Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Lelki teljesítménytúra

Lélegzetelállító tájakban gyönyörködhetünk a nézőtér kényelmes székeiből a Járatlan utakon című filmet nézve. Mégsem természetfilm képsorai peregnek a vásznon. Ez az ízig-vérig francia mozi ennél sokkal izgalmasabb, mind emberileg, mind szellemileg többet ad: a főhős vándorlásának és belső utazásának is részesei lehetünk.

Szerző: Kézdi Beáta | Fotó: Cirko FIlm
cirko_film_jaratlan_utakon.jpg

Pierre, a történet főszereplője sikeres író. Szakmailag és magánéletileg egyaránt a lába előtt hever Párizs. Ennek megfelelően, egész életében extrém élményeket, fergeteges bulikat, gyönyörű nőket hajszolt, hogy mindezek közben önmagát is próbálja megtalálni. Szabad madárként a saját szabályai szerint élt, és így is választotta maga mellé „úti” társait, ha pedig veszélyeztetve érezte a függetlenségét, egyszerűen továbblépett.

Aztán egy adrenalinban és alkoholban is gazdag este megváltoztatja az életét. Szokásához híven a rá jellemző vagánysággal az ereszen felkapaszkodva, az ablakpárkányokon mászva közelítené meg barátjának a lakását – ám a mélybe zuhan. Nyolc méter magasból a földre esve szinte minden csontja eltörik. A kómából magához térve kiderül: örülhet, hogy él, de hosszas rehabilitációra lenne szüksége. Barátai és orvosai tanácsa ellenére mégis úgy dönt, hogy nagy útra indul: Provence-tól egészen a Mont-Saint-Michel-szigetig átszeli Franciaországot. Nem hagyományos turistautakon, hanem elfeledett, járatlan ösvényeken, mezőkön és hegyeken, a legbarátságtalanabb és a legszebb vidékeken gyalogol ezerháromszáz kilométert, egyedül – néha pedig épp fontos útitársakkal.

A Sylvain Tesson francia író és utazó valós eseményeken alapuló története alapján készült Járatlan utakon című mozi a természethez való (újra)kapcsolódásról, az önmagunkkal való szembenézésről és az ezt követő önismeretre jutásról, az akaraterőről, a gyógyulási folyamatról, az egészséges emberi kötődésekről és természetesen az újrakezdésről szól. A főszereplő, az Oscar-díjas Jean Dujardin az alakításával végig fenntartja a figyelmet. Laza eleganciával hozza az aranyifjút éppúgy, ahogyan a fizikailag és lelkileg is megtört, de még így is sármos, ám már sokkal inkább befelé figyelő túrázót.

A filmet már csak azért is érdemes megnézni, mert Pierre-rel együtt lenyűgöző – általunk talán sosem bejárható – tájakon barangolhatunk. Ugyanakkor lehetőséget kapunk elgondolkodni a saját életünkön: hova tartottunk eddig, és mi az, amin éppen itt lenne az ideje változtatni; hogyan rendezzük magunkban a kapcsolatainkat – élő vagy elhunyt – szüleinkkel, rokonainkkal; hogyan engedjünk el olyan dolgokat, amelyek nem építik az életünket és a jövőnket, hanem visszarántanak a múltba.

Önismereti útkeresőknek vagy már úton lévőknek erősen ajánlott ez a franciás humorral átszőtt filmalkotás, amely a mai köz- és magánéleti küzdelmeinket is hűen ábrázoló, mélyenszántó és felemelő moziélmény.

***

Járatlan utakon. Francia film. Főszereplő: Jean Dujardin. Írta: Sylvain Tesson. Rendezte: Denis Imbert.
(95 perc)

Az írás eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2023. június 11-18–i 88. évfolyam 23–24. számában jelent meg. Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a kiado@lutheran.hu e-mail-címen, vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr2318140040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet1314_tr_1.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása