„…érzi magát” – ez a szófordulat szerepelt a legutóbbi népszámláláskor a kérdőíven a vallási közösséghez, felekezethez való tartozásunkra rákérdező sorban. A megfogalmazás azt sugallja, mintha a valódi válasz nem a keresztlevél vagy a konfirmáció helyszíne szerinti „állapotban” gyökerezne, hanem abban, hogy (keresztény) hitünk megélésekor hol vagyunk otthon, és kikkel vállalunk rokonságot.
Szerző: Vitális Judit
Melyek azok a kifejezések, amelyekkel elhelyezzük magunkat a világban, amelyek „egyek” velünk, és amelyeket a legmeghatározóbbnak érzünk önmagunkkal kapcsolatban? Ezek adják ugyanis az identitásunkat.
Ha arra kérnek minket, soroljunk néhány hívószót, jellemzően származásunk, foglalkozásunk, családi állapotunk, esetleg néhány múltbeli eseményhez való kapcsolódásunk (például volt fasori diák, holokauszttúlélő, molesztálás áldozata és így tovább) alapján tesszük ezt meg. A mindennapokban – hacsak, mondjuk, a hivatásunkkal-munkahelyünkkel nincs szoros összefüggésben – nem feltétlenül valljuk meg teljes természetességgel és magától értetődő módon a transzcendenshez, a hithez fűződő viszonyunkat, vagy nevezzük meg azt a közösséget, amelyben megéljük ezt. Nem azzal kezdjük vagy épp fejezzük be a mondatot, hogy „evangélikus vagyok”.
A Magyarországi Evangélikus Egyház Kötőszó Live című beszélgetéssorozata az evangélikusság különböző aspektusait járja körül. Egyszerre ad támpontokat ahhoz, hogy (újra) tudatosítsuk magukban, kik vagyunk, és mi a felelősségünk, és mutat be minket a „világ” felé. Az első rész a „közösségért dolgozunk”, a második epizód a „segítő kezet nyújtunk” szlogent járta körül. A január 18-i harmadik adásban pedig – ezúttal is Nagy Ildi moderálása mellett – a „hagyományokat teremtünk” fordulatból kiindulva beszélgetett Szlaukó-Bobál Orsolya ceglédi evangélikus lelkész és Antal Adrián, a TrollFoci szerkesztő-műsorvezetője.
Lutheránus identitásuk közös nevezőit keresve hamar előkerültek azok a kulcsszavak, amely az evangélikus egyház egészére nézve is igazak: Orsolya életében meghatározó, hogy szlovák, Adriánéban pedig hogy sváb gyökerű közösségből jön. Mindketten evangélikus–katolikus vegyes házasságban születtek, és evangélikus gimnazistaként megélték azt, hogy a saját iskolájukban (is) kisebbségben vannak. Egyetemistaként – Orsolya a teológia mellett klasszika-filológiát és néprajzot is tanult, Adrián Pécsett végzett – kortársaiktól döntően pozitív visszajelzéseket hallottak egyházunkról, amikor kiderült, hogy hozzánk tartoznak.
„Pozitív értelemben vagyunk konzervatívok, mégis nyitottak” – fogalmazott a műsorban Adrián, míg Orsolya a hídszerepünket hangsúlyozta. Nemcsak a felekezetek közötti kapcsolódás esetében érzi ezt, hanem abban is, hogy jó értelemben vett könnyedséggel tudunk megszólítani másokat. Ő egyébként a személyes beszélgetések és a nyilvános szereplések során tudatosan kerüli a kívülállók számára túlságosan bennfentesnek tűnő kifejezéseket (például kazuálé vagy parókia).
Az egyéni bizonyságtétel sokkal nehezebb, mint a prédikáció – véli a lelkésznő. Hogyan mutatkozik meg az életemen, jelenik meg a hétköznapjaimban az, hogy keresztény vagyok, és az evangélikus egyházhoz tartozom? Beszélhetünk úgy magunkról, hogy a másiknak esze ágában sem lesz jobban megismerni minket – és úgy is, hogy kedvet ébresztünk benne erre.
A műsor az elnéptelenedő települések és a fogyatkozó gyülekezetek kapcsán érintette azt is, hogy mit kezdünk az épületeinkkel, és milyen célokra használjuk őket. Adrián Norvégiában tanult fél évet, ott például Isten házában egyetemi előadásokat is tartottak. Orsolya már sokszor gondolt arra, milyen jó lenne a zenetanítás, -tanulás szolgálatába állítani a Bach-orgonájukat.
Az első osztályos hittantananyagban van egy lecke Otthonom a templom címmel. Amikor a lelkésznő ezt tanítja, mindig átviszi a gyerekeket a templomba, és megengedi nekik, hogy mindent megnézzenek, megérintsenek. „A finn evangélikusoknak van egy mondásuk: az az otthonod, ahol egyszer már ott aludtál – idézte a műsorban Orsolya. – A konfirmáció után ezért mindig megszervezem azt is, hogy a fiatalokkal a templomban töltsünk egy éjszakát. Egy ilyen élmény után legközelebb érezhetően másképp jönnek el az istentiszteletekre is.”
***
Milyen helyzetekben hangozhat el, hogy „erős vár a mi Istenünk”? Mit jelképez a Luther-rózsa? Milyen kulturális-szellemi örökséget őriz meg és ad tovább az utókornak a Magyarországi Evangélikus Egyház, és hogyan fordul az őt körülvevő világ felé? Az alábbi videóban Fabiny Tamás elnök-püspök beszél olyan szokásokról és hagyományokról, amelyek a lutheránus identitás fontos elemei lehetnek. A Magyarországi Evangélikus Egyház a Kötőszó Live sorozat mellett az Evangélikusok vagyunk – És te? kampánnyal is a 2022-as népszámlálásra és a vallási, felekezeti kérdés megválaszolásának fontosságára hívja fel a figyelmet.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
