Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Amikor elveszett a korábbi lelkesedés

„…de az a panaszom ellened, hogy nincs meg már benned az első szeretet. Emlékezzél tehát vissza, honnan estél ki, térj meg, és tedd az előbbi cselekedeteidet…” (Jel 2,4–5a)

Szerző: Riczinger József

jeremy-perkins-278351-unsplash.jpg

Szeretném megosztani veletek néhány gyermekkori élményemet.

Szüleim egyszerű, de becsületes falusi emberek, földművesek voltak. Korán keltek, és tették a ház körüli munkát. Kisgyermek voltam, iskolába sem jártam még. Amikor felébredtem, és felkeltem, felugrottam egy stokedlira vagy egy még vetetlen ágyra, és elkiáltottam magam: „Prédikaszó, jók legyetek!” Egymondatos, de tömör igehirdetés volt ez.

Szüleim a nyári napokon elmentek messze, a falutól négy-öt kilométerre is dolgozni a cseri földekre, engem otthon hagytak. A ház kulcsát magukkal vitték, engem pedig kizártak. (A sok kéregető miatt ugyanis nem merték rám bízni.) Később, amikor már iskolába jártam, és tudtam olvasni, én csak annyit kértem, hogy a családi Bibliát kivihessem magammal. A hosszú kertünkben föl-alá sétálva, ahol kinyitottam a Szentírást, és ráakadt a szemem egy arany igére, arról kapásból prédikálni kezdtem öt, tíz vagy éppen tizenöt percig. A körülöttem levő fákon a vadgalambok turbékoltak. Nagy örömöm telt ebben. Arra nem is emlékszem, hogy ettem-e… Éhes sem voltam, Isten igéje annyira betöltötte és megelégítette testemet, lelkemet.

Később, amikor 6. osztályos voltam, már tudatosan befogadtam az Úr Jézust a szívembe. Emlékszem, örömömben egy nagyot ugrottam kint a hálószobám melletti ablak alatt. 

Azóta már sokszor elgondolkoztam azon, hogy hova tűnt belőlem az Úr Jézus iránti első szeretet lángoló tüze?

„Térj meg!” Jel 2,5/a – visszhangzik bennem is az ige. Ez a felszólítás a 7 kisázsiai gyülekezet egyikének, az efezusi gyülekezetnek íródott. – Mivel nem hallották meg ezek a gyülekezetek a megtérésre hívó szót, ma az egykori gyülekezetek templomromjainak megmaradt kövei között békésen legelésző bárányokat láthatnak a turisták. A lelkileg alvó, hitét vesztett gyülekezetek megszűntek. – Sajnos erre ma is van sok példa a keresztyénség körében.  Az Ige kapcsán mindnyájunkban fölmerülhet a kérdés: hova tűnt belőlünk az első szeretet tüze az Úr iránt? Az a szeretet, amikor befogadtuk szívünkbe, életünkbe Őt?

Az Úrban való szeretetben és örömben naponta meg kell újulnunk. Ezt a szeretetet azonban nem tudjuk kibányászni magunkból. Az Úr az Ő Szentlelke által teremti bennünk. Isten testet-lelket gyógyító szeretetét pedig kérni kell és alázattal elfogadni.

Tanulságos lehet számunkra egy anyának a fiához intézett intelme. Fia szórakozó helyre készült, édesanyja az Úr házába. – Miért nem jössz velem a templomba? Az öröm, a szeretet ünnepe van ma. -- Van nekem örömöm a barátaim között. – Drága fiam! Az csak múló vígság, de nem igazi öröm.

Keressük annál boldogságunkat, akinél igazi örömök vannak! Az igazi szeretet és öröm pedig csak az Úrnál van. Mert az egyetlen igazi szeretet, mennyei Atyánknak Fiában megjelent szeretete.

A jézusi szeretet, az agapé szeretet, a feltétel nélküli szeretet. – Az összes többi – emberi – szeretet azt mondja: „szeretlek, mert,… „ – és jönnek a feltételek. De az Úr szeretete úgy szól, hogy: „,szeretlek, annak ellenére.” Bár soha ne halványodna el szívünkben a mindenek között az első, a jézusi szeretet!

Bár soha, egy pillanatra sem veszítenénk el az életben lelki szemeink elől Krisztus keresztjét! A szeretet, a megbocsátás, a naponkénti újrakezdés keresztjét. - Egy pillanatra se engedjük el az Úr szerető, vezető kezét földi vándorutunkon!  – Ne feledjük, hogy semmit sem veszít az életben az, aki mielőbb befogadja Őt szívébe, életébe és akarata szerint él. Sőt, nyer egy boldog földi életet, s egykor az Úr kegyelme által elnyerheti az örök életet.

Ámen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr1314867882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
mevelet1516_r.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása