Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Barátságok tragédiák árnyékában
Sírás-nevetés színházban és moziban

A felnőttkori barátság az egyik legértékesebb kapcsolat. Hiszen a szeretteink mellett a barátokra számíthatunk, támaszkodhatunk a nehéz időszakokban, de az örömeinket, sikereinket is velük osztjuk meg a legszívesebben. A József Attila Színház új darabja, a Sírpiknik és a Téli szünet című mozifilm is három-három ember – egymástól nagyon különböző személyiségek – szövetségéről mesél. Mindkét alkotást örömmel ajánljuk olvasóink figyelmébe.

Szerző: Csanálosi Beáta | Fotó: József Attila Színház, UIP-Dunafilm
kallai-toth_anett-jozsef_attila_szinhaz_2.jpg

Magányos szívek. Könnyed szórakozást ígér a József Attila Színházban az Ivan Menchell Temetői klub című darabjából készült komédia, a Sírpiknik, ám a néző végül sokkal többet kap ennél. Az előadás ugyanis olyan fontos témákat jár körbe, mint a barátság, a veszteség feldolgozása és az újrakezdés. Mindezt humorral, mégis kellő empátiával.

A történetben három barátnő havonta egyszer kilátogat a temetőbe, hogy ott megemlékezzenek elhunyt férjeikről. Az özvegyek különbözőképpen viszonyulnak a „sírpiknikhez”, attól függően, hol tartanak a saját traumájuk feldolgozásában. Doris még a gyászmunka elején jár, Lucille viszont már alig várja, hogy belevesse magát egy új kapcsolatba. Kettejük között valahol félúton áll Ida, aki nem szeretne egyedül maradni, de úgy érzi, még nem áll készen arra, hogy újra randevúzni kezdjen. A trió látszólag megbonthatatlan egységét végül egy özvegyember, Sam (Gazdag Tibor) felbukkanása kezdi ki.

Vajon túléli a három nő több évtizedes barátsága, ha a sármos férfi közülük az egyiket választja következő társául? A hoppon maradt két barátnőnek van-e joga ahhoz, hogy a háta mögött beleavatkozzon a harmadik életébe, még ha jó szándék vezérli is őket? Elítélendő-e az, aki az újrakezdés mellett dönt?

Guelmino Sándornak ez az első rendezése a József Attila Színházban, ám a darab szereposztása telitalálat. Pikali Gerda tökéletesen hozza a temperamentumos, kikapósnak mutatkozó Lucille-t. Szabó Gabi Dorisa épp az ellenkezője: visszafogott, a sorsába beletörődő, a régi szokásaihoz a végletekig ragaszkodó nő. Fehér Anna Idája igazi álmodozó, aki titkon bízik abban, hogy még nem kell végleg lemondania a boldogságról. Mellettük Gazdag Tibor is jól belesimul a látszólag magabiztos, ám kétségek között vergődő hentes szerepébe.

A felhőtlen szórakozás tehát garantált, de azért érdemes papír zsebkendőt is bekészíteni, mert az előadás megrendítő pillanatokat is tartogat a nézők számára.

Sírpiknik. Komédia. József Attila Színház. Szereplők: Fehér Anna, Szabó Gabi, Pikali Gerda, Gazdag Tibor, Urbán-Szabó Fanni. Rendező: Guelmino Sándor

 ho_14895_r_foto_uip-duna_film.jpg

Sebzett lelkek. Teljesen másféle barátságról mesél Alexander Payne filmje, a hetvenes években játszódó Téli szünet (The Holdovers). Az egyetlen hasonlóság, hogy itt is három igencsak különböző egyéniség sorsa fonódik össze, még ha csak rövid időre is.

A bentlakásos elit középiskola, a New England-i Barton Akadémia okos, ám renitens diákja, Angus Tully (Dominic Sessa), a szigorú, hagyománytisztelő történelemtanár (Paul Giamatti) és a fiát a vietnámi háborúban elvesztő szakácsnő (Da’Vine Joy Randolph) a karácsonyi szünetre az intézményben reked. Egyikük sem vágyik a kényszerű összezártságra, ám végül kiderül: jobb nem is történhetett volna velük. Mert a magányos, depressziós, sebzett lelkek a kezdeti ellentétek ellenére lassanként összecsiszolódnak. Amint jobban megismerkednek, beigazolódik, hogy több a közös vonásuk, mint bárki gondolta volna. Szép lassan felfedik a titkaikat, fájdalmaikat, és bízni kezdenek egymásban.

A színészek valósággal lubickolnak a szerepükben. Nem véletlen, hogy Paul Giamatti és Da’Vine Joy Randolph is Oscar-jelölést kapott, ám végül csak utóbbi vihette haza az aranyszobrocskát az alakításáért.
Igazán szívmelengető történetet kapunk, amely ugyan nem nélkülözi a humort, de alapjában véve mélyen drámai húrokat penget. Ennek megfelelően a vége sem tipikus hollywoodi happy end.

Téli szünet (The Holdovers). Amerikai vígjáték, filmdráma. Főbb szerepekben: Paul Giamatti, Da’Vine Joy Randolph, Dominic Sessa. Rendező: Alexander Payne

Az írás eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2024. április 7-14.–i 89. évfolyam 13–14. számában jelent meg. Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), a Huszár Gál könyvkereskedésben (Budapest V., Deák tér 4.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a kiado@lutheran.hu e-​mail-címen, nyomtatott vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján. 

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr518370895

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet1314_tr_1.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása