Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Földrajz nélkül nincs Biblia! – Minden, amit a Szentföldről tudni akartál!

A Biblia sohasem önmagában áll. A mindenkori bibliaolvasónak ugyanis olvasata van, azaz ahogyan időben egyre távolodunk a Biblia korától, mindig másképpen, más szemmel értelmezzük a benne lévő információkat, üzeneteket. Ez viszonylag sűrűn előforduló téma a Biblia értelmezésével kapcsolatban. Azonban arról sokkal kevesebbet beszélünk, hogy például mi itt Magyarországon nemcsak időben vagyunk távol a Biblia keletkezési korától, hanem térben is messze vagyunk attól a közel-keleti miliőtől, amely a Szentírás történeteinek természetes közege.

Szerző: Kovács Viktor

t-h-chia-tvzmk-cidec-unsplash.jpg

A mai adásban arról beszélünk, hogy miként tud segítségünkre lenni a földrajz a Biblia üzeneteinek jobb megértése céljából. Sőt arra is rácsodálkozhatunk, hogy ha földrajzos szemmel nézünk egy-egy nagyon jól ismert bibliai szakaszra – például a 23. zsoltárra („Az Úr az én pásztorom…”) –, egészen új és friss jelentések bomlanak ki előttünk.

Az adás tartalma:

  1. A bibliai történetek lokációja
  2. A Szentföld domborzata
  3. A Szentföld éghajlata
  4. Növény- és állatvilág, mezőgazdaság
  5. Néhány „földrajzos” igehely

Hivatkozott adások:
A bibliatanulmányok lejátszási listája

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr9516466488

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
mevelet1516.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása