont, hogy Jézus egyetlen szóval sem említi a kérdést, ezért is vagyunk bajban, amikor mindennek krisztusi alapjait kutatjuk. Utal viszont az Ószövetség és Pál apostol is a leveleiben az azonos neműek közötti szexuális érintkezésre – minden esetben elítélendőnek tartva azt.

A Gen 19, 1-9 és a Bír 19, 22-25-ben két hasonló történetet láthatunk, melyben a helyi férfiak Lót, illetve Gilea házához sereglenek, és az ott vendégeskedő férfiak kiadását követelik, hogy „ismerjék őket” és erőszakoskodhassanak velük. Hátborzongató egyébként, hogy mindkét esetben szemrebbenés nélkül ajánlják fel a férfiak helyett a házban található lányokat és nőket, hogy „kedvük szerint tegyenek” velük. Viszont sok mindent ebből nem tudunk meg a homoszexualitásról, hiszen a felbőszült férfiak erőszakot akarnak elkövetni (Bír 19, 22-25-ben meg is teszik végül egy kiszolgáltatott nővel), amely elítélendő, akár férfi, akár nő az áldozat. (Powell, 2003).

A 3Móz 18,22 és 20,13 talán a leggyakrabban idézett igeszakasz, hiszen ezek minden kétséget kizáróan megtiltják a homoszexuális érintkezést („Férfival ne hálj úgy, ahogy asszonnyal hálnak.” „Ha valaki férfival hál úgy, ahogy asszonnyal szoktak hálni (…) halállal lakoljanak mindketten, vérük rajtuk.”)     

Létezik egy olyan feltételezés is, amely szerint a homoszexuális viselkedés azért elítélendő a Biblia szerint, mert szerepcsere történik. Egy korban, amelyik – a szexuális orientációhoz hasonlóan – nem ismerte a szexuálisan aktív nőt, a passzív, befogadó szerepet minden kétséget kizáróan nőknek tulajdonította. Ezért követnek el a férfiak nagy vétket, hogyha „úgy hálnak, amint asszonnyal szokás”. Másrészt, a család és a gyermekáldás központi kérdése miatt (a megtermékenyítő erő) pazarlásaként tartották számon az azonos neműek közötti szexuális érintkezést (Gagnon, 2005). 

Az egyház részéről problémás csupán ezt a két igeszakaszt kiemelni és ma is érvényben lévő előírásként emlegetni, mivel olyan kontextusban helyezkedik el – a Lev 17–26 egy vallási és társadalmi szabályokkal foglalkozó törvénytár – amelynek többi előírásától el tudunk tekinteni: nem lakol halállal a gyermek, aki a szüleit ócsárolja, sem a házasságtörő, és az sem számít retorzióra, aki kétféle anyagból szőtt ruhát ölt magára.

Az Újszövetségben háromszor utalhat Pál az azonos neműek közötti szexuális érintkezésre: 1Kor 6,9-ben („fajtalankodás”), 1Tim 1,10-ben („fajtalanok”) és Róm 1,18-32-ben. Utóbbi hozza a „gyalázatos szenvedélyek” kifejezést, amely Isten büntetése azok számára, akik az Isten igazságát hazugságra cserélték fel. Pál itt elég egyértelműen fogalmaz: az „illetlen” erkölcsi viselkedés az Istentől való eltávolodás következménye, ezért „tele vannak mindenféle hamissággal, gonoszsággal, kapzsisággal (...)”. Egyes kutatók szerint ez az a szakasz, amelyet egyértelműen a római kontextus szerint kell értelmezni, s amelynek vallási alapja (a pogány orgiák homoerotikus jellege) a meghatározó szempont. Itt azonban egy érdekes erkölcsi értékítélettel is találkozunk, amely a „gyalázatos szenvedélyeket” egyértelműen természetellenesnek, az azzal élőket pedig gonosznak és bűnösnek írja le (Powell, 2003).

A személyes kapcsolatok szükségességéről

Ez az értékítélet azonban kérdéseket vet fel akkor, amikor baráti körünkben, netán gyülekezetünkben homoszexuális emberek is megjelennek, és azt látjuk, hogy normális, rendes emberek, nincs rajtuk semmilyen megkülönböztetett jelzés – olyanok mint mi, azzal a különbséggel, hogy amint kiderül szexuális irányultságuk, rögtön mindenkit hálószobatitkaik kezdik el érdekelni. A tudomány mai állása szerint viszont azt is tudjuk, hogy a homoszexualitás nem egy erkölcsi kategória, hanem  irányultság. 

Ezen a ponton érdemes kissé kitérni a szexuális orientáció kérdésére, amelyet a Szentírás keletkezésének korában nem ismertek. Ezért, ahol homoszexualitásról szólnak, ott minden esetben az aktust jelölik, nem az irányultságot, és ami még fontosabb: nem magát a homoszexuális embert (Powell 2001). Az aktus elítélése pedig felfogható a görög-római kultúrával való szembehelyezkedés kifejeződésként is, hiszen abban a homoerotikus viselkedés feltételezhetően nem szexuális orientáció, hanem a túlfűtött és valóban elszabadult szexualitás részeként jelent meg a különböző orgiákon.

Lényeges szempont lehet saját, keresztény álláspontunk kialakításakor, hogy korunkban, amikor a szexualitás visszavonhatatlanul eltávolodott a reprodukciótól és a szexuális érintkezés olyan formái számítanak teljesen elfogadottnak, amelyek korábban nem, vagy amikor a házasság már egyáltalán nem tekinthető a párkapcsolatok alapformájának (Giddens, 2005), helytálló-e az egyházak és képviselőik azon aggodalma, hogy a homoszexuális emberek, főként azok, akik tartós párkapcsolatukra Isten áldását szeretnék kérni jelentik a legfőbb fenyegetettséget közösségeink, fiataljaink számára?

Az egyházak nem emelnek szót az incesztusért, a családon belüli erőszakért, a fiatalok média általi, túl korai és gátlástalan szexuális neveléséért, nem fordítanak kellő hangsúlyt az egészséges szexualitásról szóló (lelkigondozói vagy ifjúsági csoporton belüli) beszélgetésekre, annak Isten szerint kívánatos és csodálatos voltának hangsúlyozására, szóval, ez az egész téma sokkal több sebből vérzik, minthogy az ezek miatt felhalmozódott feszültségekért kizárólag a homoszexuálisokat tegyük felelőssé.

Ha a biblikus tanítást komolyan vesszük, miért nem szólalunk fel ugyanekkora elánnal az Isten eredeti rendje szerint nem helyes, egyéb szexuális viselkedésekkel, kizsákmányolással, elnyomással szemben?

Nem tudhatjuk, Jézus mit tartana a homoszexualitással kapcsolatban megengedhetőnek. De parancsolata, mely mindenek felett áll: szeresd felebarátodat, mint magadat, lehet kapaszkodó abban, milyen  lenne a krisztusi magatartás azokkal szemben, akik a számunkra megszokottól eltérően élnek. Ha erről az alapról indulunk, talán beszélgetni is fogunk tudni ezekről a témákról.

Keresztény tabutémákat feldolgozó sorozatunk korábbi részei:

Új férfi, új nő, új család – a családon belüli szerepekről.
A kereszténység nem politikai kategória – kereszténység és politika.
Abortusz és politika: egy háttéralku hatása és története