Kötőszó

A napokban ért véget Rómában a katolikus egyház közel egy hónapig tartó püspöki szinódusa, amelynek intézményét még VI. Pál pápa alapította 1965-ben azzal a céllal, hogy a vatikáni zsinaton megtapasztalt közösség és kollegialitás folytatódhasson. A püspöki szinódust mindig a pápa hívja össze, hogy a világ különböző tájairól érkező püspökökkel együtt tanácskozzon az egyházat érintő aktuális kérdésekről.

A 2018-as püspöki szinódus témái a hit, a fiatalok és a hivatástisztázás voltak. A fiatalok egyházban betöltött szerepének megvitatása több munkadokumentum alapján folyt, többek között figyelembe vették egy olyan online kérdőív tapasztalatait is, amelyet még 2017-ben tettek közzé, és amelyet végül százezernél is több fiatal töltött ki.

Az idei összejövetelen a kétszázhatvanhét részt vevő püspök mellett jelen volt több tucat fiatal felnőtt is, köztük a testvéregyházak képviselői is. A Lutheránus Világszövetséget Julia Braband képviselte, az Egyházak Világtanácsát pedig egy fiatal lelkésznő, Martina Viktorie Kopecká, aki a csehországi huszita egyházban szolgál. Kopecká az America katolikus hírportálnak adott interjúban számolt be tapasztalatairól és arról, hogyan élte meg, hogy ő volt az egyetlen női lelkész a katolikus püspöki szinódus résztvevői között.

Ökumenikus küldöttként köszöntötte is az egybegyűlteket, ezt pedig a huszita egyház liturgikus öltözékében, fekete palástban és fehér stólában tette.

„A bíborosok és a püspökök meglepődtek kissé, talán sokkolta is őket a látvány, hogy az étkezőasztalnál megismert lányt most beöltözve látják maguk előtt. Beletelt egy kis időbe, de azt hiszem, hogy elfogadtak” – mondta Kopecká.

„Sokan oda is jöttek hozzám a felszólalásom után, hogy elmondják, sokat jelentettek nekik a szavaim.”

Ferenc pápa beszédet tart a szinóduson

A találkozó kezdetekor Kopecká még nem volt benne biztos, hogy szívesen fogadják majd. Az első másfél napban az étkezések során egyedül ült az asztalnál, de aztán egy paraguayi püspök csatlakozott hozzá, és ezzel megtört a jég. A püspök őszintén érdeklődött a cseh kultúra és a huszita egyház iránt, és egyre többen jöttek oda beszélgetni. „Az ökumené nem papírokról, dokumentumokról és intézményekről szól, hanem arról, hogy előítéletek nélkül tudjunk találkozni másokkal” – foglalta össze a helyzet tanulságát Kopecká.

A munkában való érdemleges részvételt segítették a kiscsoportos beszélgetések is, ahol a csoportvezetőnek sikerült nyitott és elfogadó légkört teremtenie. „Úgy érzem, hogy elfogadnak és meghallgatnak” – meséli Kopecká. – „Tudom befolyásolni a beszélgetés menetét, és van hatásom a döntésekre.

Olyan, nagyon érzékeny témákkal is foglalkozunk a szinóduson, mint például a gyermekekkel való visszaélések. Az emberek pedig igen nyíltan beszélnek egymással. Nem számítottam arra, hogy ilyen kölcsönösen elfogadó légkör alakul ki, hogy ilyen sokféle téma felmerül, és hogy ilyen sokszínű lesz az egész. Nem a széthúzás és a különbözőségek uralkodnak, hanem az irgalmasság van a középpontban, és ez építi a keresztény közösséget.”

Kopecká utalt megtérésének történetére is. A cseh társadalom erősen szekularizált, és az emberek nem nagyon szeretnek intézményekhez tartozni, különösen nem az egyházhoz. Szülei spirituális emberek, de nem keresztények, és nem járnak templomba. Kopecká maga is jól fizető világi állásban dolgozott, de egyetemi végzettsége nem volt, így beiratkozott a prágai egyetem teológia szakára, mivel oda nem kellett felvételizni. Héber tanulmányai során kezdte el felfedezni azokat az értékeket, melyeket mindig is keresett. Először próbált kívülálló maradni és a teológiára pusztán tudományként tekinteni, de egyre inkább a hallottak és tanultak hatása alá került. Rádöbbent, hogy ez az ő útja, és elfogadta Jézus szeretetét. Ezek után kezdett el gyülekezetbe járni, majd a lelkészek nagyszerű munkáját látva döntött úgy, hogy feladja az állását, és maga is lelkészként szeretne dolgozni. Harmincéves korában szentelték fel.

Kopecká lelkesen támogatja a női lelkészség intézményét, de megérti azt is, hogy ez a katolikus egyházban érzékeny kérdés. „Az ordinációt nem genderkérdésnek tekintem, hanem az emberi méltóság és az esélyegyenlőség kérdésének. A nők nagyon sok munkát végeznek az egyházban, és fontos, hogy lelkivezetőként és Isten szolgáiként is tekintsünk rájuk. Ők végzik el a legnehezebb feladatokat is azzal, hogy a nyomorult helyzetben lévő embereket gondozzák, és ezzel emberibb arcot adnak az egyháznak.”

A cikket Balicza Klára fordította az America katolikus hírportál cikke alapján. A szinódusról magyarul is olvashat további információkat a Magyar Kurír oldalán.