Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Kávé a Titanicon

Háromszor úszott a tudatomba nemrégiben a legendás luxushajó története, megvilágítva számomra az eltagadhatatlan tényt, hogy egy hajóban evezünk, függetlenül attól, hogy első vagy másodosztályra váltunk-e jegyet, és hogy miféle jelszavakat, életigazságokat lobogtat a szél sajátnak hitt, dagadó vitorláinkon…

Szerző és fotó: Kinyik Anita
img_20231008_091125.jpg

Legutóbb egy újonnan nyílt családias belvárosi kávézó dekoratőrként dolgozó tulajdonosa mesélte, hogy annak a cégnek a – letisztult dizájnú – porceláncsészéiben kínálják kávézójukban az olasz eszpresszót, kapucsínót, vagy amit csak áhít a betévedő, amely cég termékeiből egykor a Titanicon is felszolgáltak. Ittam a szavait és a tejhab virággal díszített remeket a nagynevű csészéből. (Beszélgetésünk az Evangélikus Élet magazin következő, október 15–22-ei számában lesz olvasható.)

Másodszor egy napsütéses őszi napon ültem le egy újabb kávé mellett aktuális recenzálandó könyvem – Gáncs Tamás múlt héten bemutatott, Filterek nélküli mennyország című kötete – társaságában, amikor szíven ütött egy újabb titanicos történet. A kötetben a meglepő adalék Lukács evangéliumának egy igehelyéhez (Lk 13,22–30) kommentárként fűzve, a hogyan lesznek elsőkből utolsók, illetve utolsókból elsők tematikában kapott helyet:

„Gimnáziumi történelemtanárom nagyapja három perccel lekéste a Titanicot. A 20. század egyik legtitokzatosabb tragédiájának tárgyalása kapcsán mesélte Lukács tanár úr, hogy bizony, ha akkor a nagyapja nem kési le a Titanicot, akkor valószínűleg ő sem állhatna most előttünk, elemezve a luxushajó drámáját. Utolsók, elsők…”

img_20231002_152054.jpg

Harmadszorra őszi hangulatkeltés vágyával serénykedtünk a kislányommal idehaza. A bátyja táskájából előhúztam egy megtépázott őszi műalkotást, mely láthatóan rekonstrukcióra szorult, és a préselés motivációjával ütöttem föl a könyvespolcomon található legvastagabb könyvet – az újvidéki Forum Könyvkiadó Intézet gyönyörű Vajdasági ládafia című ismeretterjesztő kötetét – épp a Titanic történetéhez kapcsolódó fejezetnél (a nyitóképen – a szerk.). A felcsapott oldal annak a szabadkai hajóorvosnak és írónak a munkásságáról tudósít, aki a tragédia napján a Carpathia nevezetű hajón teljesített szolgálatot. Bár a Carpathia a Titanic segítségére sietett, „az 55.000 tonnás hajókolosszus, az angol hajóipar legújabb büszkesége” eltűnt, már csak hajótörötteken segíthettek. Munk Artúr önéletírásában a tragédia kevéssé közismert hátterét is megvilágítja:

„Bál volt a Titanicon, búcsúbál, amelyen a kapitány és a tisztikar is részt vett. Az ünnepi táncmulatság természetesen az elsőosztály helyiségeiben zajlott le, ahová erre az első útra csak kiváltságos, befolyásos emberek juthattak be: matrózai elmondották, hogy a megfigyelő őr idejében jelentést tett a veszélyről, a jéghegyek közelségéről, de a hajó kapitánya és a társaság igazgatója kiadta a parancsot: végsőkig kell fokozni a sebességet. Közben leszállt a köd, szólt a zene, állt a bál, folyt a pezsgő. Különösen a hajó kapitánya volt elemében. Siker esetén nagy díjat helyeztek neki kilátásba.”

Szeretem, amikor úgy belemerülök egy történetbe, hogy közben a kávém is kihűl. És szeretek eljátszani a gondolattal, hogy vajon magam hogyan szaladtam volna a kikötőben, jegyemet lobogtatva a távolodó luxushajó után, mint a föntebb megidézett, későn érkező nagypapa. Annak elképzelése, hogy a tragédia közepette a szomorú esetről olvasó mennyire tudott volna másokra is tekintettel lenni, nem csak magát menteni, már kényesebb, kevésbé kávézós könnyedségű kérdés… A Titanickal történteket Munk Artúr mindenesetre így summázza:

„Húsz mentőcsónak volt a fedélzet peremén elhelyezve, de a nagy pánikban nem használták ki valamennyit és a leeresztett csónakokban még legalább 300 ember számára lett volna férőhely. A mentőcsónakok közül háromnak még az evezői is hiányoztak. A legtöbb megmentett nő szegény munkásasszony volt. Az elsőosztályú utasok között két amerikai milliomosnő is utazott: Mrs. Astor és Conntes of Rothes. Astor, a híres new yorki pénzember elpusztult. Így esett másfélezer ember a könnyelműség és dicsvágy áldozatául.”

Mindeközben persze technológiai szinten a Titanicot már meghaladtuk, tragédiája azonban különösebb (ön)reflexióra nem hívja az egymással versengő mai hajótársaságokat sem, ahogy ezt egy korábbi írásunk a nyáron próbaútjára induló Icon of the Seas elnevezésű hajóról elmélkedve a Kötőszó blog olvasói elé tárta: „Az öt Titanic méretű (!) gigahajó 2024-ben indul majd el hivatalosan. Húsz emeletén kétezer-háromszázötven fős személyzet gondoskodik az ötezer-hatszáztíz utas kényelméről.”

Nincs új a nap alatt. De mindennap van lehetőségünk – egy jó kávé mellett vagy akár helyett – kényelmes életünket nagyobb távlatokban, szélesebb összefüggésekben megvizsgálni. És a hálaadás mellett porszemlétünket elismerni.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr2118231095

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_t.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása