Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

„Ez az év arról szól, hogy a nehéz kérdésekkel is szembenézünk” – Hafenscher Károly az úrvacsora évéről

2020. január 09. - KötőSzó

A Magyarországi Evangélikus Egyház 2020-at az úrvacsora évének nyilvánította. A hivatalos istentisztelettel egybekötött megnyitót január 7-én tartották a Józsefvárosi Evangélikus Egyházközség templomában, melyen mindhárom egyházkerületünk püspöke szolgált. Az ünnepi évről bővebben Hafenscher Károly zsinati elnököt kérdezte Stifner-Kőháti Dorottya. 

Összeállította: KötőSzó

Kép: Magyari Márton

urv2020st-41.jpg

Köztudott, hogy az úrvacsora kérdésében nincs teljes egység a kereszténységen belül. Hafenscher Károly szerint ez az év lehetőséget fog adni az ökumenikus párbeszédre is, valamint olyan kérdések újrafogalmazására, melyekre az évek során nem sikerült választ találni vagy modern nyelvre lefordítani. Különösen fontosak lesznek a személyes beszélgetések, a közös gondolkodás és ismeretbővítés gyülekezeti szinten is.

„Megpróbálunk gyülekezeti alkalmakon, szeretetvendégségeken, bibliaórákon, hitoktatásban, beszélgetésekben, a legkülönbözőbb körökben beszélni az úrvacsoráról, átélni a csodálatos lehetőségét. Szeretnénk arra biztatni, hogy a gyülekezetek éljenek az úrvacsora ajándékával. Nagyon különböző gyakorlatok vannak egyes gyülekezetekben. Van, ahol évente párszor van úrvacsorai alkalom, van, ahol havonta, máshol minden vasárnap. Mi biztatnánk arra, hogy minél gyakrabban éljünk ezzel a lehetőséggel, hiszen az első keresztények a Biblia szerint naponként éltek az úrvacsorával, a kenyér megtörésével” – fogalmazott a zsinat elnöke.

Az ökumenikus házasságok számának növekedésével egyre többeket foglalkoztat a közös úrvacsora kérdése vagy a rávonatkozó felekezeti előírások. Stifner-Kőháti Dorottya személyesen is érintett ebben a kérdésben, így a zsinati elöljárónál arra is rákérdezett, hogy vehet-e a római katolikus fél úrvacsorát evangélikus templomban, és fordítva.

„Az evangélikus úrvacsorai közösség maximálisan nyitott. Itt mindenkit szeretettel hívunk, aki komolyan gondolja azt, hogy ott Krisztussal lehet találkozni, ő valóságosan jelen van az úrvacsorában. Ez az egyetlen feltétel. Természetesen hangzik az örök izgalmas téma az úrvacsorával kapcsolatban, hogy ki méltó arra, hogy odajöjjön. Luther nagyon mélyről indul, és azt mondja, hogy az igazi méltóság nem az, hogy én gyónással vagy más módszerrel elértem egy szintet a tisztaságban, a tökéletességben, és akkor már méltó vagyok. Luther azt mondja, hogy az a méltó, aki érzi a méltatlanságát erre a királyi menyegzőre, erre a nagy lakomára, arra, hogy a világmindenség Ura meghív minket és az ő asztalához ültet” – fogalmazott Hafenscher Károly, hozzátéve, hogy Róma álláspontja azonban az, hogy nem engedélyezi az intercommuniót.

„Remélem, hogy még ebben a földi valóságban megvalósul az, ami az Isten országában biztos, hogy természetes lesz: hogy együtt ülünk Jézus asztalánál” – zárta gondolatait a lelkész.

Az interjú eredetileg elhangzott a Kossuth Rádió Erős vár a mi Istenünk – Az evangélikus egyház félórája című műsor január 6-ai adásában.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr5615399242

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.