Kötőszó

Száz éve, 1920. február 8-án indult útjára – Raffay Sándor evangélikus püspök útra bocsátó áldásával – az első „gyermekmentő” vonat, amely a világháború után nyomorba süllyedt Magyarországról szállított nélkülöző gyermekeket Hollandiába. A nagyszabású, tíz éven át zajló – aztán a második világháború után újrainduló, majd 1948-ban betiltott –, később politikai okokból méltatlanul feledésbe merült humanitárius összefogásról Réthelyi Orsolya történész-irodalmárral, a gyermekvonatok történetét vizsgáló nemzetközi kutatócsoport oszlopos tagjával beszélgettünk.

Szerző: Kinyik Anita

Képek: Magyari Márton

Ünnepélyes keretek között gördült ki a Keleti pályaudvarról az első gyermekvonat, hatszáz kis utassal a „fedélzetén”. A peronon szülők álltak, akik egy ismeretlen, gazdag országba, vadidegen emberek közé kényszerültek küldeni legféltettebb kincseiket. A vonat pedig gyermekekkel volt tele, akik között volt kalandvágytól fűtött kiskamasz egészen a sírdogáló kisebbekig, akiknek sok esetben fogalmuk sem volt, mi és miért történik velük.

A mai jóléti társadalom polgárainak belegondolni is nehéz, milyen körülmények uralkodhattak idehaza a húszas években, a gyermekvonatok történetének kezdetén. 

A rászoruló és a segítségnyújtó

Talán már a felvezetőből is kiolvasható a téma érzékenysége és gazdag érzelmi töltete. Réthelyi Orsolya egyetemi docens, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Kara Néderlandisztika Tanszékének vezetője rögtön az elején kiemeli, hogy a korabeli források hangvétele, a korszak irodalmi művei hihetetlenül pontos képet adnak a vesztes háború utáni magyarországi átlagember önértelmezési válságáról, egzisztenciális kríziséről és újrakezdő igyekezetéről.

„Gondoljunk csak bele, milyen archaikus, szenvedéssel teli kép, amikor az anya nem tudja táplálni a gyermekét” – vázolja fel a drámai alaphelyzetet Réthelyi tanárnő.

Aztán a hollandok elsőre megdöbbentő mértékű segítségének, a magyar gyermekek családokba fogadásának, a holland–magyar barátságnak és bajtársiasságnak a hátterét is igyekszik megvilágítani, de a történelmi magyarázat elégtelennek bizonyul: adott ugyan egy, a két népet valamelyest összekötő közös protestáns történeti szál a 17. századból, amikor magyar peregrinusok Hollandiába és Frízföldre vándoroltak teológiát tanulni, ennek az örökségnek a két évszázaddal későbbi felélesztése azonban a segítségnyújtás konkrét formájához képest csekély magyarázatnak tűnik. Még mélyebbre kell tehát ásni.

Holland, magyar két jóbarát?

„A holland jellemzően pragmatikus, kis kereskedő nép. Ebből következően számukra a másokkal folytatott kommunikáció kulcsfontosságú” – bocsátja előre Réthelyi Orsolya. Mentalitásuk egyik legfőbb jellemzője a magától értetődő magabiztosság, amely – és ez magyar szempontból különösen is tanulságos – nem párosul gőggel vagy fontoskodással: a hollandok nem érzik, hogy hangsúlyozni, reprezentálni kellene saját népük és kultúrájuk értékességét. Tisztában vannak vele, öntudatosak és nyitottak. 

„A kiegyezés után Magyarország a Monarchia keretében nagy, gazdag országnak számított, Hollandia ezzel szemben kis ország volt, a gyarmatai ellenére is – magyarázza a tanszékvezető. – Az első világháború után azonban Magyarország területileg is kisebb lett, államformája meghatározhatatlanná vált, ezzel együtt külpolitikailag elszigeteltté és gazdaságilag is teljesen kiszolgáltatottá vált.”

Hollandia volt az első és legmeghatározóbb ország (kisebb mértékben Svájc, Svédország, valamint Nagy-Britannia, 1923-től pedig Belgium), amely Magyarországnak ebben a szorult helyzetében segítő kezet nyújtott, nem csoda hát, hogy a mentőövet kapott „fuldoklók” nagyfokú hálát tápláltak a holland nép iránt. Ez számos – implicit és explicit – formában nyilvánult meg.

„A magyarok próbálták úgy megfogalmazni és értelmezni a gyermek­vo­nat­akciót, hogy elviselhető legyen a fájdalom és a kiszolgáltatottság.”

Jellemzően a család metaforáját használták szégyenérzetük mérséklésére és hálájuk kifejezésére. Többek között Krúdy Gyula, Sas Ede és például a Deák téri evangélikus leánygimnázium egyik tanára, Jeszenszkyné
T. [Tirpák] Irén tollából hol elsősorban játékos, szórakoztató, hol nagyon érzékeny vagy épp pátosszal teli művek születtek. „Volt itt egy mélyen átélt hála, amelyet persze aztán a sajtó elkezdett habosítani. Ez akkor divattá is vált, mindez azonban nem változtat az átélt érzelem valóságosságán” – hangsúlyozza a tanszékvezető.

Ugyanakkor a hollandok is megfogalmazták a maguk számára az akció lényegét: ők elsősorban felebaráti kötelességnek tekintették a háború utáni segítségnyújtást. Emellett őszinte érdeklődéssel fedezték fel a magyar történelmet és kultúrát. Az induló vonatok, a családokba érkező, ottlétükről lelkes levelekben hírt adó gyermekek mellett tehát többsíkú kommunikáció és együttműködés indult el a két nép között, mely kultúrtörténeti szempontból is hallatlanul izgalmas.

Hiányzó láncszemek a családtörténetben

1920 és 1930 között mintegy hatvanezer gyermek kapott lehetőséget a kint tartózkodásra és a háború utáni testi-lelki felépülésre. Általában néhány hónapot töltöttek a befogadó országokban a gyerekek, de a nemzetközi kutatócsoport becslése szerint nagyjából tíz százalékuk kint is maradt.

„Elsősorban történeteket és dokumentumokat gyűjtünk” – kezdi tudományos munkájuk ismertetését Réthelyi Orsolya. A személyes történeteknek van egyfajta furcsa lebegése, amely abból fakad, hogy az érintettek, akiknek a szülei, nagyszülei vagy távolabbi rokonai jutottak ki gyermekvonattal Hollandiába vagy az összefogásban részt vevő más országba, nem ismerik a pontos körülményeket és miérteket, sőt gyakran – főleg a kint maradottak közül – családtörténetük ezen részét homályba veszettnek, hiányzónak érzik.

Az interjúztatás nagyon fontos része ennek a munkának. A kutatási eredmények és személyes történetek ismertetésével – ezek között van még az 1980-as években felvett interjúanyag is – a kutatócsoport próbál minél szélesebb körben, különböző szinteken értelmezést nyújtani. Mindezzel kirajzolódhat a történetek történelmi háttere, amely gyakran a – ma már csak a másodgenerációs – emlékezők számára sem adott.

„Gyakori tapasztalatunk, hogy nem tudják nagyobb kontextusba helyezni családtörténetük idekapcsolódó részeit – árulja el a projektvezető. – Hosszú távú célunk, hogy ezek a történetek helyükre kerülhessenek nem csupán a személyes, hanem a nemzeti emlékezetben is. Mi ezeket a személyes történeteket megpróbáljuk beemelni abba a tényanyagba, amelyet kutatásaink során már eddig összegyűjtöttünk. Ugyanakkor nekünk, akik ebbe beleástuk magunkat, történelmi felelősségünk, hogy mindezt kontextusba helyezzük nemcsak az országok, hanem a személyek, a visszaemlékezők számára is.”

Evangélikus szál

Izgalmas a gyermekvonatok történetének felekezeti vetülete is. Itthonról az akciót állami megbízásból az 1906-ban alakult Országos Gyermekvédő Liga mint magánszervezet vezényelte. Ennek a szervezetnek volt tagja többek között Raffay Sándor evangélikus püspök is. Hollandiában a magyarországinál sokkal erősebb volt a protestáns – elsősorban református – és katolikus megosztottság, „oszloposodott” társadalmat eredményezve.

„Magyarországon sokan azt gondolják, hogy ez református hátterű összefogás volt. Pedig az Országos Gyermekvédő Liga, amelyet a magyar állam 1919-ben megbízott, hogy koordinálja az akciót, intenzíven tartotta a kapcsolatot a protestáns egyházakkal, illetve a katolikus egyházzal egyaránt, beleértve a hollandiai református és katolikus szervezetet is, ugyanakkor magánszemélyekkel és adakozókkal is” – tájékoztat a tanszékvezető.

A gyermekvonatokra kerülésnek a legfontosabb feltétele a legyengült, de nem beteg fizikai állapot volt – ennek igazolásához magyar és holland orvos is megvizsgálta a gyerekeket. A holland szervezők kérésére a Hollandiába jutásnak eleinte feltétele volt a németnyelv-tudás is, de ezt a gyerekek gyakran nem tudták teljesíteni. Később ezért eltekintettek tőle, mivel kiderült, hogy akik kiutaztak, néhány hónap alatt megtanultak hollandul.

Az első gyermekvonatra még toborozni kellett a kiutazókat, az emberek annyira tartottak az ismeretlen kimenetelű vállalkozástól. Amikor aztán az első kiutazó gyerekek leveleket kezdtek küldeni – amelyekben gyakran szerepelt a víz helyetti tejivás mint bevett holland jóléti gyakorlat –, és különösen amikor ajándékokkal és fantasztikus történetekkel megrakodva kezdtek el hazatérni, akkor a szülők megrohanták a ligát és a tagjait külön-külön is, hogy csemetéjüket kiküldhessék a „tejjel és mézzel folyó” messzi „ígéret földjére”.

A liga jól kezelte a kommunikációs súrlódásokat, illetve igyekezett a lehető legkövetkezetesebb lenni a gyermekek válogatásakor is, bár nyilvánvalóan az emberi tényezők és motivációk olykor itt is előtérbe kerültek.

Máig ható történet

A témával foglalkozó első nemzetközi konferenciát 2018 novemberében rendezték az ELTE Bölcsészettudományi Karán Migráció, irodalom és identitás – A gyermekvonatok Magyarország, Hollandia és Flandria között a huszadik század első felében címmel. Itt végre találkozhattak és eszmét cserélhettek a témát kutató hollandok, belgák és magyarok. A holland nyelven tartott tanácskozásra meghívták a gyermekvonat-akcióban érintettek leszármazottait is. Magyarországról, Hollandiából és Belgiumból hatvan ember érkezett.

A szervezők nem csupán tudományos szempontból közelítették meg ezt a gazdag és szerteágazó történetet, hanem segítségül hívták a művészetet is. „A konferencia záró részeként kitágítottuk a perspektívát, és a korszak zenekincsét is megszólaltattuk, illetve Rudi Hermans flamand író Magda című színdarabját is bemutattuk, amelyet gyermekvonattal Belgiumba került édesanyjának a története alapján írt” – tudjuk meg a tanszékvezetőtől.

A konferencia előadásaiból készült tanulmányok megjelentek magyar nyelven is A gyermekvonatok – Élő híd Magyarország, Hollandia és Belgium között az első világháború után címmel a L’Harmattan Kiadó és az Uitgeverij Verloren kiadó gondozásában; a tanulmánykötet elsődleges célja a téma köztudatba emelése mellett a további történetek gyűjtése. A tanszékvezető várja a még ki nem beszélt történetek tudóinak jelentkezését. 2020 októberére pedig a Budapesti Történeti Múzeum az ELTE Néderlandisztika Tanszékével együttműködve nagyszabású kiállítást tervez, amelyen az érdeklődők számos kuriózummal találkozhatnak majd.