Kötőszó

Egy-egy temetésen megjelenő gyakorlat szokásként való elterjedésénél nehéz eldönteni, hogy azt valóban a gyászolók kérése, vágya alakította így, vagy a szolgáltató számára eredményt hozó „sugallata” eredményezte. Ugyanakkor a fájdalmat és a gyászt nem kerülhetjük el. Hogy mire fontos ezekben a napokban és a gyász kapcsán figyelnünk, arra Nagy Zoltán esperes hívja fel a figyelmet.

Szerző: Nagy Zoltán

„– Van lebomló urnájuk?
– Igen, háromféle. Egy földbe temetéshez, a másik kettő vízre helyezéshez. Ezek közül az egyik azonnal elsüllyed, majd a vízben lebomlik, a másik úszik egy ideig, csak ezután süllyed el.”

Ilyen beszélgetésbe nem könnyű belebotlani. Hiszen az emberek legnagyobb részének nem mindennapos, hogy a halállal foglalkozzon. Évente harmincöt-negyven alkalommal találkozom gyászolókkal és kísérem őket a gyász folyamatán keresztül, így azt is tudom, hogy a legtöbben teljesen tanácstalanok, amikor a temetéssel kapcsolatosan hirtelen számos döntést kell meghozniuk egy rettenetesen nehéz lelkiállapotban, ismeretlen közegben, mindezt úgy, hogy vagy egy hosszú folyamat végén, vagy tragikus hirtelenséggel érte őket a veszteség.

Egyre újabb szokások

A fenti valós beszélgetés ugyanakkor jól jelzi, hogy a hagyományos temetkezési formák mellett mára újabbak is megjelennek. Ma már csak néhányan ragaszkodnak kizárólagosan a koporsós temetés hagyományához. Többen választják a hamvasztás utáni urnaelhelyezést, de ezek mellett más temetkezési, illetve kegyeleti szokások is elterjedtek. Bármennyire is érzékeny területen járunk, ha az ember közelebbről tekint rá, ki kell, hogy mondjuk, ez is egy piac. Ám itt még érdekesebben viszonyul egymáshoz a kereslet és a kínálat. A kiszolgáltatott helyzetben lévő hozzátartozók sokkal befolyásolhatóbbak. Azokat, akik hónapokig ápolták szerettüket, még ekkor is az a vágy vezérli, hogy a legjobbat adják meg neki. Egy-egy temetésen megjelenő gyakorlat szokásként való elterjedésénél nehéz azonban eldönteni, hogy azt valóban a gyászolók kérése, vágya alakította így, vagy a szolgáltató számára eredményt hozó „sugallata” eredményezte.

Felkészült temetkezési cégek

Mindeközben az egyik megyeszékhely temetkezésének dolgozóival beszélgetve kiderül, hogy rengeteg oka lehet annak, hogy a gyászolók milyen temetkezési módot választanak. Egyik ezek közül nem titkoltan az anyagi háttér. Növekvő tendenciát mutat azoknak a száma, akik sem koporsós, sem urnás elhelyezést nem kérnek, de szórásos szertartást sem. Ilyenkor a hozzátartozók a hamvakat nem temetik el, hanem hazaviszik és otthon tárolják. Ezen esetekben előfordulhat, hogy a hamvakat valahol engedély nélkül helyezik el, vagy akár az is, hogy egyszerűen elszórják.

A piacon lévő szolgáltatók persze a hamvak otthon tartására is fel vannak készülve. Nemcsak tetszetős díszurnákat kínálnak, hanem kisebb, akár porcelántartókat is, melyekben el lehet helyezni a hamvakat. Ezen is túlmegy az újabban a kínálatba bekerült kegyeleti ékszerek csoportja. Ezek olyan nyakláncra akasztható medálok, melyekben el lehet helyezni az elhunyt hamvainak egy részét. Volt már arra példa, hogy valaki ezekből egyszerre hatot vásárolt, hogy az elhunyt rokonainak hamvakkal együtt odaajándékozza őket. Hogy aztán mindannyian akarták-e mindig magukkal hordani az elhunyt rokon hamvait, vagy nem, az nem derült ki.

Szintén néhány éve él az a lehetőség, hogy bárki – akinek az anyagi lehetőségei engedik – gyémántot készíttethet elhunyt szerette hamvaiból. Amelyet aztán akár gyűrűbe vagy nyakláncba helyezve viselhet magán. Sőt egy újabb vállalkozás azt hirdeti, hogy az elhunytból kinyert DNS-ből tisztítás és minősítés után szintén viselhető ékszert készítenek.

A lelkész felelőssége

Mint láthatjuk, a lehetőségek sora szinte végtelen. Bár statisztikailag az utóbb említett esetek egyelőre elenyészők, lelkészként gondolnunk kell ezekre a helyzetekre, amikor a veszteség nyomán a gyászolóknak nem adatik lehetőség a búcsúzásra és az örök élet evangéliuma vigasztalásának hirdetésére. Hiszen evangélikus egyházunk rendje szerint az egyház osztozik a gyászolók fajdalmában, részt vesz az elhunyt földi maradványainak elhelyezésében, és bizonyságot tesz arról, hogy az élő Úr Jézus Krisztus az ember reménysége életben és halálban. Koporsós és urnás temetéseknél – legyen ez urnaelhelyezés vagy a hamvak szétszórása – megvan rá a lehetőségünk. A terjedőben lévő új szokásoknál ez már nem kap helyet. Elmarad a temetés, elmarad az igehirdetés, elmarad a vigasztalás lehetősége. Ugyanakkor feladatunk, hogy akár ilyen helyzetben is segítsük a gyászolókat, hogy meg ne rekedjenek a gyászfolyamat egy pontján, hanem eljussanak a veszteség elfogadásáig és feldolgozásáig.

Halottak napján megemlékezünk szeretteinkről. Ha lehetőség adatik rá, kimegyünk a temetőbe, és gyertyát gyújtunk. Csendben megállunk, imádkozunk. Néhány történettel felidézzük elhunyt szeretteink alakját, személyiségét, életét. Mindenesetre a legfontosabb, hogy az örök élet reménységében elfogadjuk Istennek ezeket a ránk olykor nagyon nehéz terhet rovó döntéseit is. Tudjuk, hogy a fájdalmat és a gyászt nem kerülhetjük el. Az örök élet reménysége viszont segít bennünket az elfogadásban, a gyász feldolgozásában, szeretteink elengedésében és a nekünk adott élet tovább élésében azokra figyelve, akik mellettünk vannak. Hiszen addig kell megélnünk szeretetünket irántuk, amíg együtt vagyunk itt az úton.