Kötőszó

Mit mond az emberi méltóságról a jogtudomány, és mit ír a Biblia? Mennyiben különbözik a vallás és a jog egymástól? El lehet-e venni valakinek az emberi méltóságát? November 20-án az ELTE Állam- és Jogtudományi Karon a Joghallgatók Önképző Szervezete (JÖSZ) és a Melanchthon Evangélikus Szakkollégium közös nagyelőadásán dr. Menyhárd Attila jogászprofesszor és dr. Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök osztották meg gondolataikat a legalapvetőbb emberi jogról, az emberi méltóságról.

Összeállította: Harmati Dóra, fotó: Losteiner Terézia Cecília

A jogot és a vallást ritkábban állítjuk szembe egymással, mint a tudományt és a hitet, azonban rá kell jönnünk, hogy régóta húzódó társadalmi kérdésekhez és dilemmákhoz juthatunk el, ha egy jogászprofesszort és egy püspököt kérdezhet a közönség szabadon. Mivel az emberi méltóság témája elég tágnak bizonyul, ezért a beszélgetés résztvevői elsőként – ki-ki a maga területén – elhelyezték a fogalmat térben és időben.

Fabiny Tamás egészen a Biblia kezdetéhez tért vissza: „Isten megteremtette az eget és a földet, ezzel – mondjuk így – megteremtette a teret, aztán elválasztotta a világosságot a sötétségtől, tehát megteremtette az időt, a hatodik napon pedig megteremtette a teremtés koronáját” – mondta. – „A Biblia azt írja, hogy Isten az embert a maga képmására, képére és hasonlatosságára teremtette. Bibliai, teológiai szempontból én itt látom az ember méltóságát: hogy Isten nem kevesebbet tesz, mint hogy a saját mását teremti meg. Ennél nagyobb méltóságot nem is lehetne elképzelni.”

Az ember megteremtése után viszont rögtön következik a bűnbeesés története. Azonban ha Kain és Ábel történetét olvassuk, azt fedezhetjük fel, hogy az Isten képmását már csak töredezetten hordozó bűnös embernek is megmarad a méltósága. „Még a bűnös Kainnak is azt mondja Isten, hogy ha jót cselekszel, emelt fővel járhatsz” – emelte ki Fabiny Tamás.

A jog azonban konkrét definíciót nem ad az emberi méltóság fogalmára. Menyhárd Attila szerint az ilyen esetekben, bár nem tudjuk konkretizálni magát a fogalmat, mégis meg tudjuk mondani, ha hiányzik vagy adott esetben sérül. „A jog mindig csak a társadalmi értékrendet fejezi ki, nem mást, nem pont a létezőt, hanem azt, aminek lennie kellene. Tudjuk, hogy mi a helyes, és abba az irányba próbáljuk vezetni a társadalmat. Ha a társadalmi értékrend védi az emberi méltóságot, akkor a jog védi az emberi méltóságot, ha a társadalmi értékrend ezt nem tartja helyesnek, akkor a jog nem védi.”

Mi van akkor, ha egy másik nemzet értékrendje eltér a mi normáinktól? Rá lehet-e kényszerítenünk a saját jogi vagy vallási normáinkat? Fabiny Tamás saját tapasztalataiból merítve felidézett egy olyan hagyományt, melyet Nigériában látott. „Nigériában találkoztam egy olyan hagyománnyal, hogy ha a gyermekszülés közben meghal az anya, akkor a gyermeket is megölik, mondván, hogy megölte az édesanyját szüléskor. Ismerek egy olyan lelkészt, aki két vagy három ilyen gyermeket is örökbe fogadott és felnevelt sajátjaként.” Ebben az esetben nem volt kérdés a gyermekek életének megmentése, még akkor is, ha az adott országban ez nem felelt meg a normáknak. Menyhárd Attila szerint az emberi méltóság nem lehet országonként különböző.

A következő névtelen kérdés arra volt kíváncsi, hogy mi a legszembetűnőbb különbség a jog és a vallás gondolkodása között. Fabiny Tamás az Újszövetségből hozott példát, méghozzá a farizeusok és írástudók viselkedéséről, akik jogi oldalról közelítették meg a hitéletet. Az elnök-püspök szerint Jézus tisztelte a jogot, de nem akarta, hogy az kalodába zárja az embert, vagy fölülírja a szeretet parancsát. A leggyakoribb vita a szombati munkavégzés körül zajlott, hiszen ahogyan Isten is megpihent a hetedik napon, úgy az embernek is mentesítenie kellett magát a munkavégzés alól. Azonban a szombati törvény betartása számtalan esetben káros volt, hiszen megvonta a segítségnyújtás lehetőségét még a betegektől és a szenvedőktől is. Fabiny Tamás szerint erre lehet egy mai példa az, ha átlépem a sebességkorlátozást, amikor kórházba szállítok egy beteget.

Menyhárd Attila a hasonlóságokat emelte ki, melyek közül a legnyilvánvalóbb az, hogy a vallás és a jog is magatartási szabályokat rögzít, és megmondja, hogy mi a helyes cselekedet. A másik, hogy mindkettő írott szövegeket vesz alapul, és ezeket a szövegeket a társadalomnak csak egy rétege magyarázza a többiek számára. „Ők fogják megmondani, hogy egy adott szöveget egy adott helyzetben hogyan kell értelmezni, és mi az a konkrét magatartásszabály, ami ebből fakad” – mondta.

Fabiny Tamás arról beszélt még, hogy az evangélikusság számára lehetőség van az Isten igéje által megvilágosított lelkiismeret szerinti döntést hozni. Ahogyan Luther Márton is mondta a wormsi birodalmi gyűlésen: „Nem tanácsos az embernek a lelkiismerete ellen cselekedni.” A reformátor kérése az volt, hogy az igére alapozva cáfolják meg a nézeteit, hiszen állításai, melyekkel a császári és pápai tekintéllyel is szembement, a Bibliából fakadtak. Mivel ez nem történt meg, a lelkiismerete szembement ezekkel a hatalmakkal, hiszen úgy vélte, hogy Isten előtt mégis meg tud állni.

A beszélgetés során szó volt az emberi méltóság elvesztésének lehetőségéről is. Fabiny Tamás és Menyhárd Attila egybehangzóan állította, hogy bár a szabadság megvonása bizonyos időre jogos büntetés lehet, az emberi méltóság megvonását soha semmilyen körülmény nem indokolhatja.