Számtalan elmélet született a betlehemi csillag jelenségének megfejtésére. Az érdekes eszmefuttatások mellett azonban mi most inkább annak jártunk utána, mit üzen nekünk ma a kétezer évvel ezelőtti nagy fényesség.
Szerző: Homoki Pál evangélikus lelkész
„Lángos csillag állt felettünk, / gyalog jöttünk, mert siettünk…” – gyermekkorunk karácsonyi betlehemeseit idézi fel a mindenki számára ismert József Attila-verstöredék. Látjuk magunk előtt, miként elevenedik meg a betlehemi puszta, és hogyan keltek útra a pásztorok az angyalok éneke nyomán, hogy meglátogassák az iruló-piruló Máriát és a mindennél jelentőségteljesebb kisdedet. Velük együtt érkeznek a bölcsek a messzi napkeletről, akiket ez az ékes, fényes „lángos csillag” vezet.
Vitathatatlan tény, hogy nagyon sokak érdeklődését felkeltette az elmúlt kétezer évben a betlehemi csillag képe és misztériuma. Az évszázadok folyamán érdeklődéssel, sokszor már-már vágyvezérelten foglalkoztak vele csillagászok, papok, teológusok, művészek, polihisztorok. Vallási tartalma mellett – hogy ez az asztrológiai jelenség Jézus születésének helyét jelölte – számtalan elmélet is köthető hozzá.
Az egyik legelső az Egyiptomban élt Órigenész egyházatyától származik. Szerinte a Máté evangéliumában említett csillag üstökös kellett, hogy legyen, amelyet követve jutottak el a káldeus bölcsek a Betlehemben megszületett kisded Jézushoz. Órigenészt nagy eséllyel a 218 tavaszán látható Halley-üstökös megfigyelése vezethette erre a következtetésre. Krisztus születése előtt 240-ben kínai csillagászok már megfigyelték és lejegyezték a Halley-üstökös feltűnését, amely Jézus születése körül, Kr. e. 12-ben valóban újra látható volt az égbolton.
Ismert elképzelések még a csillaggal kapcsolatban a Molnar- és a Ferrari-féle elmélet. A mindmáig leginkább elfogadott elgondolás azonban Johannes Kepler német matematikus-csillagász nevéhez köthető, aki 1603–04-es megfigyelései alapján új elmélettel állt elő. Szerinte a betlehemi csillag nem üstökös volt, hanem a Jupiter és a Szaturnusz bolygó együttállásából adódó, úgynevezett szupernóvajelenség. E két bolygó ugyanis a Földről nézve húszévenként találkozik, hétszázkilencvennégy évenként pedig azonos csillagképben hoz létre hármas konjunkciót. Kepler számításai szerint Kr. e. 7-ben ilyen hármas konjunkció volt a Halak csillagképben.
Mivel a Jupitert a királyok, a Szaturnuszt a zsidók csillagának tartották, a Halak csillagkép pedig az ókori asztronómiában egyértelműen a születésre utalt, az evangéliumban említett égi jelenség üzenete nem lehetett kérdés a valóban fejlett csillagászati ismeretekkel rendelkező babiloni bölcsek számára. 1925-ben Paul Schnabel német történész megfejtett egy ókori ékírásos babilóniai táblát, amely szerint a babilóniai csillagászok korábbi megfigyeléseik és számításaik alapján ténylegesen előre tudhattak e rendkívüli jelenségről, és érthették is, hogy mit jelent. Előre tudták, hogy a majdan feltűnő csillag a zsidók jelentős királyának jöttét jelöli.
Mit ért mindebből a mai kor embere? Milyen üzenetet hordoz számunkra, a posztmodern kor emberének karácsonyi, adventi készülődésében a betlehemi csillag?
Minimum annyit, hogy ezek szerint Isten jeleket ad. Isten jeleket adott akkor és ott, és Isten jeleket ad ma is, most is, itt is. Hagyjuk-e, hogy megszólítson minket? Adventi készülődésünk, hívő vagy hitetlen, esetleg Istent kereső szívünk és szemünk meglátja-e ma is a megmutatkozó isteni jelenlétet? Fagyoskodó árusokban, segítséget kérő koldusokban, fenyőfát vállukon cipelő apukákban, a harmadik oltásuk után félelem nélkül unokapuszilgatásra készülő nagymamákban…
Isten jeleket ad. Szeretetének legnagyobb jele minden év karácsonyán érkezik. Jézusnak hívják.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
