Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Miért nehéz az egyházhoz tartozni?
És miért nem kellene annak lennie?

Sokan kérdezhetik: mi az egyház? Ennek megválaszolására az evangélikusok általában az Ágostai Hitvallás VII. cikkére szoktak hivatkozni, amely a következőt írja: Az egyház a szentek gyülekezete, amelyben az evangéliumot tisztán tanítják és a szentségeket helyesen szolgáltatják ki. Tehát olyan hívő emberek közössége, amelynek tagjai evangélium tiszta szavára hallgatnak és veszik a szentségeket. Semmi több. Mégis, az egyház sokkal nehezebb, bonyolultabb intézménynek tűnik, amely sokszor inkább sebeket okoz, sem mint gyógyítaná azokat. 

Szöveg: Nagy Szabolcs

la13.jpg

Nem kellene ennyire nehéznek lennie az egyházhoz tartozni, és nem tudom, hogy sikerült ezt ennyire elrontanunk. Mások megsegítése helyett sokszor idegennek, értéktelennek vagy nem kívántnak látjuk embertársainkat. Olykor gyűlölettel és félelemmel vagyunk tele, mintha mit sem éreznénk és adnánk tovább Isten végeláthatatlan szeretetének nyugalmából. Magunkkal vagyunk elfoglalva, és görcsösen ragaszkodunk ahhoz, hogy mindig nekünk legyen igazunk. Rettegünk a sikertelenségtől és attól, hogy képtelenek vagyunk igazán gyógyulást hozni a világ számára, vagy akár egyetlen bajban lévő ismerősünk számára. Kergetjük az állandóságot és jajveszékelve ismételjük: ebben az évben is csökkent gyülekezeteink lélekszáma, teljesen elfelejtve kereszténységünk vándorló, üldözött gyökereit.

A hit is nehéz, mert elkerülhetetlenül önfeladásra és megújulásra késztet minket. Az élet is nehéz. A mammonnal való harc is nehéz. Az igazság megszólaltatása is nehéz ebben a korrupt világban. Szembeszállni a saját gyengeségeinkkel és az Istentől való elfordulással is rendkívül nehéz.

Mikor amúgy is mindenki a saját keresztjét viszi be az egyházi közösségekbe, vajon jó-e, szükséges-e, hogy még ott is olyan konfliktusokkal találkozzon, hogy kit engedjünk be és kit ne, ki sértődik meg, ha mondunk valamit és ki nem, ki ért egyet egy teológiai kérdésben és ki nem. Azt pedig végképp nem kellene engednünk, hogy démonizáljuk azokat, akik bizonyos kérdésekben más véleményen vannak.

Megértem, hogy az egyház emberi intézmény és emiatt minden esetben tökéletlenül fog működni, de pont a tökéletlenségünk miatt kellene megszabadulni a tökéletesség hajszolásától. Arra kellene fókuszálnunk, hogy az emberiségben a megváltás ígéretét az evangélium tiszta hirdetésével és tetteinkkel, gesztusainkkal is képviseljük legjobb tudásunk szerint. Vagy arra, hogy tökéletlenségünk sebeire a gyógyulás reménységével tudjunk válaszolni. Ehelyett gyakran a saját kegyetlenségünket és bigottságunkat ünnepeljük és pont ezzel lehetetlenítjük el, hogy Krisztus halálának és feltámadásának átformáló üzenete eljusson azokhoz is, akik nem tartoznak az egyházhoz.

Azok az emberek, akik elhagyják egyházi közösségeinket, nem azért teszik ezt, mert nem értenek egyet teológiai kérdésekben, vagy azért, mert az elhívásuk gyengébb és alávalóbb, mint a miénk. Az egyháztól, mint intézménytől fordulnak el.

Persze vannak jó példák. Vannak élő gyülekezetek, élükön remek lelkésszel vagy lelkészekkel, ahol a gyülekezeti élet nem akar többről szólni, csak az evangélium tanulmányozásáról, továbbadásáról és az Istentől rendelt szentségek vételéről, kiszolgáltatásáról. Vannak olyan közösségek is szép számmal, ahol „csak” annyit jelent kereszténynek lenni, hogy magunkon és cselekedeteinkben tükrözzük Krisztus halálát és feltámadását. Viszont általánosságban egyre inkább az egyházi lét elnehezedését látom, ami nem szól másról csak halandó, földi dolgokról. Nem hiszem, hogy ennek így kellene lennie és azt sem hiszem, hogy Isten akarja ezt így.

Az egyháznak biztonságos környezetnek kellene lennie, ahol nem félünk megosztani egymással örömünket és bánatunkat, erősségeinket és gyengeségeinket. Ahol még az is biztonságos, hogyha életünk valamely szakaszában elbukunk.

Ehelyett az egyház a megtört emberek számára gyakran nyomasztó közeg, ahol mindenki a saját igazát védi és becsmérli azt, aki másmilyen, mint ő. Az egyháznak szabadulnia kellene mai társadalmi valóságunk korlátozó szabályaitól, ehelyett életben tartja azokat: legyél te az első; csak akkor vagy valaki, ha pozícióban vagy; legyen igazad; büntesd meg a gyengébbet; zárd ki azt, aki különbözik tőled és jutalmazd azt, aki gazdag.

A társadalom tagjainak szüksége van arra, hogy egészséges, hittel teli közösségekre találjanak, de se a társadalomnak, se Istennek sincs szüksége olyan egyházi intézményekre, ahol csak ugyanazzal találkoznák, mint bárhol máshol: fájdalommal, sebekkel és a gyógyulás reménységének teljes hiányával.

Az írás egy Washington Post véleménycikk alapján készült.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr2812158085

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_t_11.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása