Hrodna – A hírekből ismerjük, igen feszült a helyzet Belaruszban. Az országban van egy kicsi evangélikus egyház is, amely tagja a Lutheránus Világszövetségnek. Minszkben és a tüntetések másik helyszínén, Hrodnában (Grodno) is van templomuk. „Evangélikus templomunk a város központjában található. Az…
Hetven éve, 1948. december 10-én fogadta el az Egyesült Nemzetek Szervezete az Emberi jogok egyetemes nyilatkozatát, ezért december 10-e az emberi jogok világnapja. Ennek alkalmából a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) arra biztatta a tagállamok globális szövetségeit, hogy erősítsék meg a nyilatkozat…
2017-ben Namíbiában rendezték meg a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) 12. nagygyűlését. Ott voltak a Magyarországi Evangélikus Egyház képviselőt is. Garai Szilvia LVSZ ifjúsági delegált, teológus-hallgató személyes beszámolóiból válogattunk, hogy kicsit közelebb kerüljünk a világméretű eseményhez és…
Az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa befogadószülőket keres menekült gyermekek befogadására, a gyerekekről való átmeneti gondoskodás céljából. A gyerekkorú menekültek és kiemelten a kísérő nélküli kiskorú menekültek különösen sérülékeny csoport. Minden támogatást meg kell kapniuk ahhoz, hogy…
Múlt héten a helyzet újra elmérgesedett Aleppóban, és sokáig nem sokat lehetett megtudni arról hivatalos úton, hogy mi is történik a szír városban, de a közösségi médiafelületeket elárasztották a lerohant városrészben rekedt emberek utolsó üzenetei és a civilek biztonságos evakuálása is bizonytalan…