Kötőszó

Evangélikus közéleti blog


Hogyan is bízhatnánk meg újra egy ügynökben?
Hogyan is bízhatnánk meg újra egy ügynökben?
Ügynökügy Magyarországon és az egyházban

Múltfeldolgozás, ügynökügyek, emlékezetpolitika címmel szervezett előadást az Eötvös József Csoport 2018. január 17-én a Párbeszéd Háza Pázmány Péter termében. A vitán Sólyom László volt köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság egykori elnöke, valamint két történész, Ungváry Krisztián és Stefano…

A körülmények hatalma – Prőhle Gergely az ügynökkérdésről
A körülmények hatalma – Prőhle Gergely az ügynökkérdésről

Az Ökumenikus Segélyszervezet (MÖS) elnök-igazgatójának ügynökmúltjával kapcsolatos, a Magyar Nemzet hasábjain április végén megjelent írás és annak számos következménye viszonylag hosszú időn át foglalkoztatta az egyházon kívüli és belüli közvéleményt. Több fórumon alakult ki kisebb-nagyobb vita…

Lehel László: Mozgásteret kínáltak, és én nem mondtam nemet
Lehel László: Mozgásteret kínáltak, és én nem mondtam nemet

Öt nappal ezelőtt terjedelmes cikk jelent meg a Magyar Nemzetben, amely részletesen feltárja Lehel Lászlónak, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatójának, evangélikus lelkésznek a titkosszolgálati múltját: „Filozófus” fedőnéven az állambiztonság beszervezett ügynöke volt. Lehel László…

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
mevelet1516_r.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása