Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Díj a szociális munkásokért – jelölj te is, mert megérdemlik

Magyarországon az emberek közel egyharmada él együtt olyan problémával, ami valamilyen szociális kezelést, gondozást igényel. A szociális munka egyidős az emberiséggel, az ágazatban dolgozók társadalmi megítélése és megbecsülése mégis méltatlanul alulreprezentált. A szociális munkások elismeréséért díjat alapítottak, január 31-ig várják a jelöléseket. 

gp1.jpg

A szekszárdi Twickel Birtok és a Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány 2016-ban megalapította a Jószolgálat-díjat azzal a céllal, hogy a különböző területeken szociális munkát végzők áldozatos és példaértékű munkáját bemutassa, valamint hogy a különböző szociális életpályákat népszerűsítse és társadalmi elismertségét növelje. 2017. január 31-ig lehet a joszolgalatdij.hu weboldalon jelölni a magánszemélyeket, intézményeket és civil közösségeket.

2016. november 12-én, a Szociális Munka Napján világszerte azokat a személyeket ünnepelték, akik szociális munkásként másokon segítenek áldozatkész, nagy szakértelemmel végzett munkájukkal. Magyarországon az emberek közel egyharmada él együtt olyan problémával, ami valamilyen szociális kezelést, gondozást igényel. A szociális munka egyidős az emberiséggel, az ágazatban dolgozók társadalmi megítélése és megbecsülése mégis méltatlanul alulreprezentált.

A Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány felismerte ennek a kiemelkedően fontos hivatásnak méltatlanul alacsony elismertségét, és megalapította a Jószolgálat-díjat, amely a valódi emberi értékeket, a tenni akarást, az áldozatvállalást, a jószolgálati tevékenységet ismeri el.

A díj nem csak a szociális intézményrendszerben tevékenykedők munkásságát kívánja a figyelem fókuszába helyezni, hanem azokét is, akik a rendszeren kívül tesznek sokat másokért, így bárki jelölhető az elismerésre, aki magánszemélyként hozzájárul embertársai mindennapjainak könnyebbé tételéhez.

A Jószolgálat-díjra több kategóriában várják a jelöléseket: családokért, kisebbségekért, fogyatékkal élőkért, idősekért, és a hajléktalanokért végzett szociális munkákért. Lehetőség van a civil kategórián belül szakmán kívüli, de a szociális területen sokat tevő személy elismerésére, emellett életműdíj átadására is.

A Jószolgálat-díjat a Magyarországon működő valamennyi nagyobb segélyszervezet támogatja. A zsűritagok között megtalálható a Katolikus Karitász, a Magyar Református Szeretetszolgálat, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Magyar Vöröskereszt és a Johannita Segítőszolgálat delegáltja is. A díj népszerűsítésében nagyköveti szerepet vállalt Csuja Imre színművész és Szalóki Ági énekes. A díj médiapartnere többek között a Képmás Magazin, az ORIGO.hu és a Heti Válasz.

A zsűri által kiválasztott díjazottakon kívül egy díj a közönségszavazatok alapján is átadásra kerül. A Jószolgálat-díjjal a szakmai és emberi elismerésen túl több százezer, összességében megközelítőleg 10 millió forintos tiszteletdíj is átadásra kerül a díjátadón, 2017. május 31-én. A szakmai zsűri a pályázó szakmai előélete, tapasztalatainak sokszínűsége és a munkája során elért eredmények alapján bírálja el a beérkező pályázatokat. 

További részletekért és a díjra jelölésért látogass el a www.joszolgalatdij.hu weboldalra vagy a www.facebook.com/joszolgalatdij facebook-oldalra.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr6212065027

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_tr.png

ksz.png

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása