Prodán Márta írása.
„Ötvenéves korára mindenkinek olyan arca lesz, amilyet megérdemel“ – vetette utoljára papírra George Orwell, majd, még mielőtt kiderült volna, tényleg így van-e, meghalt 46 éves korában. A guillotine általi halálra ítélt francia királyné, Marie Antoinette, úriasszony maradt az utolsó pillanatig: „Kérem uram, bocsásson meg!“ szavakkal búcsúzott a világtól. Véletlenül rálépett a hóhér lábára. „Több pezsgőt kellett volna innom“ – mondta a közgazdász John Maynard Keynes, majd meghalt. „Ez a vég, számomra az élet kezdete“ – így fejezte be Dietrich Bonhoeffer az utolsó baráti beszélgetést. „A Te kezedbe teszem le lelkemet.“ - sóhajtotta utolsó erejével Jézus. Apai nagyanyám nem tudott már felkelni élete utolsó heteiben, de mikor érezte, hogy itt az idő, letérdelt az ágya mellé s összekulcsolta a kezeit. Így találtak rá.
Valahol jegyzik az első szavakat, s az utolsókat is. Ami a kettő között elhangzik, annak is nyoma van. Mosolyt fakasztott, könnyeket, gondolatot, kérdéseket. Rombolt, épített. A legtöbbjét végül elfújja a szél. Nem áll meg más, csak az az Egyetlen, aki testté lett. Benne van minden reményünk. Ezt leszámítva úgy megyünk, ahogy jöttünk: üres kézzel. Elszárad a fű, elhervad a virág. Luther is azt írta utoljára egy cetlire: „Koldusok vagyunk, ez az igazság“.
Az Ünnepi könyvhét alkalmából a Luther Kiadó irodalmi sorozatot indít a KötőSzó blogon. Az improvizációs játékban részt vevő írók történeteinek egyetlen közös pontja, hogy ugyanazzal a mondattal érnek véget – Luthernek a hagyomány őrizte utolsó mondatával.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
