Kötőszó

A Szólj be a papnak elnevezésű beszélgetéssorozat legutóbbi alkalmán egészen különleges asztaltársaság ült össze a színpadon, hogy megvitassák az est fő kérdését: hihetünk-e a győzelemben? Dr. Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, Fejes Csaba katolikus pap, Hamberger Ádám ferencvárosi vezérszurkoló és Telek András huszonnégyszeres válogatott labdarúgó voltak a minden bizonnyal egyedülálló beszélgetés résztvevői Gundel-Takács Gábor moderálása mellett.

Szerző: Regős László

Életem első hivatalos focimeccsét tizenkét évesen játszottam. Nem volt különösebb sikerélmény, mivel 6 : 0-ra kikaptunk. Nem emlékszem sok mindenre a mérkőzésből, arra viszont igen, hogy minden egyes bekapott gól után, amikor felálltunk a középkezdéshez, elmondtam magamban egy imát. Segítséget kértem, hogy megfordítsuk a meccset. Semmi más nem érdekelt, csak az, hogy valahogy nyerni tudjunk. De vajon helyesen cselekedtem-e, vajon imádkozhatunk-e a győzelemért? – ötlött fel bennem is a beszélgetés elején.

Többek között ez a kérdés foglalkoztatta az est résztvevőit  is. Fabiny Tamás elárulta, hogy a magyar válogatott Izland ellen vívott Európa-bajnoki pótselejtezője közben, 1: 0-ás izlandi vezetésnél bizony ő is elmondott egy imádságot. De saját bevallása szerint azért, mert neki volt rá szüksége. Nem emiatt fordította meg a meccset a magyar csapat, nem emiatt lőtte be Nego az egyenlítő, Szoboszlai pedig a győztes gólt, de akkor, abban a pillanatban mégis helyénvaló volt az imádság. Fejes Csaba szerint a fogadalmak ideje jöhet el ilyenkor, és ebben Isten humorérzéke is megmutatkozhat: ő például azóta nem vágta le a bajuszát, amióta kijutott a válogatott az Európa-bajnokságra, mert a meccs előtt megfogadta, hogy ha sikerül, az Eb-ig nem borotválkozik. Nem nagy dolog, mégis bevált.

És ha már imádkozni, fogadalmat tenni lehet a győzelemért, akkor hinni is érdemes benne. „A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom…” – olvashatjuk a Zsidókhoz írt levélben (11,1). Bizony, akár futballmeccsről, akár valami másról van szó, általában reménykedik az ember a győzelemben. Sok esetben viszont már előre feladjuk, mert úgysem reális, hogy sikerüljön.

Az Európa-bajnokságon Magyarország a címvédő Portugáliával, a világbajnok Franciaországgal és a mindig esélyes Németországgal került egy csoportba. A papírforma alapján nem mi vagyunk az esélyesek. De ha nem hiszünk benne, hogy sikerülhet meglepetést okozni, akkor miért indulunk egyáltalán az Eb-n?

Hamberger Ádám a szurkolók képviseletében elmondta, hogy szerinte mindenki tisztában van a realitással, de nem lehet úgy kimenni a pályára, a stadionba, hogy semmi esélyünk. A labdarúgók nevében pedig a korábbi kiváló középhátvéd, Telek András erősítette meg a Fradi vezérszurkolójának szavait. Telek számára mindig természetes volt, hogy ha kiment a pályára – akár meccsre, akár edzésre –, azt hittel tette.

Szóba került az is, hogy nem válhat-e veszélyessé, akár vakhitté a győzelembe vetett hit. Erre a kérdésre is hasonló válaszok érkeztek a résztvevőktől. Igen, a vakhit veszélyes, de Isten nemcsak szívet, hanem értelmet is adott nekünk.

Nemcsak a szívünkre kell hallgatni, ha meg akarjuk érteni Istent, hanem az értelmünkre is. De ugyanez fordítva is igaz. Nem szabad elfelejteni, hogy a szívünkre is figyelni kell. Mert lehet, hogy csak a lelkünk legmélyén bízunk abban, hogy a válogatottunk sikeresen felveszi a versenyt Európa legjobbjaival, mégis bízunk benne. És ha egy kicsit is bízni tudunk benne, akkor már hinni is lehet.

Az est címadó kérdésére tehát egybehangzó volt a meghívottak válasza. A győzelemben való hit nem lehetőség, sokkal inkább önmagunkkal szembeni kötelesség. Hit nélkül nem lehet győzni. És ez nemcsak a sportra igaz, hanem az élet minden területére.

Borítókép: Facebook.com/szoljbeapapnak