Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Kétségtelenül

Ezzel a kis tartalmi összefoglalóval szeretnénk figyelmetekbe ajánlani az Evangélikus Élet magazin legfrissebb számát. Olvassátok szeretettel egyházunk színes, képes magazinját. Vigyétek a jó hírét családon belül, szülőknek, rokonoknak, ismerősöknek is!

T. Pintér Károly

shaun-frankland-nsl7iqgypaq-unsplash.jpg

„Kételkedem, tehát vagyok” – Descartes filozófiai tételének („Gondolkodom, tehát vagyok”) parafrázisa kedvelt szlogen szkeptikus körökben. A mozgalom egyik legismertebb képviselője, a tavaly októberben elhunyt James Randi 1992-ben a nem kevésbé világhírű – és hazánkban elkötelezett (evangélikus) keresztényként is ismert – Szentágothai János professzor meghívására járt Magyarországon. Ez talán híven „illusztrálja”, hogy keresztényektől sem lehet idegen a kritikus gondolkodás, miként magazinunk mostani számában példa erre a három vallást egy fedél alá álmodó berlini projektről közölt vita is.

Adódhat azonban olyan kérdés, amelyre egyértelmű, határozott választ kell tudnunk adni. Ugye ismerjük a történetet: „Amikor Jézus Cézárea Filippi vidékére ért, megkérdezte tanítványait: Kinek mondják az emberek az Emberfiát? Ők így válaszoltak: Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, megint mások pedig Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának. Ő megkérdezte tőlük: Hát ti kinek mondotok engem?” (Mt 16,13–15)

A tanítványoknak szegezett jézusi kérdés személy szerint hozzánk is szól. Mi több, az önvizsgálatra és az Úrral való kapcsolatunk rendezésére hivatott böjti időszaknak alighanem ez a kulcskérdése.

Ne feledjük: ama virágvasárnapon ott voltak azok a „kritikusan gondolkodók” is a hozsannázó tömegben, akik néhány nappal később már „feszítsd meg”-et kiáltottak! Akiknek kétségeik támadtak a Messiás megváltó mivolta felől…, vagy mert személyébe eleve mást – csodadoktort, hadvezért, netán genderaktivistát – vizionáltak.

Az Evangélikus Élet olvasói ezúttal is kapnak segítséget kétségeik, kételyeik eloszlatására. Szerzőink közvetve-közvetlenül, de kivétel nélkül Simon Péter hitvallásával válaszolnak Jézus kérdésére: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.”

2021_11-12.jpg

Fizessetek elő az újságra a kiado@lutheran.hu email címen, vagy digitálisan a www.bolt.lutherkiado.hu/folyoiratok/digitalis oldalon.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr9516468070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
mevelet1516.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása