Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Hogyan enyhítsd a poszt-Covid-szindróma tüneteit? – Interjú Dorn Krisztina pszichoterapeutával

Bár a járvány harmadik hulláma mostanra talán elmúlt, a lelki hatásait még sokáig érezhetjük. Dorn Krisztina pszicho-, pár- és családterapeutát arról kérdeztük, miként élték meg a különböző korosztályok a járvánnyal járó bizonytalanságot és félelmet, és mit tehetünk annak érdekében, hogy enyhítsük a járvány okozta mentális problémák hosszú távú hatásait.

Szerző: Kovács Barbara

 fernando-cferdo-6x2ikgi6spu-unsplash.jpg

– Több helyen lehetett arról olvasni mostanában, hogy a járvány elmúltával „mentálisbetegség-cunami” várható, hiszen az elmúlt időszak sokak számára nagyon megterhelő volt lelkileg. Hogy áll most a lelki egészségünk, mit tapasztal a praxisában?

– Kisebb-nagyobb gyerekekkel, családokkal is dolgozom, ezért látok egy bizonyos keresztmetszetet az emberek életéből. Vannak átfedések, amelyeket mindenki tapasztal, ilyen például a lassú felengedés: ki-ki vérmérséklete szerint kezd visszatérni a régi kerékvágásba. Emlékszünk arra, amikor először megnyitották a teraszokat, micsoda népünnepélyt tartottak sok városban. Ez a felszabadulás mindenkiben közös valószínűleg, hiszen annyira feszültek voltunk, annyira fojtott volt a hangulat a karantén alatt, hogy természetesen most mindenkiben van egyfajta megkönnyebbülésérzés.

Ami különbözik, hogy míg vannak, akik gyorsan szeretnék visszakapni a régi életüket – bár ez sok szempontból sajnos nem lehetséges –, addig mások még mindig nagyon félnek. Ez a történelemnek egy nagyon nehéz időszaka volt, az idősek azt mondják – és ezzel nagyon egyetértek –, hogy olyan, mintha elloptak volna egy jelentős szakaszt a kevéske földi idejükből. Talán a fiatalok nem így látják, mert úgy érzik, végtelen idejük van…

– Azért a fiataloknak is a legszebb éveiből tűnt el egy hosszú időszak, pont, amikor a legtöbb élményt szerezhették volna kortársaik körében.

– Igen, gondoljunk csak bele, hogy egy kilencedikes szeptemberben találkozott az új osztálytársaival, majd másfél hónap után újra otthonról kellett tanulnia… Ugyanakkor ez a korosztály már úgy szocializálódott, hogy a legfontosabb kapcsolatait is sokszor online éli. Online barátkoznak, online szerelmesek, de ez már a járvány előtt is így volt. Az, hogy így kell kapcsolatot tartaniuk, számukra elképzelhetőbb, könnyebben megszokható volt, mint az idősek számára.

– Ha jól értem, a fiatalok könnyebben alkalmazkodtak a járvány okozta változásokhoz. Kiket érintenek akkor leginkább a járványból adódó mentális problémák?

– Minden korosztályt sajátosan. A fiatalok kevésbé betegedtek meg, vagy körükben talán kevésbé volt súlyos a vírus lefolyása, nem kellett magukat annyira félteniük, ilyen szempontból könnyebb volt nekik. Ugyanakkor a kamaszoknak a legfőbb referencia a kortárscsoport véleménye, ennek hiányában sokan küzdöttek identitásbizonytalansággal, szorongással. Az introvertált gyerekek, akik korábban is szívesebben voltak magukban vagy kevés ember társaságában, jobban bírták a karantént. Sőt ez még alibiként is szolgálhatott számukra, mert nem kellett annyit megnyilvánulni a közös térben, nem volt ciki a többiek előtt megszólalni. A társaságkedvelőknek sokkal nehezebb volt. Sokan erős magány-, üresség- és tétlenségérzésről számoltak be, nem volt céljuk, összezavarodtak a nappalok és éjszakák. Ez pedig további nehézséget okozott később, amikor év vége előtt egy hónappal vissza kellett térni az iskolába, és újra fel kellett kelni, meg kellett írni a házit, figyelni kellett, stb. Többen beszámoltak arról is, hogy féltek az osztálytársakkal való újbóli találkozástól: mit fognak szólni a többiek, ha azt látják, hogy meghíztam, lefogytam, pattanásos lettem?

– A kamaszok legalább meg tudják fogalmazni az érzéseiket, és jó esetben tudnak valakihez fordulni, akiben megbíznak. Mi a helyzet a kisebb gyerekekkel, akik még nem tudják szavakba önteni, ha megviselte őket ez a nehéz időszak?

– A kisgyerek akkor érzi magát jól és biztonságban, ha az őt körülvevő felnőttek, a szülei azt közvetítik felé, hogy biztonságban van. Ettől még a szülei borzasztónak is megélhetik a helyzetet, de ha a gyerek felé azt képviselik, hogy minden rendben, akkor a kisgyerek talál magának kapaszkodót.

A családok életszervezése nagyon nehéz volt, például akinek nincs kertje, és nem tudott kimenni a lakásból, nehezen tudta megoldani a gyerekek mozgás iránti és társas igényét, miközben a szülőknek is dolgozniuk kellett. Sokan még a lakáson belül sem tudtak elvonulni. Ezek a helyzetek rendkívül erős feszültségeket szültek, ezért sajnos nem meglepő, hogy a családi krízisek, akár a bántalmazások száma és intenzitása is nagyon felerősödött. A középosztályról beszélek, de ahol szegénységben élnek, ott már a védekezést sem lehetett rendesen megoldani, mert a családtagok nem tudtak elkülönülni egymástól a lakásban. Az alapvetően nehéz helyzetben levőket még ennél is súlyosabban érintette, hiszen korlátozottak a lehetőségeik, és a megküzdési módjaik nem alkalmazhatók változatosan.

– Az ön férje, Kacskovics Tamás vezeti a pogányi Baldauf Gusztáv Evangélikus Szeretetotthont. Mit tapasztalt ő testközelben az idősek lelkiállapotával kapcsolatban?

– Az ő elmondásából, a beszélgetéseinkből tudom, hogy az időseket sokkal inkább megviselte a bezártság, mint maga a vírustól való félelem, az, hogy nem találkozhattak a családtagjaikkal, akik tartották volna bennük a lelket. A statisztikai kimutatásokból látható, hogy jóval többen mentek el ebben az időszakban, mint a korábbi években, de ennek nem feltétlenül a betegség az oka: hozzájárult a kapcsolati deprimáltság, a kilátástalanságérzés, a reményvesztettség – még megfelelő intézményi gondoskodás mellett is. A másik pedig, hogy a Covid-helyzet miatt nehezebb volt adekvát ellátást kapni más betegségekre. A hozzátartozók gyakran dühösek és szomorúak voltak, teljesen érthető módon, az intézmények vezetőinek mégis határozottan és szigorúan kellett képviselniük, hogy mit szabad és mit nem az idősek védelme érdekében. Nehéz volt tartani a szigort, miközben mindenki azt szerette volna, hogy csak ő legyen az egyetlen, aki bemehet a hozzátartozójához.

– Egy amerikai kutatás szerint minden ötödik koronavíruson átesett személy mentális problémákkal küzd, depressziótól, pánikrohamoktól szenved. Mi az oka ennek a nagy aránynak?

– A vírus lecsengése után valóban nagyon sokan észleltek olyan neurológiai, kognitív, illetve mentális tüneteket, amelyeket így még sosem tapasztaltak. Ezeket a kutatók el is nevezték poszt-Covid-szindrómának. Ebben a tünetegyüttesben lehetnek fizikai tünetek (szívdobogás, légszomj, fáradékonyság, mellkasi szorítás), a mentális szimptómák közül pedig az átmeneti memóriazavar, a kognitív lelassulás, a „ködös agy” jellemző. Ezek a tünetek nem a fertőzés fázisában jelennek meg, hanem utána, és semmilyen tapasztalat nincs róla, hogy meddig maradnak fenn. A depresszív érzések és a szorongás is egy-egy ilyen tünet, amely olyan embereknél is megjelenhet, akik korábban nem voltak hajlamosak szorongásra, soha nem volt reaktív depressziójuk. Sokan egyébként teljesen rendben levőnek találták az életüket, mégis megjelentek náluk ezek a problémák. Ez azért is okoz gondot, mert a depresszió megnöveli az öngyilkosság kockázatát. El lehet képzelni, hogy van egy teljesen jól funkcionáló ember, aki azt tapasztalja, hogy egyik napról a másikra elveszti az élete feletti kontroll bizonyos aspektusait, azaz kiszámíthatatlanná válik számára az élete, és nem tudja, visszatér-e még valaha a normális életműködése. Ehhez hozzájárulhat az is, ha az egyéneknek, családoknak tényleges veszteségeket kell feldolgozniuk, gyászt hordoznak, vagy az egzisztenciális helyzetük rendült meg.

– Van-e valamilyen módszer arra, hogy miként lehet visszaszerezni a kontroll érzését az életünk irányítása felett?

– Mi, terapeuták fel vagyunk készülve arra, hogy megnövekszik az igény a munkánkra, de emellett a hétköznapi életben is meg lehet próbálni felmérni, hogy mi változott, mi az, amit vissza lehet állítani a régi életünkből, és mi az, ami biztosan elmúlt, mit kell elgyászolnunk és elengednünk, mit kell újraszervezni, milyen pozitívumok származhatnak az új helyzetünkből. Például természetessé vált, hogy mi most itt Zoomon beszélgetünk, vagy az, hogy a távol levő családtagokkal így tartjuk a kapcsolatot. Ezek a csatornák eddig is léteztek, csak nem használtuk őket ilyen természetességgel. Vagy például az ügyintézés is egyszerűsödött. Át lehet tekinteni, mitől lett gördülékenyebb a megváltozott életem. Az életünk feletti kontroll visszaszerzésének egyik nagyon fontos állomása, ha terveket tudunk szőni, és apránként megvalósítjuk a hozzájuk vezető lépéseket.

Mindemellett pedig azt tudom mondani, hogy a kapcsolat a legfontosabb. Át kell gondolni, hogyan lehet újra találkozni, kapcsolatokat teremteni családtagok, barátok, gyülekezeti tagok között, hogyan lehet visszatalálni közösségeinkhez és spirituális életünkbe. Ebben a reményvesztett időszakban ugyanis nagyon sok ember kétségekkel is szembenézett: hol van Isten ebben a borzalomban, amikor két hét alatt egészséges, életerős fiatalok halnak meg?

– A templomnyitások egyik indoka az volt, hogy a járvány elmúltával az embereknek szükségük lesz lelki támaszra. Mit tudnak tenni az egyházak, a lelkészek, hogy valódi segítséget nyújtsanak most az embereknek?

– A poszttraumás növekedés jól ismert pszichológiai tény, amely azt jelenti, hogy ha egy nehéz helyzetet leküzdöttünk, akkor utána bölcsebbek leszünk, több energiánk lesz, ez pedig remélhetőleg most is működni fog majd, és jobban fogjuk tudni értékelni a közösség erejét. Már a templomnyitás is mennyire euforikus volt! A lelkészek feladata talán most az lesz, hogy visszavezessék az embereket azokba a közösségekbe, ahol meg lehet tapasztalni a gondviselést, a reményt.

Fontos, hogy senkit ne hagyjunk egyedül, hanem akiért csak lehet, nyúljunk utána, és hívjuk be a közösségbe. Mert ha az emberek párbeszédet folytatnak egymással, akkor azt is megtapasztalják, hogyan lehet megosztozni a terheket, segítséget kérni és kapni. Egyébként is ez az egyház feladata, csak most még erőteljesebben kell a közösséget építeni egymással és Istennel. Az az érzésem, hogy mindenkinek a saját életében, a saját feladatában kell újra megerősödnie abban, hogy itt vagyunk, és megyünk tovább.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr9416599918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

ev_hu.png

 

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása