Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

A keresztény ember vagyona

„Aki szereti a pénzt, nem elégszik meg a pénzzel, sem a jövedelemmel az, aki szereti a vagyont.” (Préd 5,9a)

„…szerezzetek magatoknak el nem avuló erszényeket, el nem fogyó kincset a mennyben, ahol a tolvaj nem férkőzhet hozzá, a moly sem emészti meg. Mert ahol a ti kincsetek van, ott lesz a ti szívetek is.” (Lk 12,33–34)

Szerző: Tamásy Tamás

sharon-mccutcheon-556371-unsplash.jpg

 Jézus nem a szegénységet tűzi ki célul, amikor ezt mondja mindenkori tanítványainak, hanem feladattal bízza meg őket: gondoskodjatok vagyonotokkal másokról, Isten pedig majd gondoskodik rólatok! Tehát ma sem etikai kérdés elé állít minket Jézus, hanem a hit kérdése elé, éspedig a legkiélezettebb formában:

Hiszed-e, hogy Isten tud rólad gondoskodni, és fog is rólad gondoskodni bőségesen, amíg te nem az önmagadról való gondoskodásra tartalékolsz, hanem vagyonodat eszköznek tekinted, mellyel másokról gondoskodhatsz? Hiszed-e, hogy ha kéred, Istentől minden szükségeset megkapsz, mert az ő gondoskodó szeretetéből bőven jut azoknak, akik hozzá fordulnak? Hiszed-e, hogy nem leszel szegénnyé, ha másokról gondoskodsz?

Amit az ember kincsnek tart, azt gyűjti; amit gyűjt, az a szenvedélyévé válik; és ami a szenvedélyévé válik, annak odaadja a szívét. Az lesz az uralkodó rajtunk és életünkön, amin a szívünk csüng, aminek odaadjuk a szívünket. Arra figyelmeztet Jézus szava, hogy azt az energiát, mellyel a földi kincsek gyűjtésére törekszünk, sokkal inkább a mennyei kincsek gyűjtésére fordítsuk, nehogy a szívünk megteljen a földi kincsek szeretetével, és ne maradjon hely benne Isten szeretetének. Ehhez kérjük Urunk segítségét, hogy Jézus szavát a magunkénak halljuk, és szívünket ne mulandó, hanem örök kincseknek adjuk. Keressük először Isten országát, és higgyük, hogy ha Jézusé a szívünk, minden más megadatik nekünk.

Urunk! Te jól ismered gyengeségünket, szívünk ragaszkodását a földi kincsekhez. Kérünk, könyörülj rajtunk, téríts magadhoz, és ne engedd, hogy földi javakért lemondjunk a mennyei javak kereséséről. Kérünk, szabadíts meg a földi kincsek szeretetétől, hogy osztatlan szívvel kövessünk Téged, és a hit útján járva örömmel tegyünk bizonyságot mindarról, amire igéd alapján ráleltünk, amit megtapasztaltunk, és amiről elvehetetlen bizonyosságot szereztünk. Ámen.

 Az írás eredetileg megjelent az Evangélikus.hu oldalon.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr4914729533

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_tr.png

ksz.png

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása