Kötőszó

Evangélikus közéleti blog


Erős várunk...
Erős várunk...

Közismert, hogy az evangélikusok köszöntése – a 46. zsoltár alapján – így hangzik: „Erős vár a mi Istenünk”. A tőle megszokott játékosságával ezt gondolja tovább Kosztolányi Dezső, amikor így fogalmaz: „Erős várunk a nyelv”. Biblia és irodalom egymásba fonódik. A próféták, a zsoltárok vagy az…

Mit csomagoljunk még be a nyaraláshoz?
Mit csomagoljunk még be a nyaraláshoz?

„Az idén a magyarok 62 százaléka tervez nyaralást. A legtöbben (35 százalék) július második, valamint augusztus első felében (22 százalék)” – írta nemrégiben egy napilap, a 18–59 éves korosztály körében végzett reprezentatív kutatás eredményeit ismertetve. Szerző: S.-K. D. A pihenés bizony nem…

„Az asszony nem ember” – avagy hímsoviniszta volt-e a hagyományos magyar társadalom?
„Az asszony nem ember” – avagy hímsoviniszta volt-e a hagyományos magyar társadalom?

Hosszú ideje elterjedt és igen széles körben elfogadott narratíva a jelenlegi közbeszédben, hogy a hagyományos magyar társadalomban a nők elnyomása, megsemmisítése, férfiak által való leuralása volt „a normális”. Ugyanezen közbeszédben nemegyszer előkerül a még fennmaradt hagyományos társadalmi…

Lackfi János írása a földbe rejtett kincsről
Lackfi János írása a földbe rejtett kincsről

Lackfi János író, költő, műfordító a maga utánozhatatlan humorával megfűszerezve költi #joejtpuszi sorozatát a Facebookon, melyben hittel kapcsolatos írásait gyűjti egy csokorba. Nem őrült, nyereményesős Las Vegas-i éjszaka.Nem útmentén talált szatyor dollár.Nem lottóötös az égből.Hanem földbe…

A digitális világ tízparancsolata
A digitális világ tízparancsolata

A közösségi média megjelenésének köszönhetően az online életünk szépen lassan összefolyt a valósággal. Órákig, sőt, napokig tudunk bosszankodni egy-egy kommenten vagy poszton. A másfajta kommunikációs tér miatt levetkőzzük az alapvető kedvességet és tiszteletet, arctalanul sértegetünk vagy…

Ő a mi gyerekünk
Ő a mi gyerekünk
Nyíltan az örökbefogadásról

Egyre többen élnek az örökbefogadás lehetőségével, és vállalják az esetleges kockázatokat, valamint a hosszú várakozási időt, ami gyakran minimum két év. Rizikókról, félelmekről, és a mindezt fölülíró örömről beszélgettünk Petrával és Csabával, akik mindkét gyermeküket örökbe fogadták. Szerző:…

Te kihez tartozol?
Te kihez tartozol?

De nekem olyan jó Isten közelsége! Uramat, az Urat tartom oltalmamnak. Hirdetem minden tettedet. (Zsolt 73,28) Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára…

A divat ára
A divat ára
Avagy egy kezdő lépései a környezettudatosság felé

Sosem védtem annál jobban a környezetet, mint ami a minimum elvárható egy embertől. Szelektíven gyűjtöm a szemetet, addig hordom a ruháimat, amíg ki nem nyúlnak, a használt elemeket és a sütőzsírt is speciális gyűjtőhelyekre adom le, a villanyt mániákusan lekapcsolom, és „az ételt nem dobjuk ki”…

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_t_8_1.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása