A pedagógusi pálya „értékteremtő, kreatív munkának számítson, valamiféle szakmai önállóságot ígérjen, ami összefügg a decentralizációval. Legyenek saját iskolai tantervek, legyen mozgástér, nagyobb igazgatói szabadság, kísérletezésre való lehetőség és ehhez anyagi források”. Setényi János oktatáskutató szerint a magasabb bérek mellett ez kell ahhoz, hogy többen válasszák a tanári hivatást. A Mathias Corvinus Collegium Tanuláskutató Intézetének igazgatójával az Evangélikus.hu készített nagyinterjút Csillapítja-e a szomjúságot az iskola? címmel. Ebből szemlézünk néhány gondolatot.
Szerző: Vitális Judit | Fotó: Magyari Márton
Ugyan a tudás ma már számos más helyről és formában is elérhető, a gyerekek – amikor épp nincs szünet – mégis minden reggel bemennek az iskolának nevezett kőházakba. A tanári szerep viszont pont az említett tanulási paradicsom okán átalakulóban van. Az interjúban Setényi János olyan tantervi reformokat említ, amelyekben a tanárok „a hangszálaikat már nem rezegtetik napi nyolc órában”. A klasszikus tanórák egy részét kérdezésre, párbeszédre, közös gondolkodásra épülő munkaformák váltják fel. A tanulók által már elolvasott tananyag szokratikus feldolgozása nagyobb hozzáadott értéket hordoz.
Az oktatáskutató szerint kihívást jelent az is, hogy „az érdemi tanulás, a fontos dolgok, izgalmas felfedezések jelentős része ma már jórészt a sulin kívül történik. És ez is egy nagy gyengesége az oktatásnak: hogy nem tudja ezeket a kívül tanult dolgokat bekapcsolni az iskolai oktatásba.”
További kritikaként fogalmazza meg az is, hogy „a pedagógiának jelenleg nincsen elfogadott demokratikus szakmai nyelvezete. Ha nem tudjuk elmondani, hogy mit csinálunk, akkor miért csodálkozunk azon, hogy nem értik, mit csinálunk?!” Ez is magyarázza, hogy miért alacsony a pálya társadalmi megbecsültsége.
A szakember hosszú évek óta működik együtt a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának Nevelési és Oktatási Osztályával. Részt vett a 2021 novemberében elfogadott, „Gyümölcsöt teremjetek” című evangélikus köznevelési stratégia megfogalmazásában, és a megvalósítását is figyelemmel kíséri. Az interjúban ezért szó esik arról is, mitől lesz valóban keresztény egy iskola, és hogyan töltheti be jól a feladatát egy egyházi fenntartásban lévő intézmény.
„Ez a fő kérdés: hogy egy egyházi gimnáziumban érettségizett, tehetséges és egyetemen továbbtanuló fiatalnak van-e bármi olyan hozzáadott értéke, ami a jézusi útra emlékeztet – fogalmaz Setényi János. – A keresztény embernek egyetlen mércéje van, a cselekedetei. És ezen a téren sajnos egy átlagos, szekularizált gimnáziumban végzett és egy egyházi gimnáziumban végzett fiatal között drámai különbséget egyelőre nem látok. A korai egyházatyák könyörtelenségével tartanám az önvizsgálatot. Szép dolog a közösség, a rítusok felvétele – de a végső vizsga az, hogy a fiatal felnőttek, akik az egyházi iskolákból kikerülnek, mutatnak-e bármilyen morális többletet, akár csak a legszerényebbet, a többi társukhoz képest. Ha egy ateista, liberális gimnáziumból kikerülő és jólelkű, becsületes gyerek adott esetben magasabb morált produkál, mint az egyházi iskolából érkező fiatal, akkor az nagyon szomorú. Ha meg nem így van, akkor van okunk a reményre.”
A beszélgetés érinti az először a romantika korában megjelenő, de ma is őrjöngő és a szülők között hisztériát eredményező gyerekkultuszt, és azt is, hogy a diákok részéről miért nem jár már automatikusan a tisztelet az idősebbeknek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
