„Szerettem volna ennek a gyülekezetnek új jövőt” – mondja Románné Bolba Márta lelkésznő, aki a kezdeti nehézségek után ma már virágzó missziói gyülekezetet vezet a budapesti Józsefváros mélyén. Mielőtt véget ért volna egy fejezet, és bezárult volna a templom kapuja, egy női cipő került az ajtórésbe.
Szöveg: Laborczi Dóra
Ahogyan haladunk a VIII. kerületi, józsefvárosi evangélikus gyülekezet jelenlegi, Karácsony Sándor utcai bázisa felé, a figyelmesebbeknek feltűnhet az egyik tűzfalra festett 99-es busz. Ez az errefelé közlekedő járat – a buszt a falon egy Mózes-táblás fiatal nő vezeti… Márta meghatottan mesél erről: fogalma sincs, ki festette oda és miért, hogyan került ő a tűzfalra. A lelkésznő eszerint urbánus népi hős lett, ezt hiteles lelkészi szolgálattal és a helyi lakosság felé nyitott, segítő hozzáállással érte el.
Tegyetek a város javáért, ne csak a gyülekezet javáért!
Vallotta Martin Luther King, akinek példája motiválja Bolba Mártát. „A reménység mint teológiai fogalom ezen a helyen komoly jelentéssel bíró szó. Reményt adni például a kilakoltatás előtt álló családoknak, amelyeknek az ügye már a végrehajtási szakaszban van, úgy, hogy konkrét lépések történnek azért, hogy maradhassanak – ez a gyakorlati teológia.”
Bár a gyülekezet a virágoskerttel és nagy udvarral a nyugalom szigetének tűnik a józsefvárosi dzsungelben, a problémák itt is felütik a fejüket: egyszer eltűnt a lelkészcsalád babakocsija, egy bicikli, és előfordultak apróbb lopások is. Erre egy gyülekezet reagálhat a bejárás tiltásával, rácsokkal és lakatokkal, itt azonban ennek nyoma sincs.
„Figyelünk az ajtóra, és nem vagyunk vakmerőek, de az egy felismert feladat, hogy nyitottnak kell maradni. Még akkor is, ha eltűnik a babakocsi meg a bicikli. Hiszen akkor is eltűnne, ha kínosan ügyelnénk és bezárkóznánk. De az egy hitbeli elköteleződés, eszerint működik a gyülekezet: hogy mi itt nem félünk.
Nem olyan a környezetünkhöz való viszonyunk, hogy jaj, ott kinn vannak a félelmetesek, gyorsan csukjuk be az ajtót.
Tizennyolc-tizenkilenc éve laknak itt diákok, és soha senkinek nem esett bántódása. Nem arról van szó, hogy itt félni kell, hanem arról, hogy ez egy rossz hírű környék, amelytől tartanak az emberek – leginkább azok, akik nem itt laknak. Nem hiszem, hogy jobban kellene félni itt, mint a Bosnyák téren vagy a Széll Kálmán téren.”
A megkérdezett gyülekezeti tagok is hasonló véleményen vannak: ők itt élnek, szeretnek itt lakni, ide járni, és sosem bántotta őket senki a buszon vagy az utcán. Arra biztatnak mindenkit: aki nem hiszi, jöjjön el, járjon utána.
Fotó: Román Péter
A teljes riport elolvaasható az Evangélikus Élet március 6.-i számában. Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstandoldaláról.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
