Kötőszó

Közismert, hogy az evangélikusok köszöntése – a 46. zsoltár alapján – így hangzik: „Erős vár a mi Istenünk”. A tőle megszokott játékosságával ezt gondolja tovább Kosztolányi Dezső, amikor így fogalmaz: „Erős várunk a nyelv”. Biblia és irodalom egymásba fonódik. A próféták, a zsoltárok vagy az evangéliumok szóhasználata tele van irodalmi leleménnyel, és megfordítva is igaz: a szerzők újra és újra merítenek a Szentírásból. Tegyünk említést a reformátusok himnuszáról, a 90. zsoltárról is: „Tebenned bíztunk eleitől fogva”. Ezt pedig a maga lázadó módján József Attila fordítja ki a Kész a leltár első sorában: „Magamban bíztam eleitől fogva”. Nagy Gáspár aztán még ezen is csavar egyet, amikor így ír: „Magamtól féltem eleitől fogva”.

Szerző: Fabiny Tamás

A szépirodalmat valósággal átszövik a szakrális eredetű metaforák. Miként érthetné valaki Ady költészetét úgy, hogy nem ismeri az olyan fogalmak forrásvidékét, mint frigyláda, Illés szekere, Sion hegy? (Az már a „hitetlenül hívő” költő nyelvi leleménye, hogy Az izgága Jézusok című versében olyan merész jelzőt is használ, mint „elkrisztusodott”.)

Jó tudatosítani, hogy e rovat címe – Lélektől lélekig – Tóth Árpád verséből való.

Hasonlóan gazdagon merít a szépirodalom és a köznyelv a liturgia szövegéből. Az ősi eredetű istentiszteletek egyik legszebb része, amikor felhangzik a „Sursum corda”, vagyis hogy „emeljük fel szívünket!”. Az áhítat nagy pillanata ez. József Attila ennek nyomán A város peremén-ben szinte könyörögve mondja: „Emeljétek föl szívünket! Azé, / aki fölemeli” Kosztolányi pedig így határozza meg az egyedül helyes írói és emberi magatartást: „Kissé lehajtani a fejet. De a szívet, azt föl, föl, barátaim!” Himnusztöredék-ében Juhász Ferenc is beépíti egy versébe ezt a motívumot: „Emeld föl fejedet, büszke nép, / Viselted a világ szégyenét. / Emelkedj magasba, kis haza / Te, az elnyomatás iszonya / Emeld föl szívedet, nemzetem / Lángoljon a világegyetem!”

Az érdekesség kedvéért azt is meg lehet jegyezni, hogy a liturgia idegen nyelvét nem értő egyszerű emberek sokszor félreértettek és eltorzítva használtak egy-egy kifejezést. A „Kyrie eleison” („Uram, irgalmazz”) fohászból, tisztesség ne essék szólván, bizony egy szolidabb káromkodás lett: azt a kirjelejszomát… Az úrvacsora szerzési igéiből a „hoc est corpus meum” („mert ez az én testem”) pedig a hókuszpókusz kifejezésben él tovább.

A jelentések valóban változhatnak, és bizonyos bibliai kifejezések az eredetihez képest tágabb, szekuláris jelentést kapnak. Ma könnyen karizmatikusnak neveznek minden erős akaratú vezetőt, jóllehet eredetileg ez csakis az Isten kegyelmi ajándékával, karizmájával rendelkezőkre volt érvényes. Sápadtabbá válik az apokalipszis kifejezés is, amikor már nem a végítélettel kapcsolatos titkok feltárását, hanem sokféle földi katasztrófát is értünk rajta. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy az olyan, eredetileg csakis Isten számára fenntartott szavak, mint az imád, az oltári vagy éppen az istenít miképpen nyertek sekélyes értelmet.

Vannak bibliai metaforák, amelyeket a mai köznyelv nem az eredeti értelemben, hanem adott esetben azzal éppenséggel ellentétes tartalommal használ. Ha ugyanis azt mondjuk, hogy „nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal”, az kifejezetten a szervezetlenséget és összevisszaságot jelenti. Jézus viszont pozitív értelemben használta ezt a szokatlan képet: önzetlenül, szinte önmagunk számára is észrevétlenül kell adakoznunk úgy, hogy „ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb” (Mt 6,3). A „pusztába kiáltott szó” is a hiábavalóságot jelenti, jóllehet Keresztelő János – Ézsaiás nyomán – önmaga prófétai küldetését, a Messiás érkezésének előkészítését határozza így meg: „Kiáltó szava hangzik a pusztában: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!” (Lk 3,4)

Arra bíztatom a hallgatót, hogy olvasson igényes irodalmat, és forgassa bátran a Bibliát. Egyszerre vallhatjuk, hogy „Erős várunk a nyelv” és „Erős vár a mi Istenünk.” Remélem, hogy ez a jegyzet nem marad pusztába kiáltott szó…

Elhangzott a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában 2019. augusztus 4-én (Lélektől lélekig rovat).