KötőSzó

Evangélikus közéleti blog

Maradj otthon, és maradj józan!
Egy felépülő alkoholista gondolatai húsvét után

Megrázó írás érkezett szerkesztőségünkhöz. Egy névtelenséget kérő olvasónk őszintén vallott arról, hogy felépülő alkoholistaként milyen veszélyeket rejt számára és sorstársainak a karantén és annak minden érzelmi terhe. Reméljük, hogy történetének megosztásával nagyobb figyelmet kaphatnak azok, akik folyamatos harcot vívnak a függőségükkel, különösen most, amikor a bizonytalanság és a kilátástalanság egyaránt elhatalmasodik mindannyiunkon. 

pexels-photo-576494.jpeg

Nem iszom évek óta, mégis tudtam, hogy a járvány és a szociális érintkezések lecsökkenése számomra két érzést hoz magával. Két veszedelmes érzést.

Az egyik érzés az aggodalom és az idegeskedés. Aggódom a szeretteim és a magam egészségéért, a munkahelyemért, a nemzetemért, az emberiségért. Hiányzik a gyülekezet, hiányoznak a barátaim, ma reggel már a főnököm is hiányzott. Megannyi olyan érzés, amely feszültséget keltett bennem, és amelyre régen ittam. Tudom, hogy ma sokan így éreznek, és sokan nyúlnak ezért a pohár után.

A másik érzés a boldogság. Távmunkában vagyok, itthon vagyok, a családdal vagyok. Szeretek a családdal lenni, és most már a család is szeret velem lenni. Szeretek itthon lenni, egyelőre még távmunkában is szeretek lenni. A boldogság mint veszedelmes érzés? Igen, számomra az. Amikor túl voltunk a házasságunk egyik mély válságán, sőt egészségi és anyagi veszélyhelyzeteken is, akkor elkezdtem féktelenül inni. Ittam, pedig minden rendben volt körülöttem, csak én nem. Akkor jöttem rá, hogy alkoholista vagyok.

Akkor vált világossá, hogy minden érzelmi helyzetben ugyanazt teszem: iszom.

Az érzésekre ittam, mert nem tudtam velük bánni. Ha jól éreztem magam, akkor azért ittam, ha nem éreztem jól magam, akkor meg azért. Minél intenzívebbek voltak ezek az érzések, annál inkább. Jó harminc évig ittam, általában egyedül, zugivóként.

Egy pohár ital? Nem nagy dolog.

Egy üveggel? Még az sem.

Miért igyak? Miért ne?!

Megannyi döntés, választás évek, évtizedek alatt. Végül nem Isten vitt magával, hanem az ördög. Rosszul és rosszat választottam. Érzékletesen ír erről a folyamatról C. S. Lewis: „Valahányszor választunk valamit, a bensőnkben, a központunkban, ahol a választás végbemegy, valami egy kissé megváltozik ahhoz képest, ami korábban volt. S az élet egészét tekintve, a sok-sok választással egész életünkön át lassan-lassan átalakítjuk ezt a központi magot vagy mennybéli, vagy ördögi teremtménnyé; vagy olyanná, amely összhangban van Istennel, a többi teremtménnyel és önmagával, vagy olyanná, amely hadiállapotban van Istennel, gyűlölettel van Isten, embertársai és önmaga iránt. […] Mindnyájan minden pillanatban haladunk az egyik vagy a másik állapot felé.”

Az alkohol kezdetben sokat adott, még többet ígért, de végül majdnem elvett mindent. Életet, egészséget, családot, megélhetést. És a reményt. A reményt, hogy lehet még jobb, hogy lehet még valami egyáltalán. Húsvét után, visszatérve a hétköznapokba, mindig többszörös erővel tört rám a reménytelenség érzése: úgysem lesz jobb, nem lehet jobb. Az alkoholt, a drogokat tudatmódosító szereknek is nevezik, ez a rövid távú hatásra igaz is, de a hosszabb időtávot nézve „lélekmódosító” szereknek nevezhetjük őket. Azt veszik el, amitől ember ember marad.

Én eljutottam a mélypontra, beláttam, hogy tehetetlen vagyok, és tudtam segítséget kérni.

Egyre jobb, kiegyensúlyozott és elégedett embernek mondhatom magam, és talán mások is ilyennek tartanak. A felépülés egy életen át tartó folyamat, a veszély soha nem múlik el. Tudom, hogyha újra innék, ismét legyőzne az alkohol.

Nem egy-egy ital elutasítása, egy-egy alkoholmentes nap vagy időszak a jó választás. A jó választás abból lesz, ha látom az életem irányát. Alkoholproblémák esetén a józanság nem az alkohol görcsös elutasítása, mert az akarat előbb-utóbb elfogy. Általában előbb, mint utóbb. A józanság a választás szabadsága. Ma már jobban meg tudom élni a boldogságot és a konfliktusokat is. Nem olyan jól, mint szeretném, de sokkal jobban, mint régen. Felszabadító érzés, hogy emberként én tehetem a legtöbbet a saját problémáim megoldásáért. Imádkozom és dolgozom érte. Van eredménye, és hálát adok ezért.

Egy pohár ital? Köszönöm, ma nem.

És holnap? Erre majd holnap válaszolok.

Hogy most így tudok válaszolni, választani, az nem ment egyik napról a másikra, de valahol el kellett kezdeni. Az önmagunkkal való őszinte szembenézés a legtöbb, amit az ember tehet önmagáért. Ez még nem a hitre jutás ideje, de az „irányváltás” kezdete. Le kellett tenni, le kellett tenni mindent: a sikereket, a büszkeséget, az egót, a neheztelést, a magyarázkodást, a halogatást, a hazugságot! Ebből az erőtlenségből lesz erő. Ha egy alkoholista segítséget kér, fognak neki segíteni. Nemcsak az egészségügyi problémáin, hanem „a központi magon”, a lelkén is.

Húsvét után vagyunk, járvány idején vagyunk. Új döntések, új szempontú választások várnak rád is. Nézd csak meg jobban a gyűrött arcot, a táskás szemeket, a remegő kezeket! Ott van mögöttük valami, ami mégsem veszett el: a remény. Mert mindig van remény.

 

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr715612858

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Közösségünk a Facebookon

Partnereink

 evangelikus_2020_360x635px_app.png