Kötőszó

És most kezdünk Jézus szavához közeledni. Az életünk során információkat szerzünk, fogalmazunk, rendszerezünk, számolunk, és végül elérkezünk oda, hogy döntenünk kell, jóvá kell hagynunk. Ott van a két billentyű: az escape és az enter. Valamelyiket meg kell nyomnunk. Ha az escape-et nyomjuk, akkor elvetjük az eddigieket, elmenekülünk a helyzetből. Ha az entert, akkor bevállaljuk a dolgot. De ki tudja biztosan, hogy mikor, melyik helyzetben melyiket kell megnyomni? Ilyen ember nincs, mert hogy biztosra menjünk, ahhoz látni kellene a jövőt, a döntéseink következményeit. Ilyen program pedig nincs az életben.

Mondok néhány példát, hogy ez az egész közelebb kerüljön hozzánk:

Érettségi előtt áll egy fiatal, pályát választ, el kell döntenie, hogy hova adja be a jelentkezését: az orvosi egyetemre? A műszakira? Igen vagy nem? Enter vagy escape? Csak remélheti, hogy jól dönt.

Szerelmesek együtt írják életük klaviatúráján az ifjúkori szerelem szép regényét. Ez a regény csak róluk szól. Aztán eljön az idő, amikor dönteniük kell. Escape vagy enter? Szakítanak, vagy házasság lesz belőle?

Forrás: Balicza Iván

Van egy jó haveri társaság. Buli, őrület, és egy idő után már semmi sem fontosabb, mint a szórakozás, a koncertek, a szex, esetleg az alkohol, és megjelenik a színen a drog is. Érzi ilyenkor az ember, hogy dönteni kell. Escape vagy enter? Menekül, kiszáll, vagy teljesen átadja magát ennek az életstílusnak? Ki mondja meg, ki segít jól dönteni?

Munkahelyet akar valaki változtatni, de nem tudja, jó lesz-e, amit talált. Belevág, vagy hagyja az egészet?

Nem vagyunk birkák – szoktuk mondani, amikor tiltakozunk az ellen, hogy megmondják nekünk, mit kell csinálni. Senki sem akar birka lenni, a lelkünk mélyéből tiltakozunk ellene. Mi magunk akarunk dönteni az életünk felől, magunkat akarjuk megvalósítani. Ne mondják meg, hogy mit kell tennem, ne irányítsanak kívülről, engem ne vezessenek, ne manipuláljanak, nem akarok nyájember lenni. Nem vagyok én birka!

Csak az a baj, hogy észre sem vesszük, hogy közben mégis megvezetnek minket. Politikai erők, pártok befolyásolják az embereket a szólamaikkal, ígéreteikkel, hazugságokkal. Mennyi mindent elfogadunk a médiából, a közösségi oldalakról csak azért, mert jól megcsinálva, hihetően, szépen mondják!

Ott vannak a mindenhonnan záporozó reklámok. Gondoljunk a divatra: mások szabják meg, hogy mi a szép, az elegáns, a szexis, a menő, az egészséges. A vallási piac sem kivétel ez alól. Gondoljunk a szektákra, az egyenhívők nyájára. Bizony, nyájemberek vagyunk, hisz olyan könnyű manipulálni az embereket.

Emberlétünk folyamatos döntések sorozata. Ezért talán kezdjük már fogni, hogy nem egy régmúlt kor mára aktualitását vesztett képét jelenti Jézus szava a pásztorról és a juhokról, hanem abban benne van az ember és az Isten viszonya. Mert mindannyian szeretnénk biztonságban, védelemben, félelem nélkül élni, mindannyian vágyódunk gondoskodásra, tanácsra, útmutatásra.

Mi, akik büszkék és öntudatosak vagyunk, és magunk akarjuk meghatározni az életünket, mennyire tanácstalanul magunkra maradunk, amikor döntéseket kell hoznunk. Amikor választanunk kell, hogy melyik billentyűt nyomjuk le: az entert vagy az escape-et. Ilyenkor tanácstalanná leszünk, nem tudunk továbblépni, félelem, szorongás, pánik uralkodik el rajtunk, nem merjük vállalni a felelősséget. Ilyenkor keressük, ki tud tanácsot adni, bátorítani, erőt önteni belénk…

Az az igazság, hogy mi csak addig tudunk nagykorúságról, önállóságról, önrendelkezésről beszélni, amíg rendben mennek a dolgaink. Valójában a magunk egyéni létében mindig egyedül vagyunk, mindig tanácstalanok vagyunk. Ezért van szükségünk egymásra, ezért van szükségünk közösségre, ezért van szükségünk egyházra, gyülekezetre. De mindezeken túl és mindezek fölött ezért van szükségünk Istenre és arra, akiben ő gazdánk, jó pásztorunk lett: Jézus Krisztusra. A jó hír, hogy Isten azért jött el közénk, emberi világunkba, az életünkbe, hogy feloldja egyedülvalóságunkat, félelmeinket, létbizonytalanságunkat, hogy segítsen abban, hogy el ne tévedjünk, és el ne vesszünk életünk útvesztőiben.

Kányádi Sándor költő írja egyik versében, hogy: ne reménykedj ember, soha nem volt még jóságos hatalom. Pedig volt, sőt van: Jézus, a jó pásztor, aki nem kihasználni akarta az embert, nem akarta manipulálni, saját céljába állítani, hanem aki maga állt az ember céljaiba, hogy legmélyebb vágyát, a teljes és boldog, védett életet, az üdvösség utáni vágyát kielégítse. És ezért az életét is odaáldozta. Ezt a szeretetet kínálja fel Jézus minden embernek. Nem tolakszik, nem erőszakoskodik, nem agitál, és nem reklámozza magát, de akinek igénye van mindarra, ami az életét jobbá, szebbé, meghittebbé, biztosabbá teszi, annak mindig rendelkezésére áll. Csak egy szót vár, csak egy imádságot, azt, hogy kimondd: Uram, Jézus, szükségem van rád.

Ott, Keleten, ahol Jézus élt, nem az a szokás, hogy a pásztor terelgeti nyáját, hanem az, hogy előtte megy, és a juhok követik őt. Jézus nem akar birkákat, nem akar minket terelni. Ő ma is előttünk jár, és vezetni akar minket. Programot ír az életünk számára, mutatja az irányt, az utat, de az escape és az enter billentyűt mi nyomjuk meg. Jézussal élni, őt követni nem birkaélet, hanem egy szabad élet a minket mindennél jobban szerető, értünk az életét odaáldozó Istennel. Hiszen egyedül ő ismeri a jövőt, a döntéseim következményét. Ha rá hallgatok, akkor a jó billentyűt fogom lenyomni.

Most érkezett el az a pillanat, amikor máris felugrik a figyelmeztető ablak: Nyomj escape-et, ha ki akarsz lépni, vagy nyomj entert, ha folytatni akarod Jézus követését!