Kötőszó

Amikor fölkerül az „ó”-ra az ékezet, és kitör a vakáció, olyan végtelennek tűnik még a nyár. Aztán augusztus 20-a körül minden megváltozik. A tanszerlista tételeit pipáljuk. Innentől azon kaptam magunkat, hogy lassítani, megállítani igyekszünk az időt, miközben nyár közepén annyi „unatkozom” vagy épp „nem akarom” volt, és didaktikus éllel többször elhangzott: „Na, majd az iskolában…”

Szerző: Kinyik Anita

Szeptemberrel újra a „rendes kerékvágásba” kerül minden. Előkerülnek a dolgos hétköznapok eszközei, megjelenik a „társadalmi nyomás”: mezítlábra cipő, trikóra „rendes ruha”, a hátakra táska kerül. Annak rendje és módja szerint.

De miért kell iskolába menni?! – hangzik a renitens kérdés. Hogy aztán még jobban tudj örülni a következő nyárnak – hangzik a nem túl meggyőző felelet. Persze az összefüggés még nincs meg. „Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak” – int a Prédikátor könyve (3,1; Károli-fordítás). A teremtésnek is rendje van, a munkának is rendje van, a hétnek is rendje van: a hetedik napon a pihenés ideje van. Az évszakoknak, a vetésnek és aratásnak is ideje van.

Forog a nagy időkerék, és ennek profán valósága: a hétköznapjaink. Amelyeknek a szürke jelző ellenére ezerféle színe, attitűdje, irányultsága lehet. Szabadságunkban áll ugyanis „újraszínezni” őket.

Nyáron az ember – jó esetben – nyaral, élni tud a szabadidő adta lehetőségekkel, a nyár kínálta örömökkel. Télen pedig, ha téli álmot nem alszik is, „telel”, más üzemmódra kapcsol, mert test és lélek is mást kíván ilyenkor. Aki jól sáfárkodik az idejével, aki „a rendelt idő” szerint él és cselekszik, vagyis beleáll abba, amit a jelene hoz – örömöt és gondot, békét és békétlenséget, kihívást, leckét, feladatot –, az egy nagyobb rendbe illeszkedik.

Persze ez folyamatos erőfeszítést igényel. Mindennap meg kell nyitni magunkban az „operációs rendszert” a további tevékenységekhez, ez a lépés kihagyhatatlan, enélkül nem működik. Az ember megnyitja, és aztán a használni kívánt programokat futtatja. Olykor az első rutinmozdulat is nehézkes. Ha nem elég éber, már reggel megkörnyékezik az árnyak, és a fejére szállnak. Megvillantják a keserítő „sziszifuszi” aspektust és egyéb lejtmenetbe állító kísértéseket, amelyek folyton az ember körül ólálkodnak. Nem véletlenül hirdette Luther Márton a napi megtérés szükségességét.

Minden rendben? – fordult hozzám egy ismerősöm nemrég. Épp általános kisgyerekes fejetlenséget éltem meg, és ironikusan azt feleltem, voltaképp semmi nincs rendben. Aztán gyorsan hozzátettem, hogy persze ez most így van rendjén. Merthogy a rend relatív fogalom, és nem elsősorban külsőségekben nyilvánul meg. Bár a pszichológia már bebizonyította azt is, hogy a benső rend helyreállításáért tehetünk külső környezetünkben is egészen egyszerű dolgokat. Tehát a rend nem is a dolgok sormintát követő, mindenkinek megfelelni igyekvő, pedáns, példás, dicséretet érdemlő voltát jelenti, inkább egyfajta személyes egyensúlyt.

Rendben vagy magaddal? El tudod fogadni a gyengeségeidet? Oda tudod bízni a nehézségeidet? Képes vagy nem „a tükröt” átkozni, ha görbének tűnik a kép? Ha rendezed soraidat, a kép körvonalazódik, tisztul. Minden leegyszerűsödik. Hogy mi legyen a következő lépés, adja magát. És te is magadat adod. Ha rendben, vagyis békében vagy magaddal, vállalni tudod a felelősséget, az eredményesség mellett a kudarcot és a hibázást is a hétköznapokban – mert mindkettő benne van a pakliban. „Tartsd meg a rendet, és a rend megtart téged” – Szent Benedek intelmével lutheránusként is élhetünk a mostani munka- és tanévkezdéskor.

Borítókép: Unsplash.com/Elena Mozhvilo