Kötőszó

A magyar oktatási rendszer szélsőségesen szelektív. Már az általános iskolában, sőt, akár az óvodában eldől, kinek milyen iskolai karrier néz ki. Ez a rendszer - rengeteg itt dolgozó óvópedagógus, tanító és tanár egyéni erőfeszítései ellenére - jellemzően felerősíti az otthonról hozott hátrányokat ahelyett, hogy ezeket mérsékelné.

Szerző: Liska Márton

A világ 80 millió evangélikusának 2015-ös jelmondata így hangzik: "Fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus is befogadott titeket Isten dicsőségére” (Rm 15,7). Ez az év eddig különösen erős volt ennek az igének a fényében. A menekültüggyel kapcsolatos hazai helyzet adott leginkább aktualitást neki, mégis kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a KötőSzón szóljunk a befogatást nem segítő, hazai problémákról is. Cikksorozatunk első részében az oktatási rendszerben fellelhető, egyre erősödő szegregációról lesz szó. 

Minden ellenkező híreszteléssel szemben igaz, hogy minél magasabb valakinek az iskolai végzettsége, annál könnyebben talál biztos megélhetést nyújtó munkát. És minél szegényebb valaki, annál kisebb az esélye, hogy ezt megszerezze.

Egyénenként változó, hogy ki meddig marad az iskolapadban, de néhány alapösszefüggés kőbe véshető: Az iskolázottabb szülők gyermekei nagyobb valószínűséggel folytatják tanulmányaikat, mint a kevésbé iskolázottaké. A fővárosban és más nagyobb városban élők iskolázottsági mutatói kedvezőbbek, mint a községekben élőké. A munkanélküli, mélyszegénységben élő családban élő gyermekek nagyobb eséllyel morzsolódnak le, mint az ehhez képest létbiztonságban élő fiatalok. Az óvodában, általános iskolában és szakiskolában tanulók egyharmada hátrányos helyzetű, az érettségit adó iskolákban már csak 11-15%. Az aluliskolázottság visszahat a szegénységre. A csak általános vagy szakiskolát végzett emberre leselkedő szegénységi kockázat jóval magasabb, mint az, amely az érettségizett vagy diplomás embert éri. Az összefüggés generációk között is továbbadódik. Kétszer annyi a szegények aránya azok között, akik szülei legfeljebb 8 általános végeztek, mint azok között, akiknek szülei középfokú végzettséget szereztek. A kör bezárul.

A magyar oktatási rendszer szélsőségesen szelektív. Már az általános iskolában, sőt, akár az óvodában eldől, kinek milyen iskolai karrier néz ki. Ez a rendszer - rengeteg itt dolgozó óvópedagógus, tanító és tanár egyéni erőfeszítései ellenére - jellemzően felerősíti az otthonról hozott hátrányokat ahelyett, hogy ezeket mérsékelné.

Az iskolák rangsorolása és híre egy irányba mutat: egy településen van „jobb” és „gyengébb” iskola (az egyiskolás községekben ugyanez osztályok között alakul ki). Az iskolázott, magasabb társadalmi státuszú családok nyilvánvalóan az előbbit célozzák. Azokban a leszakadó térségekben, ahol a megélhetés nehézségei miatt, aki tehette, elvándorolt, a munkanélküliség és a nyomor mellé adott egy alacsony presztízsű iskola is.

Ahová tanítani senki nem vágyik, pedig komoly pedagógiai tudást kíván. Versenyeredményekkel, imponáló továbbtanulási mutatókkal itt nehéz villogni, méltánytalan is az összehasonlítás az elit iskolákkal.

Ehelyett a megélhetésért küzdő családok gyerekeinek feszültsége a pedagóguson csapódik le, aki iskolai szociális munkásról vagy iskolapszichológusról az egyetemen hallott utoljára, a korszerű módszerek használatára nincs energiája vagy belefáradt. Ha hisz benne.

Aki megteheti, elviszi innen gyerekét a közeli település jobbnak tartott iskolájába. Ez már csak azért is erősebb iskola lesz, mert a szülők kedvezőbb induló helyzetet és jobb tanulási körülményeket tudnak teremteni gyermekeik számára. A szegregált iskolák teljesítmény-csökkentő hatását komplex kutatások igazolják. A
gyenge iskola stigmája nehezen letörölhető. A kör bezárul.

Hová vezet ez az út?

Az elmúlt 25 évben folyamatosan emelkedett Magyarországon az elkülönített oktatásban tanuló diákok aránya.

Ilyen iskolákba az adott iskolakörzetben mért arányukat jóval meghaladó mértékben járnak hátrányos helyzetű (HH) vagy halmozottan hátrányos helyzetű diákok (HHH). Közülük a legtöbben cigányok. A folyamat sokszor a spontán szegregációnak köszönhető: az iskolázottabb szülők elviszik gyerekeiket (white flight), így a körzetes iskolában többségbe kerülnek az alacsony státuszú diákok. (Ahol oktatási szegregáció lakóhelyi elkülönüléssel is párosul, ott a heterogén oktatás esélyei is ellehetetlenülnek.)

Máskor oktatáspolitikai intézkedések eredménye (célja?) az elkülönült iskola, illetve osztály.

Ebbe az irányba mutat a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok felvételiztetési rendszere, a magas státuszú családok által látogatott alapítványi iskolák, az újonnan megnyíló egyházi iskolák, az elitiskolák beiskolázási körzeteken átnyúló merítési lehetősége. A magasabb státuszú családok döntéseit az motiválja, hogy minél jobb oktatáshoz juttassák gyerekeiket és ehhez az eszközeik is megvannak. Senki nem vádolhatja őket. De mi a helyzet akkor, ha a sok, egyenként legitim döntés összeadódva, rendszerszinten olyan iskolarendszert eredményez, amely közpénzből biztosít komoly előnyt az egyik újszülöttnek a másikhoz képest?

A hátrányos helyzet és a gyermek tanulási problémáinak várható gyakorisága között szoros összefüggés van – a világon mindenhol. Az ilyen családban élő diákok számára kevés az olyan otthoni minta, ami a továbbtanulás - esélye - felé lökné őket. Egy-egy ambiciózus szülőn kívül rendre azok a szereplők ezek (tanár, ismerős, rokon, osztálytárs, igazgató), akik a saját közegen kívüliek, és aktívan beléptek egy fontos élettörténeti pillanatban (pl. átiratkozni segítettek a cigány osztályból az „a” osztályba). A mélyszegénységben élő diákok egyszínű iskoláiban kevés az ilyen minta. És kevés az olyan kortárs kapcsolat is, ami később, egy krízishelyzetben segítő kezet nyújthat. Kihez fordulunk, ha munkát keresünk? A szóba jöhető emberek köre jelentős átfedésben van az iskoláinkhoz (is) köthető emberekkel. A szegregált iskolákból kikerülők kapcsolati hálója tele lesz munkanélküli vagy napról napra elő napszámossal.

Az elkülönített oktatásban tanulók az otthonról hozott minták, a leterhelt és alulfinanszírozott pedagógusok és a pedagógiai szakmai támogatás hiánya miatt rendszerint alacsonyabb minőségű oktatásban részesülnek, mint a heterogén közegben tanuló diákok. Innen nehéz továbbmenni. A kör bezárul.

Az elkülönített oktatás áfás számlájára nem csupán a kis létszámú osztályok miatt fenntartott és kifűtött iskola minden költsége kerül, hanem az innen kikerülőknek fizetett segélyek is, ami nélkül a nyomor széle se lenne számukra elérhető.

Régen cigányosztálynak vagy „c” osztálynak hívták a szegregált tanulás tereit, ahová a nem-cigány, problémásnak tartott gyerekeket is berakták. A hivatalos cél a felzárkóztatás volt. Nem sikerült. A ma diplomás romák elsöprő többsége korábban integrált körülmények között nőtt fel és így is tanult. Az ő példájuk is mutathatja, hogy elkülönítés helyett befogadó és inklúzív módszereket alkalmazó iskolákra van szükség: kooperatív tanulásszervezési módszerekre a frontális-prédikáló oktatás helyett, helyreállító igazságszolgáltatásra és mediációra a fegyelmi helyett. A tanárok és az iskolák valódi szakmai támogatásra szorulnak. Az oktatáspolitikának és az egyre növekvő számú iskolát működtető egyházaknak is megvan a maga felelőssége. Olyan iskolákra van szükség, ahol nem csak vállveregetés (fejcsóválás?) jár a módszertani újításért, hanem, ahol rendszerszinten érvényesül a megújulás. Ahol közös élmények és sok-sok kapcsolódás van eltérő hátterű diákok között. Hacsak nem akarunk párhuzamos társadalmakat felépíteni magunk körül.

A szerzőről

Liska Márton (1980) - jogász, pedagógus. 

Fotó: Laborczi Dóra