Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Rendkívüli böjt
Rendkívüli böjt
Egy rendkívüli helyzetben

Ezzel a kis tartalmi összefoglalóval szeretnénk figyelmetekbe ajánlani az Evangélikus Élet magazin legfrissebb számát. Olvassátok szeretettel egyházunk színes, képes magazinját, böjtben, ebben a kiemelten fontos időszakban is. Vigyétek a jó hírét családon belül, szülőknek, rokonoknak, ismerősöknek…

10 dolog, melyet most megtehetünk a gyülekezetünkért
10 dolog, melyet most megtehetünk a gyülekezetünkért
Lehetőségek az összefogásra járvány idején

Az elmúlt napok, hetek eseményei váratlan helyzet elé állították gyülekezeteinket, közösségeinket is. Az első néhány nap után úgy tűnik, hogy egyre több jó gyakorlatot látni a közösség- és gyülekezetépítés alternatív formáira, a hívekkel való kapcsolattartásra. Ezeket igyekeztünk az alábbi…

Isten online van – gyülekezet a digitális világban
Isten online van – gyülekezet a digitális világban
Kihívások és lehetőségek a koronavírus idején

A koronavírus nemcsak számos munkahelyet vagy az egészségügyet állítja komoly kihívások elé, de az egyházak számára is tartogatott jó pár megoldandó feladatot. A home office lehetőségével végül nemcsak a cégek, de különböző felekezetek is elkezdtek aktívan tevékenykedni az istentiszteletek…

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_t_10.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása